Ország-világ

2019.02.26. 20:49

90 ezer palack Kim Dzsong Unnak szánt vodkát foglaltak le

A háromezer doboznyi orosz alkoholt a holland vámhivatal munkatársai foglalták le Rotterdamban.

MTI

Feltehetően Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek szánt, 90 ezer palacknyi orosz vodkát foglaltak le a holland vámhivatal munkatársai Rotterdamban - közölte az Algemeen Dagblad című holland napilap kedden.


A napilapnak Roul Velleman, a vámhivatal szóvivője megerősítette az intézkedés sikerét és a lefoglalt csempészáru mennyiségét. Elmondta, a vodkásüvegeket a holland kikötővárosban dokkoló kínai teherhajó repülőgép-alkatrészeket tartalmazó szállítmánya közé rejtették. Hozzátette azonban, nem bizonyítható, de erősen feltételezhető, hogy a háromezer doboznyi alkohol, az ENSZ hatályos szankcióit megsértve Észak-Koreába tartott volna.


Sigrid Kaag, holland külgazdasági és fejlesztési együttműködési miniszter gratulált a vámhatóság munkatársainak és kijelentette, a nukleáris rakétatesztek miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyebek mellett luxustermékek exportjára vonatkozó, egyértelmű szankciókat vezetett be Észak-Korea ellen, amelyek érvényesítése fontos mindenki számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában