Ország-világ

2019.06.24. 19:31

30 embert felejtett a Wizz Air a bécsi repülőtéren

Az utasok hiába érkeztek meg időben a repülőtérre.

Munkatársunktól

A Wizz Air harminc embert felejtett a bécsi repülőtéren - írja az Utazómajom, és az ott történteket egy Indexhez érkezett olvasói levél is megerősíti.


A járat június 8-án, szombaton 15:20-kor indult Bécsből Tenerifére. Az utasok hiába érkeztek meg a repülőtérre több mint két órával a járat indulása előtt, akkor már olyan hosszú sor volt, hogy többen csak a terminál ajtaján kívül tudtak beállni a várakozók közé.


A sor lassan haladt, mert csak egy ideig működött két poggyászfeladó pont, egy idő után már csak az egyik pultnál ült ember. Aztán az ott ülő egyetlen ember is felállt és távozott, a helyére egy ideig nem jött senki. 15 perc elteltével jelent meg egy újabb fiatalember, aki újra elindította a folyamatot. Ő ezután azt kiabálta be a tömegbe, hogy a malagai, a kijevi és a tenerifei járatokra is nála lehet feladni a csomagokat.


Ekkor a három járatnyi utas tölcsérszerűen próbált beállni abba a két sorba, ahol ügyintéző volt. A munkafolyamat pár percig tartott csupán, mivel hamar tönkrement a csomagokat elszállító futószalag. Ekkor közölték a várakozókkal, hogy ott már nem lehet bőröndöt feladni, és inkább induljanak el a kapukhoz a nagy táskákkal.


Ezt maximum a sorban álló első két utas hallhatta, a tenerifei gép indulásáig ekkor már csak kb. 30 perc volt. Ezek az utasok 15:20-ra értek a beszálló kapuhoz, ahol már nem engedték felszállni őket a gépre. A levélíró szerint 30 ember maradt le a tenerifei gépről, 16-an a Malagába induló járatról, egy ember pedig a kijevi gépre nem tudott felszállni. 


A hoppon maradt utasok folyamatosan hívták a Wizz Airt, de 2 órán keresztül nem lehetett elérni őket. Mikor végre felvették a telefont, a vonal másik végén azt mondták: nem értesültek a történtekről, nagyon sajnálják, de nem tudnak új járatot biztosítani. Legközelebb keddre ígértek egy járatot, de arra saját költségen kellett volna jegyet venni. Az embereknek ezután saját költségükön kellett hazautazniuk. 


Az Utazómajom megkereste a Wizz Airt, ahol a következő választ adták:

A Wizz Air június 8-án délután öt darab utasfelvételi pultnál várta a bécsi repülőtérről, több úti célra induló utasait és a szokásosnál tovább tartotta azokat nyitva, hogy biztosítsa, minden utas fel tudja adni a poggyászait. Helyi földi kiszolgálóink jelentése szerint minden feltétel adott volt, hogy utasaink időben elvégezhessék az utasfelvételt. Sajnálattal értesültünk róla, hogy mindennek ellenére több utas lekéste a járatát. Ezúton is szeretnénk felhívni kedves utasaink figyelmét, hogy minden esetben legalább két órával járatuk indulása előtt érkezzenek meg a repülőtéri utasfelvételi pulthoz, hogy elegendő idejük legyen kényelmesen feladni poggyászaikat és átmenni a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában