6,2

2025.04.25. 11:52

Két perc alatt ért ide az isztambuli földrengés

Április 23-án, magyar idő szerint 11:49-kor egy 6,2-es magnitúdójú földrengés rázta meg Isztambult és környékét. Az epicentrum a Márvány-tengerben, Isztambultól mintegy 40 km-re délnyugatra, 10 km-es mélységben volt.

A rengést széles körben érezni lehetett a régióban, beleértve Isztambult, Bursát és a környező tartományokat is. Jelenlegi hírek szerint komoly károk vagy áldozatok nincsenek, de néhány helyen kisebb épületkárokat és üvegkárokat jelentettek. Hazánkban a szeizmológiai állomások kivétel nélkül észlelték a földrengést - írta közösségi oldalán a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

földrengés isztambul
Földrengés Isztambulban: megszólalt a szakértő
Fotó: Shutterstock

A főrengést megelőzően egy kisebb, 3,9-es magnitúdójú előrengést is regisztráltak a térségben, majd a 6,2-es rengés után több utórengés is követte, köztük egy 5,3-as erősségű is. A mostani esemény ismét ráirányítja a figyelmet a régió földrengéskockázatára, és a felkészülés fontosságára.

Szakértő: két perc alatt ért ide az isztambuli földrengés

Biztonságos helynek számít-e most Isztambul? Földrengéssel kapcsolatos érdekességekről beszélt a vaol.hu Gyarmati Anett-tel, a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szeizmológusával.

Az isztambuli rengéshullámok alig több mint két perc alatt érték el hazánkat. Egészen pontosan 2 perc 9 tized másodperc kellett ahhoz, hogy az első földrengéshullám elérje a Magyarország délkeleti határán található ambrózfalvai mérőállomást. Ebből persze mi, emberek már nem érzékeltünk semmit, mivel a távolsággal értelemszerűen a rengéshullám ereje is csökken, de például a szomszédos Romániából még érkeztek beszámolók észlelésekről.

A mostani földrengés bár a Richter-skála szerint erős volt, mégis messze elmarad a több mint 59 ezer áldozatot követelő 2023-as 7,8-as dél-törökországi földrengéstől. Ennek egyik oka, hogy a mostani rengés epicentruma a Márvány-tengerben, Isztambultól mintegy 40 km-re délnyugatra, 10 km-es mélységben volt. A tenger mélyén bekövetkező rengéseknek jóval kisebb a pusztító erejük, mint a szárazföldön kialakultaknak.

További részletekről, érdekességekről a vaol.hu cikkében olvashatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában