Izraeli–iráni konfliktus

2025.06.16. 17:49

Szijjártó Péter: több evakuációs művelet is folyamatban van (videó)

Több evakuációs művelet is folyamatban van a Közel-Keleten a magyar állampolgárok kimenekítése érdekében – jelentett be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a közel-keleti térségben egyre súlyosabb a helyzet, Irán és Izrael már nemcsak egymás fővárosát támadja, hanem több más helyszínt is.

Szijjártó Péter: több evakuációs művelet is folyamatban van (videó)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

„Ez növeli azoknak a magyaroknak a számát, akik adott esetben veszélybe kerülhetnek, így egyre több magyar szeretne hazatérni, biztonságban lenni” – mutatott rá.

Természetesen, ahogy minden egyes ilyen válsághelyzetben, most is szervezzük a magyarok hazamenekítését, mivel azonban mind Irán, mind Izrael légtere zárva van, (...) az evakuációs műveletek most kicsit összetettebbek és kicsit bonyolultabbak, mint általában

– tette hozzá.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy ahogy általában, 

a kormány ezúttal is csak akkor ad majd tájékoztatást az evakuációs műveletekről, amikor az érintettek már biztonságban vannak.

Ezért most annyit tudok önöknek elmondani, hogy több összetett evakuációs műveletünk is zajlik több közel-keleti ország területén

– tudatta.

Nagyrészt önállóan, részben a szlovákokkal közösen, akikkel szorosan együttműködünk ebben a kérdésben

– fűzte hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában