2025.06.11. 15:42
Építőanyagokat adott át árvízkárosult székely családoknak az Ökumenikus Segélyszervezet
Székelyföldi segélyprogramja keretében építőanyagokból álló adományt adott át három árvízkárosult nagyborosnyói család számára az Ökumenikus Segélyszervezet – olvasható a szervezet szerdai közleményben. Jelezték, ez az első három család, amelyik ilyen adományt kapott.

Átvette az első három nagyborosnyói árvízkárosult család az Ökumenikus Segélyszervezet építőanyag-adományát
Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet
Az Ökumenikus Segélyszervezet közleményében kiemelte azt is: ezzel egy időben ivóvízadományokat osztanak a Maros megyei Kis-Küküllő mentén fekvő Gyulakután, Havadtőn és Kelementelkén is, ahol a parajdi bányakatasztrófa következtében megemelkedett sótartalom miatt fogyasztásra és főzésre is alkalmatlanná vált a vezetékes víz.

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet
Folytatódik az Ökumenikus Segélyszervezet országos adománygyűjtése is, amelynek keretében június 2-a óta már 274 millió forint felajánlás érkezett a segélyszervezet 1353-as adományvonalára és adományszámlaszámára – tették hozzá.
Azt írták: a természeti katasztrófa során leginkább sérült ingatlanok esetében azért volt szükség gyors beavatkozásra, mert az épületek kiszáradása további állapotromlást okoz, és emiatt szükséges az azonnali megerősítésük. Az egyenként 500 ezer forint értékű adomány többek között
- cementet,
- téglát,
- laminált padlót
- és a ház használhatóságához szükséges szanitereket
- tartalmazott.
A közleményben idézik Révfalvi Dorottyát, az Ökumenikus Segélyszervezet székelyföldi segélyprogramjának vezetőjét, aki elmondta:
Folyamatosan zajlik a település ingatlanainak felmérése, a károsodás mértéke és típusa alapján történő segélyáruk összeállítása és beszerzése, amiket a közeljövőben utalványos rendszerben fogunk kiosztani, hogy minél hamarabb újra használatba vehessék otthonaikat a károsult családok.
„Mindeközben munkatársaink a környező településeken is felmérik az árvíz okozta károkat” – tette hozzá.
Hangsúlyozták, hogy az összefogáshoz a 1353-as adományvonal hívásával június 15-ig lehet csatlakozni. Minden hívás, illetve SMS 500 forint felajánlást jelent. Akik nagyobb összegű támogatással szeretnék kifejezni szolidaritásukat, azok a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával vagy átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon, „Székelyföld” megjelöléssel tudnak segíteni.