Ország-világ

2021.04.27. 06:25

A honvédség maga mögött hagyta a baloldal szörnyű örökségét

A Magyar Honvédség kiemelt szerepet tölt be a pandémia elleni harcban, a tömeges illegális migráció megfékezésében, Magyarország biztonságának szavatolásában és szövetségi kötelezettségeink teljesítésében Németh Szilárd szerint.

Budapest, 2021. március 17. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára felszólal az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) történõ magyar katonai szerepvállalásról szóló beszámoló általános vitáján az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. március 17-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban példátlannak nevezte a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás magatartását, amit az egészségügyi veszélyhelyzet alatt tanúsított.

Az országvédelmi feladatok kiemelt szerepét hangsúlyozta Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka az online évértékelő és feladatszabó konferencián. A vezérezredes által elmondottaknak kiemelt hangsúlyt ad a térségünkben erősödő geopolitikai feszültség. Súlyos biztonságpolitikai kihívásokkal teli év elé néz Magyarország és a Magyar Honvédség?

Magyarország és Európa biztonságát idén és a jövőben is legfőképp a tömeges illegális migráció veszélyezteti. A meglévő trendek alapján erősödő migrációs nyomással, valamint a hozzá kapcsolódó terrorizmussal, közbiztonsági és – most a koronavírus-járvány idején – közegészségügyi kihívással kell megbirkóznunk még hosszú ideig. És ezt azok is pontosan látják, akik továbbra is bevándorláspárti politikát és tevékenységet folytatnak: Brüsszel, a hazai baloldal, Soros álciviljei és az embercsempész bűnbandák. Ők, egymással szoros egyetértésben, nem megállítani, megszüntetni akarják a migrációt, hanem azt megszervezni, menedzselni. Bevándorlókkal akarják elárasztani az öreg kontinenst, megváltoztatva annak etnikai, vallási arányait, megszüntetve keresztény kultúráját, nemzeti sokszínűségét, azaz európaiságát. Mindettől gazdasági és politikai hasznot remélnek: a bevándorlók szavazataiért multikulturális társadalmat, no-go zónákat, kiemelt szociális támogatást adnak cserébe. Ez az igazi veszély, amire a Magyar Honvédségnek is készülnie kell. Nekünk, magyaroknak a Kárpát-medence legmodernebb, legütőképesebb nemzeti hadseregét kell megteremtenünk, hogy megfelelő és elkötelezett erővel bírjunk családjaink, hazánk, értékeink és érdekeink megvédésére.

A Balkánon és Ukrajnában is éleződik a politikai, katonai feszültség, szembenállás.

Biztonságunk szempontjából, annak földrajzi közelsége okán, a Nyugat-Balkán stabilitása kulcsfontosságú. A térség iránti elkötelezettségünket, nemzeti érdekeink védelmét mutatja, hogy missziós tevékenységünk nagy része erre a térségre koncentrálódik. Szerepünk különösen a KFOR-ban jelentős, ráadásul idén novembertől egy éven keresztül magyar parancsnoka lesz a NATO jelenleg legnagyobb létszámú műveletében.

Magyarország közvetlenül nincs kitéve keleti fenyegetéseknek, de a keleti szövetségeseinkkel való szolidaritás jeleként időről időre jelentős erőkkel járulunk hozzá a balti légtérvédelemhez. A kelet-ukrajnai helyzet, illetve az orosz–ukrán konfliktus kapcsán hazánk a kezdetektől azt vallja, hogy a szembenállást csak békés, tárgyalásos úton lehet rendezni. Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi egységét a nemzetközileg elismert határai között. Ezzel együtt azt is világossá tettük, hogy a kárpátaljai magyar közösség szülőhelyén maradásának, érvényesülésének biztosítása, nyelvének, kultúrájának fenntartása, életének jobbítása kulcskérdés a kétoldalú viszonyrendszerben. Ez az alaptörvényünk által is meghatározott, szent kötelességünk a határon túli nemzettestvéreink iránt. Ebből egy tapodtat sem engedünk.

A pandémia elleni védekezésben részt vesznek a Magyar Honvédség katonái – kórházakban, közintézmények fertőtlenítésében, járőrfeladatokban, mobil oltópontokkal. A társadalom értékeli az erőfeszítéseket? Milyen visszajelzéseket kapnak?

A természeti, ipari katasztrófákkal (árvizek, vörösiszap, szélsőséges időjárás) és a Covid nevű láthatatlan ellenséggel vívott harcban a Magyar Honvédség kimagasló és nélkülözhetetlen szerepet tölt be. Mindezek újra és újra lehetőséget teremtenek az emberekkel való kapcsolat elmélyítésére is. Az ilyen csaták megnyeréséhez a katonák különleges képességeire, felkészültségére, bajtársiasságára, bátorságára és összefogásra, rendre van szükségünk. Az emberek túlnyomó többsége ezt megértette és el is fogadta. A baloldali politikusokkal, ideológusokkal és a médiájukkal viszont pont az a baj, hogy ennek a szöges ellentétét csinálják: aljas módon viszályt szítanak, gyáván hazudoznak. Minél nagyobb káoszt akarnak teremteni erőszakosan, miközben pusztán a hatalmi és pénzügyi érdekeik vezérlik őket. Ezért álltak össze a Gyurcsány-párttól az MSZP-n, az LMP-n, a Momentumon és Karácsony pártján át a Jobbikig, vagy, ha úgy tetszik, a fekete öves komcsiktól az álzöldeken és a szélsőséges libernyákokon át a kisnyilasokig. Ez a Gyurcsány vezette baloldal azokat támadja, gyalázza a leginkább, akik a védekezés élharcosai. Azt elismerem, hogy a pandémia kezdeti szakaszában szokatlannak és furcsának tűnhettek az utcákon, tereken, piacokon a rendőrökkel együtt járőröző, a kórházakban pedig kisegítő szolgálatot teljesítő honvédek. Katonáink segítőkészsége, udvariassága, fegyelmezettsége, határozottsága azonban hamar meggyőzte az embereket, akik már nemcsak elfogadják, de igénylik is a szolgálatukat. Kifejezett sikert arattak a honvédségi oltóbuszok, hiszen mobil oltóállomásaink naponta több száz ember ellátását teszik lehetővé. A regisztráltak pedig mind tudják, hogy az oltás az életük védelmének és a gazdaság óvatos, fokozatos újraindításának is a feltétele.

Kevesebb szó esik manapság a határvédelemről, a katonák jelenléte már megszokottá vált a déli határszakaszon. A rendőrséggel folytatott Közös Akarat műveletnek milyen tapasztalatai vannak? Folytatják a honvédek a határon a szolgálatot?

A kerítés, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, vagyis a jogi és műszaki határzár, valamint a rendőrök és a honvédek elkötelezett, közös határvédő munkája Magyarország és egész Európa biztonságát szolgálja. Kizárólag a nemzeti konzultáció során az emberek által támogatott és a kormány, az országgyűlés Fidesz–KDNP-s többsége által meghozott intézkedéseknek köszönhető, hogy ma már híre-hamva sincs a 2015-ben megtapasztalt migrációs állapotoknak. Nem szabad elfelejtenünk az akkori, külföldről szervezett határostromot, a vég nélkül és ellenőrizetlenül benyomuló, az országon átgázoló 400 ezer migránst, a Keleti pályaudvar vagy a Szent II. János Pál pápáról elnevezett tér látványát, a szabadon kószáló agresszív táborlakókat.

A Közös Akarat műveletben Magyarország 242 kilométeres Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyei határszakaszán naponta mintegy 1150 honvéd több mint kétszáz technikai eszközzel hajt végre határőrizeti, határbiztosítási feladatokat, így segítve a rendőrség munkáját. A Magyar Honvédség szárazföldi, kutyás és vízi járőrökkel, drónokkal, H145M típusú helikopterekkel, terepjárókkal erősíti a határvédelmet. A honvédek hatékony feladatellátását éjjellátó eszközök, detektorok és hőkamerák is segítik. A fokozott koronavírus-fertőzés veszélye miatt kiemelt oltási lehetőséggel, egyéni védőfelszereléssel, rendszeres orvosi vizsgálattal, szolgálati karanténnal védjük a határokon szolgálatot teljesítő katonáinkat.

Folytatódik a Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program. A 2021-es évben milyen fő feladatok, fejlesztések várhatók? Mekkora utat tett meg a honvédség a program elindítása óta?

2021 a felkészülés éve. Idén nem várhatók olyan látványos beszerzések, mint a korábbi években, de a már megkötött szerződések most teljesülnek. Az új technika alkalmazására, használatára kell felkészíteni a katonáinkat, a szervezeteket és a laktanyákat egyaránt. Folytatódnak a már megkezdett kiképzések, átszervezések, felújítások, korszerűsítések. A légierő és a szárazföldi alakulatok is visszaszerzik, kibővítik, modernizálják a Gyurcsány–Vadai páros ámokfutása alatt elvesztegetett képességeiket. Felsorolni sem könnyű, de a Leopard 2A4HU és 2A7HU tankok, a PzH 2000 önjáró lövegek, a Lynx és Gidrán páncélozott harc- és szállító járművek, NASAMS közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer, a H145M és H225M helikopterek, a KC–390 típusú katonai harcászati szállító repülőgépek beszerzése, a Digitális katona program és a hazai hadiipar újjáélesztésének programja, a Gripenek elektronikai, tűzvezetési modernizálása, a Légvédelmi Műveleti Központ és a tábori műholdas képesség kialakítása is mind-mind ebbe az irányba mutat. A Zrínyi programmal 2016 óta a Magyar Honvédség óriási utat járt be, nagyon nagy versenyhátrányt csökkentett, sőt sok területen előnyre tett szert. Úgy is mondhatnánk, hogy a nemzeti haderő a technológiai evolúció útjára lépett, a haditechnika, az infrastruktúra, illetve a szervezeti működés és humán erőforrás tekintetében egyaránt. A fejlesztéseknek köszönhetően a honvédek végleg maguk mögött hagyhatták az internacionalista néphadsereg és a szociálliberális megnyomorítás szörnyű örökségét.

Mi a helyzet a szövetségesi rendszerben elfoglalt helyünkkel?

A haderő sikeres fejlesztése egyszerre szolgálja a Magyar Honvédség nemzeti önerejének és a NATO közös képességeinek fejlesztését. Ezek következtében mi a NATO katonai erejéhez, a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály (MND-C) és a Regionális Különleges Műveleti Komponens parancsnokságok (R-SOCC), a Katona-egészségügyi Kiválósági Központ, valamint a közepes lövészdandár kialakításával, példamutató missziós és békefenntartó együttműködésünkkel járulunk hozzá. A NATO védelmi tervezési folyamatának részeként hazánk erőfeszítéseit a szövetség „jó”-ra értékelve ismerte el. Azt, hogy a Magyar Honvédség helyreállítja és megerősíti képességeit.

A baloldal a Parlamentben és azon kívül nem sok támogatást ad a pandémia elleni harchoz, a honvédség fejlesztéséhez és a határvédelemhez, sőt tagadják ezek szükségességét vagy egyenesen támadják a kormány döntéseit. Mi a véleménye erről?

A legdurvább és legalávalóbb az, amit Gyurcsány, Szabó, Jakab és a teljes baloldal a védőoltásokkal kapcsolatban művel: oltásellenesek, mert attól remélnek politikai hasznot, ha súlyosbodik a járványhelyzet Magyarországon. Ezért kockáztatják az emberek életét, egészségét, az ország működőképességét. Ha rajtuk múlott volna, átoltottság tekintetében az Európai Unióban nem az előkelő második helyen, hanem a sor végén kullognánk. Otrombán és kíméletlenül nekimentek a keleti vakcináknak, fűt-fát összehazudtak róluk, álvideókat, álhíreket gyártottak, oltásellenes petíciót indítottak és parlamenti beadványokkal akarták megakadályozni, hogy beoltsák velük az embereket. Azt se feledjük, hogy miközben másokat lebeszélnek az oltásról, képmutató módon saját maguknak beadatták. Mert ők is pontosan tudják, hogy az oltás életet ment, és minden, Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos, biztonságos, a lakosság minél nagyobb átoltottságát teszi lehetővé. Ez pedig a már mindenki által vágyott óvatos, fokozatos újraindítást. De az oltásellenes Gyurcsány-koalíció – a világon példátlan módon – a pánikkeltésben, a járvány elmélyítésében, az elhunytakkal való kegyeletsértő és gyalázatos kampányolásban látja a hatalom megszerzésének lehetőségét. És ezért bármire vagy bárminek az ellenkezőjére is képesek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában