Magyarország–Azerbajdzsán

2025.06.10. 08:05

Szijjártó Péter: szurkolók, figyelem! (videó)

Három magyar konzul lesz jelen a Magyarország–Azerbajdzsán felkészülési futballmérkőzés helyszínén kedden Bakuban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter kedden, írja az MTI.

Szijjártó Péter: szurkolók, figyelem! (videó)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Kocsis Zoltán

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a szervezők 550 jegyet bocsátottak a magyarok rendelkezésére, ebből 154 fogyott el.

A helyszínen három konzul segíti majd a magyar szurkolókat, akiknek esetében sem közös gyülekezési pontot nem jelöltek ki a szervezők, sem közös vonulási útvonalat nem jelöltek meg

– közölte.

„Viszont a stadionban ott lesz három konzulunk, hogyha bárki bajba kerül, vagy valamilyen ügyes-bajos dolga akad, akkor kérem, forduljon a kollégáinkhoz bizalommal” – tette hozzá.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik ezúttal is, ezt lehet hívni baj esetén már reggel hat órától: +994-50-645-35-20.

„Természetesen az elutazásig minden magyar számára biztosítjuk a segítségkérés lehetőségét” – húzta alá.

„Jó szurkolást kívánunk ma mindenkinek Bakuban és itthon a tévéképernyők előtt is!” – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában