Ország-világ

2018.07.18. 20:15

A Digitális jólét programról Balatonfüreden

A Digitális jólét program azt célozza, hogy a magyar emberek a digitalizáció nyertesei legyenek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán Balatonfüreden sajtótájékoztatón.

Kara Ákos kifejtette, a 2017 őszén indult program támogatásával 2018 végére a tervek szerint 1500 programpont létesül, összesen 5 milliárd forintból, helyszínenként mintegy 2 millió forintért.


Hozzátette: jelenleg 600 programpont működik országszerte.


Kiemelt célja a kormánynak, hogy a jövő évben 100 ezer idős ember szerezzen digitális tudást a programpontok révén - húzta alá Kara Ákos.


Kifejtette, a programhoz oktatási intézmények kapcsolódását is várják, többek között a győri Széchenyi István Egyetem jelezte csatlakozási szándékát.


Az államtitkár közölte: számos közösségi hely létezik Magyarországon, amelyek korábban is rendelkeztek infokommunikációs eszközökkel, ezek továbbfejlesztését is segíti a program. Vannak azonban olyan települések is, ahol korábban nem voltak ilyen helyek, és csak a program révén jöhetett létre programpont - tette hozzá.

Fromann Richárd, a Digitális Jólét Koordinációs Központ vezetője arról beszélt, hogy a digitális kompetenciák hiánya gátja lehet a gazdasági növekedésnek, ezért "sorskérdés" a fejlesztés ezen a területen.


Hozzátette, a pontok mindenki számára elérhető közösségi terek, amelyek interneteléréssel, infokommunikációs eszközökkel, a témában szakértőnek számító mentorokkal rendelkeznek. A pontokra, térítésmentes képzésekkel, azokat a polgárokat is várják, akik fejleszteni kívánják alapvető digitális kompetenciáikat, és többet szeretnének tudni a digitális világról.


Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a városi könyvtárban korábban kialakított programpont jó helyre került, hiszen az intézmény látogatottsága kiemelkedő, 40 ezer ember fordul itt meg évente.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában