Mindent a hatalomért

2024.09.24. 15:19

Folyamatosan változik Karácsony Gergely baloldali nagykoalíciós terve

Egyre bonyolultabbá válik a Karácsony Gergely körül tervezett baloldali nagykoalíció a fővárosi közgyűlésben. A hónapok óta tartó tervezgetés szerint egy újbaloldali szövetség vette volna át Budapest vezetését októbertől a Demokratikus Koalíció és az óbaloldal pártjaitól.

MW

Karácsony Gergely

Forrás: MW bulvár

Fotó: Bánkúti Sándor

Ennek a tervnek úgy tűnik, hogy keresztbe tett a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP), amely sajtóinformációk szerint nehezményezte, hogy a 10 fős frakcióval rendelkező Tisza Párt koalíción kívülről akarja irányítani a fővárosi közgyűlést, míg a nyilvánosság előtt Magyar Péter semmiért sem vállalná a felelősséget.

A Tisza főpolgármester-helyettest és igazgatósági tagokat sem jelöl a fővárosban.

Az MKKP nélkül az újbaloldaliakból álló koalíció kisebbségbe kerülne a főváros közgyűlésben, és itt kap kiemelt fontosságot Karácsony Gergely "közbenjárása". A főpolgármester most ugyanis az óbaloldalhoz vastagon kötődő Párbeszédet, a saját pártját is bevonná az együttműködésbe.

Annak érdekében, hogy a Párbeszéd helyettesíteni tudja a Kutyapárt, vagy más kisebb frakciók kieső szavazatait,  a Magyar Nemzet információi szerint a jelenleg a DK-ban politizáló, és a pártváltásban, átállásban már komoly tapasztaltra szert tevő Déri Tibor átültetésével három fősre duzzasztanák Karácsony pártjának frakcióját.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el.

Gyurcsány felhúzta magát és kiosztotta a Tisza Pártot (videó)

„Ez futtatófiúk kurva tempója” – így jellemezte Gyurcsány Ferenc azt, hogy Magyar Péterék el akarják távolítani a főpolgármester embereit. A DK elnöke kedden reggeli Facebook-posztjában esett neki a Tisza Pártnak, miután Magyarék le akarják váltani az eddig a fővárosban tevékenykedő politikusokat és tisztviselőket, köztük a főpolgármester-helyetteseket is.

Gyurcsány mindenekelőtt leszögezte, kiáll az újraválasztott Karácsony Gergely és helyettese, Kiss Ambrus mellett, már csak azért is, mert utóbbi kiváló munkát végzett a budapesti költségvetés terén.

„Karácsony embereit most kirugdalni egymás után, csak azért, mert szolgálták az elmúlt öt évben a várost, az énszerintem nincsen rendben”– vélekedett a DK elnöke, aki szerint Kiss Ambrus bűne legfeljebb annyi, hogy ért ahhoz, amit csinál, és azért elzavarni, mert lojális a főpolgármesterhez, disznóság. Jelezte ugyanakkor, hogy a vállalatvezetők között is vannak olyanok, akik tisztességesen végezték a munkájukat, és olyanok is, akik nem, de emiatt nem kell mindenkit kirúgni.

„Ez, hogy mondjam, futtatófiúk kurva tempója. Így nem viselkedik tisztességes ember! Aki így viselkedik emberekkel, az így fog viselkedni az országgal is” – fakadt ki Gyurcsány.

A videó itt nézhető meg: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában