Ország-világ

2018.03.11. 15:11

A DK feljelentené Polt Pétert

Már készül a bűnpártolás miatt teendő feljelentés Polt Péter legfőbb ügyész ellen, aki "nem vádhatóságot, hanem védhatóságot vezet, amely megvédi a fideszes politikusokat a börtöntől" - mondta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

Nyolc éve arról szólnak a hírek Magyarországon, ennek ellenére egyiküket sem láttuk bilincsben és vezetőszáron, ez pedig Polt Péter volt fideszes politikus, jelenlegi legfőbb ügyész érdeme - fogalmazott.


A DK szerint a választások után, "az új kormány megalakulásának első 12 órájában le kell váltani a legfőbb ügyészt, hogy az immáron független ügyészségen megkezdődhessenek a vádemelések az eltussolt fideszes ügyekben" - mondta. Szerinte Polt Péternek bíróság előtt kell majd felelnie azért, hogy nem az igazságot, hanem a Fideszt szolgálta az igazsággal szemben.


Példákat sorolva a politikus a "trafikmutyi" mellett a Matolcsy György jegybankelnök engedélyezte Quaestor fiktív kötvénykibocsátást, az MNB-alapítványokba áramlott közpénz ügyét, Farkas Flórián pénzügyeit említette, továbbá azt, hogy a "baltás gyilkos" kiadatása idején érkezett hétmillió forint Magyarországra egy "kétes ügyletekre" fenntartott azeri számláról. Beszélt továbbá Rogán Antal kapcsolatáról a letelepedési kötvényügyben érintett offshore cégekkel, valamint az általa "minden idők legsúlyosabb magyarországi korrupciós botrányaként" említett Elios-ügyről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában