2025.05.01. 07:39
A baloldalt már nem érdekli a munkások ünnepe
Elengedte a balliberális oldal a munka ünnepét, idén már csak az MSZP szervez majálist. A Jobbik évek óta nem szervez pártprogramot, a Mi Hazánk a Bikás parkba várja az érdeklődőket.

A Magyar Szocialista Párt majálisa a Városligetben 2023. május 1-jén
Forrás: MTI
Fotó: Lakatos Péter
Kialudni látszik a majálisi tűz a baloldalnál, míg tavaly a DK–Párbeszéd–MSZP-trió még a „legnagyobb ellenzéki szövetség” majálisára hívta az embereket, hogy együtt ünnepeljék hazánk európai uniós csatlakozásának 20. évfordulóját, idén már csak a szocialisták ünneplik a munka ünnepét – írja a Magyar Nemzet.

Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI
Az MSZP a Városligetbe várja a nagyérdeműt, hogy együtt küzdjenek a „magyar melósokért”. Az eseményen a párt munkahelyvédelmi akciótervet is hirdet, amellyel „átfogó, az érintetteket bevonó, számukra valódi segítséget jelentő munkát indít el.” A programok 11 órakor kezdődnek, és felszólal többek között Komjáthi Imre pártelnök, Gurmai Zita, Korózs Lajos,
de olyan régi motorosok is színpadra lépnek, mint Szekeres Imre, az első Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere és Veres János, korábbi pénzügyminiszter, aki a progresszív piacgazdaságról fog beszélni.
A szocialistákon kívül a Mi Hazánk is tart majálist, hagyományosan a Bikás parkban. A reggel 9 órakor kezdődő, egész napos rendezvényen meg lehet hallgatni Csath Magdolnát, a párt EP-képviselőjét, majd Toroczkai László pártelnök lép színpadra.
A Thürmer Gyula vezette Munkáspárt sem feledkezik meg a majálisról, a párt a Kodály köröndre várja a híveit reggel fél 10-re meghirdetett nagygyűlésére.
A Momentum és a Jobbik terveiről itt olvashat bővebben.