Ország-világ

2021.07.21. 17:31

A DK a gyermekvédelmi népszavazás ellehetetlenítésére készül

A Demokratikus Koalíció álláspontja nem meglepő, mivel már korábban is az LMBTQ-propaganda mellett álltak ki a gyermekek védelme helyett.

Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel jelentette be, hogy a kormány népszavazást kezdeményez a gyermekek védelmét érintő témákban, amire reagált Gyurcsány Ferenc pártja is, akik azt közölték: tesznek arról, hogy a referendum érvénytelen és eredménytelen legyen – írja a Magyar Nemzet.

A DK magatartása azért nem számít meglepetésnek, mivel a párt országgyűlési képviselői már a gyermekek védelméről szóló törvény parlamenti szavazásán sem vettek részt – tiltakozásuk jeléül.

Ehelyett Gyurcsány Ferenc is részt vett a törvény ellen tüntető Soros-szervezetek közös demonstrációján. „A DK itt van velük a Parlament előtt. És holnap sem megyünk be. Nélkülünk fogják megszavazni ezt a szégyenteljes törvényt” – hangsúlyozta akkor a közösségi oldalán Gyurcsány.

Azonban a témával luftot rúg a Gyurcsány-párt, mivel a saját szimpatizánsaiknak sem tetszik, hogy a DK politikusai megjelennek a közelgő melegfelvonuláson.

Fontos megjegyezni, hogy az LMBTQ-lobbi támogatásával az európai fősodorhoz kapcsolódik a DK, mivel kedden az Európai Bizottság ismertette az éves jogállamisági jelentését Magyarországról, amibe a gyermekvédelmi törvényt ért kritika is belekerült.

A mai bejelentés kapcsán Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait: „Orbánnak üzenem: szórakozz a felmenőiddel, ne a hazáddal!” – írta a baloldal vezére.

Talán nem véletlen, hogy a DK elnöke nincs kibékülve a népszavazásokkal, mivel a Demokratikus Koalíció a 2016-os migrációs referendum során is amellett kampányolt, hogy az emberek ne menjenek el szavazni,

de a Gyurcsány-párt kampánya ellenére akkor 3,6 millió állampolgár szavazott úgy, hogy támogatja a kormány álláspontját a migráció kérdésében.

Továbbá emlékezetes, hogy éppen Gyurcsány Ferenc bukásához közvetve egy referendum is hozzájárult, amikor a 2008-as „szociális” népszavazás során arról döntöttek az állampolgárok:

töröljék el a szocialista-liberális kormánykoalíció egészségügyi „vívmányait”, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.

Akkor a koalíció felbomlott és Gyurcsány Ferenc parlamenti többség nélkül vezette az országot még egy éven keresztül, majd 2009 tavaszán bejelentette: távozik a kormány éléről. Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc és a baloldal ellenséges hozzáállása a népszavazásokhoz már 2004-ben is tetten érhető volt, amikor Gyurcsány az MSZP–SZDSZ kormány miniszterelnökeként a kettős állampolgárság témájában tartott referendumon arra buzdított: ne támogassák a külhoni magyarok állampolgársághoz jutását. Noha akkor sikerült elérnie, hogy érvénytelen legyen a referendum, a baloldal azóta is issza a levét a 2004-es magatartásának, hiszen jelentéktelen a támogatottsága az azóta szavazati joghoz jutott határon túli magyarok körében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában