Ország-világ

2020.07.13. 19:25

A kapitalista fehér felsőbbrendűségből ered, hogy az embernek szeretnie kell a munkáját

BLM-mozgalom vancouveri szervezetének társalapítója szerint a jól végzett munkát minden más elé helyező megbízható kifejezés a gyarmatosítás korából származik.

A kapitalista fehér felsőbbrendűségből ered, hogy az embernek szeretnie kell a munkáját, és annak során elvárás „megbízhatónak” és „lojálisnak” lenni – fejtette ki a BLM-mozgalom vancouveri szervezetének társalapítója a Twitteren. Cicely-Belle Blain nagy erőkkel küzd a fekete transzneműek jogaiért is – írja a V4NA Hírügynökség.

„A kapitalista fehér felsőbbrendűségből ered az az elképzelés, hogy az embernek szeretnie kell a munkáját, amit lelkesedéssel kell végeznie, illetve folyamatosan jól kell csinálnia, [akkor is] ha nem felel meg az igényeinek”. Ezt Cicely-Belle Blain, a Black Lives Matter (BLM-) mozgalom vancouveri szervezetének társalapítója fejtette ki a közösségi médiában.

Blain szerint a jól végzett munkát minden más elé helyező „megbízható” kifejezés a gyarmatosítás korából származik. Szerinte „rendszerszintű rasszizmus” az, hogy az embernek folyamatosan magas elvárásoknak kell megfelelnie a munkahelyén, és sztoikus nyugalommal kell eltűrnie mindent, hiszen „a vevőnek mindig igaza van”. A BLM-vezér szerint természetes, hogy az emberek jelentős része utálja a munkáját, és az állandó jobb teljesítményre való törekvés „a fehér felsőbbrendűségből származik”.

„Egyetlen átlagember sincs kellően megfizetve ahhoz, hogy ez egy tisztességes megállapodás legyen. Az antikapitalista alternatív felfogás szerint nem szabad pénzt elfogadni a mentális és fizikai egészség, a közösség, a család, az erkölcs, az identitás vagy a szuverenitás feladásáért cserébe” – fogalmazott a BLM-vezér a Twitteren.

Blain a BLM-aktivistaként végzett tevékenysége mellett podcast-házigazda és a Burning Sugar című könyv szerzője. A könyvben a szerző a fekete transzneműek jogainak elismerését és a transzneműek büszkeségét hirdeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában