A fogyatékos emberek foglalkoztatásért gyalogolják körbe a Földet egy év alatt

A Liferay Hungary munkatársai többet fognak mozogni mint azelőtt. Nem várják meg a buszt, vagy a metrót, lift  helyett a lépcsőt választják. 40.075 km-t szeretnének gyalogolni összesen melynek célja, hogy összegyűjtsenek 4.007.500 forintot, és azt a KézenFogva Alapítványnak adományozzák, akik fogyatékkal élő embereknek segítenek elhelyezkedni a munkaerő piacon.

Támogatók segítségével igyekeznek minél több pénzt gyűjteni, miközben virtuális világ körüli sétára invitálnak mindenkit. Összesen 12 alkalommal tartanak előadást, és az informatikai cég információi és munkája segítségével virtuálisan megjeleníthetővé teszik az utazást. Az adományokat bárkitől fogadják, bővebb információ ITT. Akik szeretnék nyomon követni a virtuális sétát, azok ITT tehetik meg.

Az előadások alkalmával bemutatják az adott régiót, ahol éppen járnak a virtuális sétán. Az első előadáson két nagy utazó, Juhász Árpád és Backpacker Bori osztja meg élményeit a nagyközönséggel. A rendezvény témája: Utazás régen és most.

Dr. Juhász Árpád: geológus, egyike a legnagyobb magyar utazóknak, olyan kérdésekre adott választ, milyen volt utazni 30-40-50 éve, illetve miben volt más akkor a világ.

Backpacker - Vigh Bori: a XXI. század hátizsákos utazója, Digitális Nomád utazik, eközben dolgozik is. A fiatal lány elárulta, hogyan sikerült kialakítania ezt az életstílust, és mit tanult az utazásaiból. http://www.backpacker.hu/

Dr. Juhász Árpád kezdte az előadást:

Úgy voltam gyerek, hogy folyt a II. világháború, és bombák elől menekültünk le a pincébe. A fülembe a mai napig csengnek a légitámadásokra figyelmeztető német mondatok. Ennek következtében kilenc éves koromra már túlélő programokat gyakorolhattam. A cserkészet is nagyon hasznos volt a későbbi világjárás szempontjából, 1941-ben, 6 évesen lettem farkaskölyök. Noha semmiféle modern technika nem állt rendelkezésemre, de megtanultam a legfontosabb csillagképeket, ez alapján pedig a tájékozódást. Megtanultam morzézni is, illetve gyufa nélkül tábortüzet gyújtani. Ezek a gyerekkori tapasztalatok nagyon mélyen rögzülnek az emberben. Azzal a céllal tanultam meg az erdőben kirándulni, hogy mindent lássak, de mások ne lássanak engem. Amikor megszűnt a cserkészet, akkor indiánok lettünk, én a Kóborló Farkas nevet kaptam. Nagyon sokat kirándultunk, Magyarországot tetőtől talpig bejártuk, hiszen akkor még csak belföldön lehetett utazni. Az ember kellő elérzékenyüléssel gondol vissza ezekre a táborozásokra. Fél évvel ezelőtt újra bejártam a Bükkben azokat a helyeket, ahol egykor a sátraink álltak. Visszaemlékeztem, milyen volt ott őrséget állni, és mennyire féltünk. Még az érettségi környékén és az egyetemi időszakban sem volt szó arról, hogy valaha átléphessük a magyar határt. Az ELTÉ-n úgy tanultuk a földtörténetet, a geológiát, nemcsak hogy nem láttunk gleccsert, vulkánt, tengerpartot, hanem akkoriban reménykedni sem tudtunk, hogy az életben valaha láthatunk. Ennek hatására az utazási vágy az emberben egyre csak erősödött, és később az utazás minden létező formáját kipróbáltam. Darwin világkörüli útja elképesztő hatással volt rám, illetve az indián regények, amelyek kóborló farkasként nagyon inspiráltak. 24 évesen, az egyetem után jutottam ki először az akkori Csehszlovákiába, a Tátrába. Könyvtárakba mentem, hogy úgy készüljek fel az utazásokra.

- mesélte Árpád, majd folytatta:

Nyugatra életemben először 1963-ban jutottam el, ekkor másztam először gleccsert, először jutottam 3000 méter körüli csúcsra, ami számomra rendkívül felemelő érzés volt. Nekem akkor nem volt se hágóvasam, se jégcsákányom, se hószemüvegem, csak egy óriási hátizsákom, amelybe egy havi cuccomat pakoltam. Ötven év körüli lehettem, amikor végre eljutottam Észak-Amerikába. Megpróbáltam beazonosítani azoknak az indián regényeknek a helyszíneit, amelyeket egyetemistaként olvastam. Sok helyen azonban ez kiábrándultsággal járt, mert nagyon negatívan változott meg azóta sok minden. Egy utazást aprólékosan meg lehet tervezni, ám mégis a véletlen szüli azokat a legizgalmasabb alkalmakat. Ezek válnak meghatározó emlékké.

Mint geológus kutató, próbáltam olyan célokat kitalálni, amelyek segítségével az akkor még szocialista országokba el lehetett jutni. Csehszlovákiába még csak-csak sikerült, de Romániába nem volt egyszerű. Akkor úgy lehetett kutatóként oda utazni, hogy adtak az ember mellé egy kísérőt, aki minden lépését figyelte. 1960 körül annyira kevés volt a nyugati turista, hogy Konstancában naiv módon rövidnadrágban indultam a tengerpartra, majd gyerekek hada követett, és kővel dobált, mert megbotránkoztattam őket, hogy ilyen öltözékben léptem ki az utcára. Visszafelé igyekeztem élelmesen megnézni azokat a helyeket, amiket hivatalosan nem érinthettem. Például már vonatra ültettek, de közben leszálltam, és meglátogattam illegális módon a Peles kastélyt Sinaia településen, elmentem a Bucsecs-hegységbe, ahol akkor még nem volt egy emberi építmény sem, csak egy fakunyhó. Június elsején, a születésnapomon akkora hó volt fent, hogy csak létrán lehetett bemászni az emeletre. A menedékházban találkoztam egy nyugat-német társasággal, akik látták, milyen viharvert vagyok. Tanácsot kértek tőlem, hogy milyenek az útviszonyok, a térképek mennyire megbízhatóak. Elővettem a Romániában vásárolt, tudatosan torzított térképeket, amelyeket direkt úgy készítettek, nehogy be lehessen azonosítani egy pontot. És akkor a németek előkapták nevetve a II. világháborús, katonai térképüket, amelyen minden apró szöglet pontosan rajta volt. Felfogadtak hegyi vezetőnek, így egy hetet töltöttem még illegálisan velük, és körbevezettem őket.

Az Antarktisz kivételével az összes kontinensre eljutottam, már változtak az országnevek és a birodalmak. 109 országban jártam, 26 könyvet írtam, legutoljára karácsony előtt jelent meg a Latin-Amerika könyvem, 100 körüli természet- és útifilmet készítettem.

-mesélte mindenki Árpi bácsija.

Backpacker Bori előadása is rendkívülinek ígérkezett:

Egy szakítás következtében rendkívül rossz lelki állapotba kerültem, úgy éreztem, hogy teljesen összetörték a szívem. Nem tudtam aludni, enni, élni. Az jutott eszembe akkor a válság kellős közepén, hogy Argentínába kell utaznom. Akkor egy kedves ismerős meglepett a “Kérd és megadatik" című könyv. Olvasgatva a lapokat, csak mosolyogtam magamban, hiszen arról szól, hogy ne arra gondoljunk, hogyan fogunk valamit elérni, hanem csak a vágyainkra összpontosítsunk. A többit majd a “segítők" megoldják. Ekkor arrébb tettem a könyvet, azon agyalva, hogy “ Persze majd holnap megérkezik a számlámra 150 000 forint csak úgy!". Másnap behívott a munkahelyemen a pénzügyes, hogy közölje, adó-visszatérítés miatt 150 000 forinttal többet kapok a jövő hónapban. Rögtön arra gondoltam, miért nem kívántam többet, de meglepetten ért, és rögtön ebből az összegből nyitottam egy “Buenos Aires nevű számlát", ahova elkezdtem havonta félretenni. Fél évre rá már a repülőn ültem.

Fantasztikus élmény volt tangót látni ott, ami gyerekkorom álma volt. Olyan benyomást tett rám, hogy elkezdtem számolgatni azokat a dolgokat, amiket meg el szeretnék érni. Három hónapot töltöttem Dél-Amerikában, és végül négy kívánságot húzhattam le a listámról. Amikor hazatértem, el is készítettem az igazi bakancslistám. Rengeteg élményt megéltem már, és ami a legjobb, hogy közben szabadon dolgozhatok. Persze sokszor csupán 2-3 óra adatott meg, hogy áramhoz és internethez férjek egy utcai telefonfülkéből kialakított Wi-fi zónában, de ezek a pillanatok örökre megmaradnak bennem.

-mesélte a közönségnek Bori.

Indonéziában nagy ijedtségemre pénz nélkül maradtam. Ám utóbb kiderült, ez egy csoda az életemben. Ennek hatására jöttem rá, hogy egy “rendes" állás nélkül is tudok élni. Ingyen szállásért fotóztam, esténként egy bárban énekeltem a tengerparton, és természetgyógyász voltam az ételért. Mindezt négy nap alatt. A segítségemre sietett ott egy idegen lány, aki negyven ezer forintot adott kölcsön, mondván, hogy úgyis visszaadom. Érdekes, hogy milyen szerepet töltenek be az életünkben emberek, akiknek fogalma sincs, hogy egy-egy mondatával és tettével mennyire előre visz minket. Életemben először azt érzem: ott vagyok, ahol lennem kell, és azt csinálom, amit tennem kell.

Bővebb információ: http://kezenfogvamozdulunk.hu/