Árvíz

2024.09.19. 08:24

Két árvízvédelmi kapu is védi az Országházat

Az évtized árvize miatt a fővárosban és országszerte intenzív védelmi munkálatok zajlanak. Az árhullám elleni védekezés fejleményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Forrás: Facebook / Magyarország kormánya

Sulyok Tamás: katonáink Pilismaróton is nagy erőkkel segítenek

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az államfőt, a Magyar Honvédség főparacsnokát érintő vádakat visszautasítom

 Visszautasítom, hogy egy hordószónok Magyarország köztársasági elnökét, a Magyar Honvédség főparancsnokát azzal vádolja, hogy nem vesz részt az árvíz elleni védekezésben - mondta a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy „a heccpolitikus állításával szemben Magyarország köztársasági elnöke, a Honvédség főparancsnoka személyesen jelent volt azokon a pontokon, ahol a magyar hivatásos és tartalékos katonák szolgálatot teljesítettek a gáton".

A köztársasági elnök ott volt Neszmélyen, Dunaalmáson, Vácott és Pilismaróton is

 - sorolta, kiemelve, hogy a jelenléte és buzdítása fontos a katonáknak is és fontos a civileknek is.

A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: az árvíz elleni védelem hasonlít egy hadműveletre, egy rendkívül komplex, összetett, nagy szakértelmet igénylő feladatsor, amelynek elvégzéséhez tudásra és tapasztalatra van szükség.

„Heccpolitikusok, akik kéretlen véleményükkel elöntik a médiát, egyáltalán nem értenek ehhez a feladathoz, csak a véleményükkel traktálnak mindenkit" - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A gát az árvíz elleni védelem helyszíne, nem hordószónokok emelvénye - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Rabok is dolgoznak az árhullám megfékezésén

Folyamatosan dolgoznak a büntetés-végrehajtás munkatársai és a fogvatartottak, országszerte több százan veszik ki a részüket az árvízhullám megfékezéséból – tájékoztatta lapunkat a BVOP.

A védekezésbe már a rabokat is bevonták, akik az elmúlt napokban már több mint 90 ezer homokzsákot töltöttek meg, ezeket a büntetés-végrehajtás munkatársai szállítanak el azokra a területekre, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

Új helyszínként Vámosszabadinál kapcsolódtak be az árhullám megfékezésébe: csütörtökre virradóra ötven dolgozó több mint négyezer homokzsákot töltött fel. Napközben a börtön falain kívül, fogvatartottak bevonásával folytatják a vámosszabadi munkálatokat: két váltásban 50-50 fogvatartott segíti az árvízi védekezést.

A Margitszigeten továbbra is több mint 200 bévés éjjel-nappal tölti a homokzsákokat, alakítja ki a védműveket. A Váci Fegyház és Börtön közvetlenül a Duna-parttal határos, itt a fogvatartottak és a kollégák a védvonal megerősítésével készülnek az egyre növekvő árhullámra.

Forrás: bv.gov.hu

Két árvízvédelmi kapu is védi az Országházat

Két árvízvédelmi kapu is védi az Országházat – mondta Horváth Gábor, az Országgyűlés Hivatala gépész művezetője az Országház épületének hivatalos Instagram oldalán közzétett videóban.

A szakember elmondta: a kapuk 2013-ban, a mélygarázzsal és a látogatóközponttal egyidőben épültek. Mindkettő vasszerkezetű, az egyik 8,5 méter hosszú, 3,5 méter magas, míg a másik 5,5 méter hosszú és szintén 3,5 méter magas.

Horváth Gábor tájékoztatása szerint a kapukat görgőkön húzták be, majd nekifeszítették egy gumi tömítőszerkezetnek, így nem tud átjutni rajtuk a víz.

Forrás: Facebook / Magyarország kormánya

A mögöttük lévő másodlagos kapu – egy alumíniumszerkezetű, a Római-partihoz hasonló árvízvédelmi létesítmény – azt szolgálja, hogy ha véletlen beszivárogna a víz, legyen ami megállítja. Ha ez sem lenne elég, a két kapu közé szivattyúkat is el tudnak helyezni – tette hozzá.

A gépész művezető jelezte: a kapukat élesben még nem próbálták, de a tűzoltók már nagy nyomású vízzel tesztelték azokat.

OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik

Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatornának csütörtökön késő délután Dunabogdányból nyilatkozva.

Siklós Gabriella hangsúlyozta, hogy a védművek bírják a terhelést.

Ismertetése szerint a Dunán, a Szigetközben elkezdődött a tetőzés, Komáromnál péntek reggelre, Esztergomnál pedig péntek délutánra várják a tetőzést, az mintegy fél méterrel marad alul – becslések szerint – a 2013-as szinttől. Budapesten szombaton a délutáni órákban valószínű a tetőzés – fűzte hozzá.

A szóvivő kitért arra, hogy a Lajtán is a tetőzéshez közelít a vízállás. A folyónál azért van rendkívüli készültség, mert nyitottak egy szükségtározót – tette hozzá. A tározó jól működik, a vízügyes szakemberek „jó pillanatban találták el, hogy azt mikor nyissák meg, és sikerült az árvíz csúcsát megskalpolni” – fogalmazott.

Dunabogdányban katonák és tűzoltók segítségével a 11-es út mentén erősítik a töltést – mondta Siklós Gabriella, hozzátéve, hogy a településen a házak között is „egy nagyon különleges védekezést kell megvalósítaniuk közösen a szakembereknek”. A kertekbe betört már a víz, a területen homokzsákokkal védekeznek. Úgynevezett ellennyomó medencék kialakításával is védik az utat és a házakat. A munka szervezetten zajlik – mondta.

Siklós Gabriella beszélt arról is, hogy a következő öt-hat napban nem valószínű a Duna vízgyűjtőjén csapadék, így egy újabb árvízcsúccsal nem kell számolni. 

Az apadás viszont lassú lesz

 – jegyezte meg.

A vízügyi szakemberek a tetőzést követően továbbra is 24 órás szolgálatban figyelik a töltéseket a Szigetközben, ahol szerda éjszaka is sokfelé fedeztek fel csurgásokat, fakadó vizeket. Ahol szükséges volt, homokzsákokkal és fóliával erősítették meg a töltést – mondta. A szakemberek a Dunakanyarban a tetőzést követően azt figyelik majd, hogy az ideiglenes védművek is jó állapotban maradjanak – tette hozzá.

Az árvíz sújtotta területekre is eljuttatja a Magyar Posta a nyugdíjakat és a küldeményeket

A Magyar Posta számára a lakosság kiszolgálása kiemelt fontosságú, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyugdíjak és a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is – közölte a Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel.

A posta minden olyan területen megszervezte a nyugdíjak előrehozott kézbesítését, ahol az előrejelzések alapján lehetnek nem megközelíthető települések. Intézkedési tervüket folyamatosan egyeztetik az érintett önkormányzatokkal, így az ott élők időben megtudhatják, hol érhetik el a postai szolgáltatásokat, hol juthatnak hozzá a nyugdíjaikhoz, küldeményeikhez.

A közlemény szerint a biztonságos kézbesítés érdekében 20 településen hoztak árvízvédelmi intézkedéseket. Ahol a kézbesítést a körülmények akadályozzák, az átvételt könnyen megközelíthető posták biztosítják

 – tették hozzá.

A Magyar Posta internetes oldalán olvasható tájékoztatás szerint a Pest vármegyei Kisoroszin a küldeményfelvétel és a kézbesítés szeptember 18-tól ideiglenesen szünetel. A nyugdíjakat az önkormányzat korábbi felhívása alapján már kedden megkapták a helyiek. A posta honlapján közzétették azoknak a településeknek és fővárosi kerületrészeknek a listáját is, ahol a kézbesítést az árvíz akadályozza.

Orbán Viktor: Magyarország megcsinálja! 

A miniszterelnök közösségi oldalán osztott meg egy videót. A bejegyzsében úgy fogalmazott: 

Tetőzik az árvíz. Magyarország megcsinálja! 

Szentendre felkészülten várja a Duna áradását

A Duna áradása miatti rendkívüli helyzetről, az önkormányzat és a vízügy által megtett intézkedésekről tartott sajtótájékoztatót csütörtök délután Fülöp Zsolt polgármester és Gresz István, a szentendrei vízügyi munkálatokat irányító szakember. Elhangzott, péntekről szombatra virradóan várható az áradás csúcspontja, mintegy 70 centméterrel a jelenlegi 680 centiméteres vízszint felett, majd lassú, a gátakat próbára tevő apadásra lehet számítani.

Szentendre felkészült az árvízre, mindent megtettünk, amit megtehettünk. Lehetnek persze meglepetések, de azok elhárítására is igénybe veszünk majd minden rendelkezésünkre álló eszközt – mondta Fülöp Zsolt polgármester a csütörtökön délután tartott Duna-parti sajtótájékoztatón. – Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a védekezésben résztvevőknek, a vízügynek, a honvédségnek, a rendőrségnek, a katasztrófavédelemnek, a városi szolgáltatónak, a Pest Megyei Kutató Mentő Szolgálatnak, a polgármesteri hivatal munkatársainak, és annak a nagyszámú önkéntesnek, akik nélkül ma biztosan nem lennénk készen a védelmi munkákkal.

Fülöp Zsolt elmondta, továbbra is nagy szükség van az önkéntesek segítségére, ezért azt kérte a szentendreiektől, illetve a segíteni akaróktól, hogy jelentkezzenek a városi ügyfélszolgálaton telefonon vagy e-mailben, mert nagy szükség van rájuk az esetleges váratlan események kezelésében, illetve a gátak figyelésében.

A Szentendrére látogatóktól pedig azt kérte, bár jó idő lesz a hétvégén, az árvízi helyzetre való tekintettel mégse látogassanak a városba, vagy ha mégis, akkor a magasabban fekvő utcákat vegyék célba, ne a Dunapartot, mert akadályozzák az ottani védelmi munkákat.

A Dunakorzót csütörtök déltől egyébként is lezárták, oda csak a helyben lakók és a védelmi munkálatokban résztvevők léphetnek be. Fontos, hogy a védmű tetején haladó szentendrei kerékpárutat ugyancsak lezárták, ezért most ott kerékpározni nem lehet, ezért bringával nem érdemes Szentendrére látogatni. Annál is inkább fontos a kerékpározók fegyelmezett magatartása, mert jelenleg is folyamatosan élő erőkkel kell védeni a gátakat a fegyelmezetlen kerékpárosoktól, akik a tiltást figyelmen kívül hagyva haladnak a gáton, akadályozva az árvízi védekezést.

Forrás: szentendre.hu Fotó: Isza Ferenc

Gresz István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) megbízott munkatársa szintén a Dunakorzó szabad elérhetőségének fontosságát hangsúlyozta a védelmi munkálatok megkönnyítése érdekében. Arról is beszélt, hogy az ő feladatuk a munkálatok összehangolása, szervezése, a felvetődő műszaki problémák megoldása.

A 2013-ra megépült mobilgát nagyszerűen betölti szerepét, védi a várost. Így ezen a szakaszon különösebb teendő nincs, mindössze figyelő szolgálatra van szükség

 – mondta a vízügyi szakember. Majd hozzátette, a városban vannak olyan partszakaszok, ahol különböző megoldásokkal védekeznek az ár ellen, önkéntesek segítségével. Végül arra kérte a szentendreieket, hogy amennyiben bármilyen gyanúra okot adó jelenséget – vízfolyás, szivárgás – látnak, jelezzék, mert négy vízügyi szakember várja a jelzéseket, és gyorsan kivizsgálja az esetet. Ha pedig valamilyen intézkedésre van szükség, azonnal megteszik. Hangsúlyozta, az igazi munka a tetőzés után kezdődik, hiszen a maximális vízszint várhatóan csak lassan apad, így a hosszabb terhelés miatt a gátak átázhatnak, szivároghatnak.

Jelenleg 680 centiméteren áll a Duna szintje, a várható csúcs péntekről szombatra virradóan áll majd be, 750 centiméter körüli szinten, és több napig tart majd az apadás.

Cigányvendéglős főzött a gátakon dolgozókra

Ásós Géza, a békési Kíra Vendéglő tulajdonosa és alapítója arról számolt be TikTok-oldalán, hogy maga is csatlakozott az árvízvédelmi munkálatokhoz, még hozzá úgy, hogy a gátakon dolgozókra főzött – szúrta ki a Mandiner.

Élő bejelentkezéséből kiderült, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek egyik telephelyén serénykedett csapatával szerda délután. Ásós elmondta, hogy mivel csapatával dolgoztak már árvízi védekezésben (Békés városa a Körösök ölelésében fekszik – szerk.), 

pontosan tudják, mit jelent fáradtan, éhesen egy tányér gőzölgő meleg étel ilyenkor.

Budakalásztól-Visegrádig felépültek a mobilgátak és a homokzsákokat is elhelyezték

Vitályos Eszter kormányszóvivó Facebook-oldalán osztott meg friss videót az érintett térség helyzetéről.

Megjelentek a legfrissebb árvízi információk

A kormány közösségi oldalán tette közzé a legfrissebb információkat. 

  • Már az Országházat is megközelítette az árvíz Budapesten
  • Orbán Viktor szerint Budapest védelme megoldott, 9 méter magasra építették a védvonalakat
  • Kővel megrakott vagonokkal védik a Hév alagutakat a fővárosban 
  • Rendkívüli készültséget kellett elrendelni a Lajta folyón, 37 km-es szakaszon
  • a Kisorosziba vezető út már járhatatlan, de a védművei miatt biztonságban van a település
  • Pénteken lezárják a 2-es út egyes szakaszait, ezért az M2-es autópálya helyenként átmenetileg díjmentes lesz
  • Pest vármegyében 200, Győr-Moson Sopronban 140, Budapesten 130 polgárőr vett részt a védekezési munkálatokban

Magyarországon vannak a legtöbben kitéve az árvizeknek

A Biztosítási Elemzőközpont publikációja alapján Magyarország „több mint 30 százalékos árvízi kitettséggel rendelkezik, mely érték messze a legmagasabb Európában” – írta elemzésében az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.

Az országban közel kétmillió ember él olyan területeken, amelyek folyók és kisebb-nagyobb folyóvizek árterébe tartoznak. Az ország árvízkitettségét alapvetően meghatározza, hogy a Kárpát-medence legmélyebb pontján fekszik, így a környező hegységekben lezúduló csapadék túlnyomó többsége az ország területén folyik keresztül.

 

A 19. században nagyszabású folyószabályozások történtek, amelyek során több ezer kubikos nagymértékben módosította több folyó útvonalát, legtöbbször „kiegyenesítve” azok folyását, így jelentősen csökkent a folyók árterének mérete, és ezáltal több, mezőgazdaságilag megművelhető terület vált elérhetővé. Ezeket a szabályozásokat ma már egyre több tudós és szakértő negatívan ítéli meg, ugyanis rendkívül nagy, sokszor visszafordíthatatlan károkat okoztak a folyó ökoszisztémájának növény- és állatvilágában.

Ugyanakkor egy pozitív hatásuk biztosan volt: a folyók árterei szűkültek, így csökkent azon területek nagysága, ahol a folyó házakat vagy egyéb vagyontárgyakat veszélyeztethet.

A mostani árvíz során a legveszélyeztetettebb régióknak a Duna és a Lajta körüli területek számítanak. Az árvízhelyzet kezdetekor felállt egy operatív törzs, amely koordinálja az árvízvédelmi feladatokat. A várakozások szerint a mostani tetőzés még mindig harminc-negyven centivel alacsonyabb lehet, mint az a 2013-as rekordárvíz idején volt, ugyanakkor az előrejelzések a Boris-ciklon és más időjárási tényezők hektikussága miatt a szokásostól eltérően nagymértékben bizonytalanok. Budapesten harmadfokú, azaz legmagasabb az árvízvédelmi készültség, a vízszint akár a nyolc métert is meghaladhatja.

A teljes elemzés IDE KATTINTVA olvasható.

Ismeretlenek megrongálták a gátakat Halászteleknél

Nem mindenki szeretné segíteni az árvíz elleni védekezést, vannak, akik önös érdekből akadályozzák. Halászteleknél megrongálták a védelmet jelentő homokzsákokat, és töltőanyagokat loptak az éjszaka. A tolvajok ellen a Fővárosi Vízművek feljelentést tett, és akár nagyon szigorú büntetést is kiszabhatnak rájuk.

Árvíz esetén fel vagyunk készülve a rendkívüli és váratlan helyzetekre, de erre még mi sem számítottunk

– írta a Fővárosi Vízművek a közösségi oldalán.

Az Index úgy tudja, összesen 300 kilogrammnyi, jutazsákokba töltött murvát loptak el, a cég ezeket lefogató súlyként használta a védendő szerelvényaknáknál. A rongálást a reggeli szemlénél vették észre, szerencsére egy szennyvízvezeték aknájának lefedését rögzítő zsákokat vittek el, így a lopás nem lehetett hatással a vízminőségre.

A Fővárosi Vízművek a napokban nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a mélyebben fekvő ivóvíznyerő kutakat biztonságba helyezzék, ami azt jelenti, hogy a várható legmagasabb vízállásnál magasabbra rakott zsákokkal védik meg ezeket a csápos kutakat.

Ha nem egy szennyvízvezeték aknájának lefedését rongálják meg, hanem egy mélyebben fekvő ivóvíznyerő kútnak, akkor a Duna vize könnyen bekerülhetett volna,

így onnan a parti szűrésű, tiszta víz helyett a szennyezett Duna-víz kerülhetett volna bele a gyűjtőcsatornákba, majd a vízhálózatba.

A vízműveknek a történtek miatt le kellett bontaniuk a gátat, majd újraépíteni. Nem az a fő probléma, hogy nagy a kár pénzben kifejezhető értéke, hanem az, hogy az építők versenyt futnak az idővel, az újjáépítés pedig munkaerőt von el más helyszínektől.

A vízművek feljelentést is tett ismeretlen tettesek ellen a rendőrségen. Bár a törvényi tényállás még nincs tisztázva, de akár közveszély okozásának is minősülhetnek a történtek. A jogszabály szerint aki a közveszély elhárítását, valamint következményeinek enyhítését akadályozza, bűntettet követ el, ami miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés kaphat. Ha a bűncselekményt csoportosan követték el, a büntetési tétel öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Karácsony Gergely: Budapest felkészült a Duna tetőzésére

Budapest teljes mértékben felkészült arra, hogy szombaton fogadja a Duna tetőzését – mondta a főpolgármester a Batthyány térről csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentkezve.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: az elmúlt napokban kiépítették az ideiglenes árvízi védelmi rendszereket Budapesten, ezek készültsége már száz százalékos. 

Kilenc méteres vízállásig van védve a város, de az előrejelzések szerint 8,5 méteren vagy az alatt tetőzik majd a Duna 

– mondta a főpolgármester.

A főpolgármester közölte: mindent megtesznek azért, hogy a közszolgáltatások működjenek. Az ivóvízellátás is biztonságban van, a Fővárosi Vízművek lezárta azokat az ivóvízlelőhelyeket, amelyeket elöntött a Duna, és „bevédte” azokat, amelyek továbbra is biztosítják az ivóvizet. A víz minőségét folyamatosan ellenőrzik – tette hozzá.

A csatornarendszert is fokozottan igénybe veszi az áradás, Karácsony Gergely szerint biztosan lesznek csőtörések, kellemetlenségek, ugyanis tíz éve nem volt ekkora árvíz.

A főpolgármester ismertette: az áradásnak „legkitettebb” fővárosi terület a Római-part, itt a Királyok útját a Pünkösdfürdő és az Emőd utca között lezárták, a földgátat pedig agyagfallal erősítették meg. Szintén lezárták a Pók utcát, ahol az Aranyhegyi pataknál 2013-ban a legkritikusabb védekezési pont volt. Itt azóta már gát épült, de a védekezés miatt szükségesnek tartották az utca lezárását – magyarázta.

Karácsony Gergely jelezte: pénteken üzemkezdettől nem áll meg a 2-es metró a Batthyány téren, a 41-es villamos a Krisztina körúton át közlekedik, a 19-es villamos pedig a Lánchíd kihagyásával két szakaszon jár majd.

A főpolgármester azt kérte, bár „ritkán lehet látni azt, hogy a Duna ilyen ereje teljében van”, és „tényleg egy fantasztikus látvány”, ne bámészkodjanak az emberek a Duna-parton, csak tisztes távolságból nézzék, mert nagy a folyó sodrása és sok uszadékfa van benne.

Lezártak egy utat Óbudán, változott a 106-os busz útvonala

Az árvízi védekezés miatt lezárták a Pók utcát, emiatt terelik a 106-os autóbuszjáratot – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Közleményük szerint csütörtökön délelőtt lezárták a Pók utca Szentendrei út és a Duna közötti szakaszát. Ezen az útszakaszon tartós lezárásra kell számítani, ugyanis az út mellett húzódó, Dunába torkolló Aranyhegyi patak elárasztja az úttestet.

A forgalomkorlátozás miatt a 106-os autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Nánási út, a Silvanus sétány, a Pók utca és az Aquincum H megállót. Az autóbusz megáll a 34-es és a 134-es autóbusz Aquincum H megállójában – írták.

A megáradt Duna a Római partnál Budapesten 2024. szeptember 19-én
Fotó: Illyés Tibor / Forrás:  MTI

A BKK emlékeztetett, hogy péntektől lezárják a 2-es metró Batthyány téri állomását, illetve a 19-es és a 41-es villamosok közlekedésében is változásra kell számítani.

Pénteken üzemkezdettől korlátozzák a 19-es és a 41-es villamos közlekedését a Széchenyi Lánchíd térségében. Péntektől a 41-es villamos a Krisztina körút felé, az 56-os villamos vonalán közlekedik, a 19-es villamos pedig két szakaszon jár: a Bécsi út felől csak a Batthyány téri, illetve a Clark Ádám téri ideiglenes végállomásig (felváltva), Kelenföld felől pedig a Clark Ádám tér megállóhelyig.

A BKK közölte: sűrűbben indítják a nagykörúti 4-es és 6-os villamosokat, illetve több járat közlekedik az 1-es villamos vonalán is.

A 226-os autóbusz nem közlekedik hétvégén, mert a Margit-szigetet lezárták, illetve a szombatra és vasárnapra meghirdetett nosztalgiavillamosok sem járnak – írta a BKK.

Az árvíz miatti lezárások aktuális helyzetéről a bkk.hu/arviz oldalon lehet tájékozódni.

Olimpiai bajnok és olimpikon vívóink is segítenek megvédeni a Dunakanyart

„Köszönjük, Hungarian Fencing Federation/Magyar Vívószövetség, Koch Máté, Dancsházy-Nagy Tamás, Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor!” – írta a vívás iránti elkötelezettségéről is ismert Vitáylos Eszter a közösségi oldalánmegosztott videóhoz:

De nem csak a sportolók küzdenek az árral. A sókormányszóvivő megható képet posztolt Pócsmegyerről:

Elzárt az árvíz egy idősek otthonát

Erdei úton lehet csak eljutni a Máltai Szeretetszolgálat pilismaróti idősek otthonához, amely a dunai árvíz miatt közúton megközelíthetetlenné vált. Az intézményben tartózkodó száz lakó biztonságban van, ellátásuk megoldott – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csütörtökön az MTI-vel.

Közleményük szerint a létesítményt a Pilisi Parkerdő által az áradás idejére megnyitott erdei úton lehet megközelíteni, szerda délutántól így jutnak be a műszakba érkező dolgozók.

A Máltai Szeretetszolgálat hétfő óta készült arra, hogy a vízszint emelkedése miatt az épülethez vezető útszakaszt le kell majd zárni, a raktárkészleteket feltöltötték, és az ápolók, takarítók és a konyhán dolgozók beosztását is ennek megfelelően állították össze

 – írták.

A szeretetszolgálat közölte: az áradás alatt az erdei úton közlekedő kisbusz köti össze az intézményt a külvilággal, a jármű Esztergomból indulva hozza be az otthonba érkező munkatársakat.

A közleményben kitértek arra is, hogy 

szerda este óta a Margit-szigeten is segíti a védekezést a Máltai Szeretetszolgálat, teajárata az esti óráktól ellátja a védekezésben részt vevő kétszáz embert.

Dunabogdányban a teajárat mellett pihenő- és rekreációs sátrat állított fel a karitatív szervezet, hogy a védekezésre kivezényelt hivatásos állomány tagjainak legyen hol megpihenni. A településen öt kilométer hosszan zajló védekezéshez technikai eszközöket, reflektorokat és a bicskei önkéntes tűzoltók közreműködésével szivattyúkat is visz a karitatív szervezet – írták.

Így néz ki az árvíz miatt lezárt Margitsziget

Kritikussá vált az árvízi helyzet a Margitszigeten, ahová a Magyar Nemzet fotóriporterének sikerült bejutnia és exkluzív képeket készítenie. 

A Duna áradása miatt a budapestiek kedvelt kirándulóhelyének mindkét bejáróját lezárták kedd reggel. Ezért szeptember 17-én üzemkezdettől a 26-os autóbusz nem közlekedik, valamint a 4-es és a 6-os villamos nem áll meg a Margitsziget megállóban.

Karácsony Gergely főpolgármester még a hét elején közölte, hogy a zsáktöltő gépek és a targoncák zavartalan működése, illetve a balesetek megelőzése érdekében kedd hajnaltól csak a védekezésben közreműködő járművek hajthatnak be a Margitszigetre, illetve gyalogosan is csak a védekezésben közreműködők léphetnek be a sziget alsó harmadára.

A főpolgármester egy ma reggeli bejegyzésében azt írta, hogy

a Margitszigeten az ideiglenes gátak tegnap estére 90 százalékban elkészültek.

A Magyar Nemzet tudósítója szerint azonban jelentős hézagok voltak tapasztalhatók a szigeten felépített ideiglenes gáton.

A víz fogságába esett Margit-sziget
Fotó: Csudai Sándor / Forrás:  Magyar Nemzet

További részletekért és fotókért IDE KATTINTSON!

A Készenléti Rendőrség is segíti a védekezést

Logisztikában, felderítőtevékenységben, vagyonmegóvásban és forgalomirányításban segítik az árvízi védekezést a készenléti rendőrök – közölte a Készenléti Rendőrség a police.hu oldalon csütörtökön.

A közleményben azt írták: az árvízvédelmi operatív törzs közvetlen feladatszabása alapján végzik munkájukat a készenléti rendőrök.

Eszközparkjuknak és különleges egységeiknek köszönhetően hatékonyan tudják támogatni a különböző, védekezésben részt vevő társhatóságok és szervezetek munkáját – jelezték.

Bevetettek már tehergépjárműveket, drónokat, folyamatosan repülnek helikoptereik, de a lovasaik is járőröznek a gépkocsival nehezen járható terepeken.

Bevetettek már tehergépjárműveket, drónokat, folyamatosan repülnek helikoptereik, de a lovasaik is járőröznek a gépkocsival nehezen járható terepeken
Forrás: police.hu

A tájékoztatás szerint több egységük logisztikai feladatokat lát el, a védekezéshez szükséges eszközöket viszik a gátakhoz, illetve a személyszállításban is segítséget nyújtanak.

Drón- és helikopterpilótáik a Duna áradási irányainak feltérképezésében nyújtanak segítséget a vízügyi szakembereknek.

Emellett járőreik a lezárásoknál forgalmat irányítanak, a védvonalak mentén biztosítják, hogy a katasztrófaturisták ne akadályozzák a védekezésben részt vevők munkáját, valamint az elzárt területek vagyonmegóvása érdekében visszatérően ellenőrzik az ingatlanokat. Emellett a megelőzés jegyében folyamatosan figyelemmel kísérik a folyó ártéri részeit – tették hozzá.

A Készenléti Rendőrség felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a minél hatékonyabb védekezés érdekében hajtsák végre a hatóságok utasításait, és amennyiben ebben önkéntes szerepet nem vállalnak, ne tartózkodjanak az ártéri területeken, és ne hátráltassák, akadályozzák a védekezésben részt vevők munkáját.

Le kellett zárni egy utat a katasztrófaturisták miatt

A mérgesi Rába-hídról készült és az internetre felkerült fényképek, illetve videók elindították a katasztrófaturizmust a faluban – írja a Kisalföld. Balázs Vince polgármester szerint naponta csaknem száz autó fordul meg náluk, a látogatók miatt már önkormányzati utakat kellett lezárni. Az érkezők a folyón, a híd lábánál felgyűlt torlaszt akarják látni.

– Az előrejelzések szerint nem érkezik már nagyobb vízmennyiség a folyón, nem kell félteni a hidat, nem viszi el az ár – jelentette ki a község polgármestere. Hozzátette, nagyon bízik benne, hogy a mostani árhullám elvonulása után sikerül végre megoldást találni az uszadék elszállítására.

– Nem tudom, mi célból készültek a videók a hídról, nyilván az aggódás vezetett mindenkit, hogy a nagy nyomás esetleg károkat okozhat a szerkezetben. A sok fotó és film a figyelmet mindenesetre felhívta a kialakult helyzetre. Az elmúlt napokban több százan jöttek el hozzánk, hogy a valóságban is lássák a torlaszt. Kénytelenek voltunk a közlekedést korlátozni a faluban. Egyrészt

a Rába-parton kialakított parkunkat tették tönkre, illetve az odavezető utat is szétnyomják a járművek, így arról a szakaszról kitiltottuk a forgalmat.

A temetőnél van parkolónk, aki kíváncsi a hídra, ott megállhat és gyalog teheti meg az utat a folyóig. Másrészt egy újonnan aszfaltozott utunkat is igénybe vették sokan, akik eltévedtek, és a kialakított önkormányzati építési telkeken forgolódtak, feltúrva a murvás utat. Ezt a részt szintén lezártuk már – sorolta Balázs Vince. A polgármester elmondta: havonta negyvenezer forintjuk jut a közterületek karbantartására, de a katasztrófaturisták által okozott kár mértéke ezt már jóval meghaladja. 

A szakemberek arról tájékoztattak, hogy a Rába tetőzött, nem kell már nagyobb vízmennyiségre, így érkező uszadékra sem számítani. Aztán, ha levonul az ár, tényleg megoldhatják a problémánkat az illetékes szervezetek

– jegyezte meg Mérges polgármestere.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Kisoroszi is számíthat ránk, a Magyar Honvédség készen áll a segítségnyújtásra

Kisoroszi is számíthat ránk, a Magyar Honvédség készen áll a segítségnyújtásra

– írta a honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében, amely szerint egy helikoptert is kirendelt a településre.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, hogy csütörtök reggel telefonon egyeztetett Molnár Csabával, Kisoroszi független polgármesterével, és felajánlotta a Magyar Honvédség segítségét a helyi élelmiszer- és betegszállításban, valamint a kimenekítésben.

Forrás: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala

Kisoroszira egy H145 típusú helikoptert rendelt ki, amely a feladatok ellátásában vesz részt. A honvédség összekötő tisztet jelölt ki a térség katonai jellegű feladatainak koordinálásáért – közölte a miniszter, aki a bejegyzéshez fűzött hozzászólásában úgy fogalmazott: 

a Magyar Honvédség készen áll arra, hogy támogassa a nehéz helyzetben lévő településeket és polgárokat.

A kormányfő is ellenőrizte a kisoroszi helyzetet:

Ilyen légi felvételekről az árhullám (videó)

A Magyar Honvédség H145-ös helikoptere felderítési feladatot lát el az árvízi helyzetben. A helikopter fő feladata az árlefolyás vizsgálata, hogy pontos képet kapjanak a szakemberek a veszélyeztetett területekről és az áradás további terjedéséről – írja a Magyar Nemzet.

A légi felderítés segítségével hatékonyabban tudják irányítani a védekezési munkálatokat, és időben reagálhatnak a kritikus helyzetekre.

Orbán Viktor kávészünetet tartott (videó)

A miniszterelnök a TikTok-oldalán tett közzé egy videót arról, ahogy körútja során kávészünetet tart egy vendéglátó egységnél – szúrta ki a Magyar Nemzet.

A kormányfő zuhogó esőben tért be a presszóba, ahol beszélgetésbe elegyedett a vendéglátóssal. Beszélgetőtársa Orbán Viktor kérdésére elárulta, bár a világjárvány utáni gazdasági helyzetben nem volt könnyű dolguk, ám a kormány által biztosított segítség jól jött ahhoz, hogy talpon tudjanak maradni.

 

Waberer's csoport felajánlotta segítségét a védekezésben

Logisztikai és szállítmányozási kapacitásainak egy részét felajánlotta a Waberer's csoport a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak az árvíz elleni védekezéshez – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
Közleményük szerint a Waberer's csoport a Duna menti árvízvédelmi készültség teljes időszakában a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak a rendelkezésére bocsát 5 darab nyerges szerelvényt és 3 darab tehergépjárművet, mindkettőhöz képzett járművezetői állománnyal. Emellett a munkálatokat egy logisztikai vezető a járművek és járművezetők szakmai irányításával segíti, illetve 24 raklap 0,5 literes szénsavmentes ásványvizet, 300 darab pulóvert és 540 pár marhabőr kesztyűt is felajánlott a szállítmányozó cég.

Arra is kitértek, hogy a BDPST összefogásában a Waberer's kollégái is részt vesznek, és több mint 34 dolgozó szeptember 17-től váltott csapatokban segíti különböző helyszíneken az árvízi védekezést az Ökumenikus Segélyszervezet koordinálásában.

A Waberer's csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata és Magyarország komplex logisztikai szolgáltatója.

 A Waberer's 2800 tehergépjárműből álló flottát üzemeltet, és csaknem 250 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel, ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál.

Több száz polgárőr vesz részt a védekezésben

Több száz polgárőr vesz részt a dunai árvíz elleni védekezésben – derült ki az Országos Polgárőr Szövetség közleményéből.

Pest vármegyében mintegy 200, Győr-Moson-Sopronban 140, Budapesten pedig 150 polgárőr vett részt az eddigi védekezési munkákban.

A fővárosban és a Budapest feletti szakaszokon jelenleg jelző- és figyelőszolgálatot látnak el a polgárőrök, míg a főváros alatti területeken részt vesznek a gátak építésében és megerősítésében

– tették hozzá.

Forrás: Országos Polgárőr Szövetség

Közölték azt is, hogy Túrós András elnökletével az Országos Polgárőr Szövetség Árvízi Munkacsoportja áttekintette a polgárőrség árvízi védekezésben való részvételét a Duna menti területeken, valamint meghatározta a további feladatokat.

A közlemény alapján a szervezet elnöke elismerését és köszönetét fejezte ki annak a több száz polgárőrnek, akik immár a Duna teljes magyarországi szakaszán aktívan részt vesznek a védekezésben, homokzsákokat pakolnak, a szakemberek útmutatása szerint építik a védőgátakat, közreműködnek a veszélyeztetett területek lezárásában, közlekedésbiztonsági és jelzőőri feladatokat látnak el a folyóparti utakon és a gátak mentén.

A munkacsoportot vezető elnök kérte az érintett vármegyei polgárőr szövetségek elnökeit, hogy a helyben működő operatív törzseknél tájékozódjanak, hogy a védekezést segítő munkálatok mellett, hol válhat szükségessé kitelepítés, és ha azok megindulnak, akkor a hatóságokkal egyeztetve, lássanak el járőr- és őrző-védő szolgálatot a kiürítendő területen élők által hátrahagyott javak védelmében – áll a közleményben.

Menczer Tamás szerint 2013-ban sikerült, most is sikerülni fog:

Orbán Viktor a Szentendrei-szigeten, Pócsmegyeren folytatta ellenőrző körútját

Pócsmegyeren is ellenőrizte az árvízi védekezést csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök Vitályos Eszterrel, a térség országgyűlési képviselőjével közösen – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

ORBÁN Viktor; VITÁLYOS Eszter
Orbán Viktor a Szentendrei-szigeten, Pócsmegyeren folytatta ellenőrző körútját
Fotó: Fischer Zoltán / Forrás:  MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

A kormányfő meghallgatta a helyi védekezésért felelős vízügyesek jelentését.

Orbán Viktor egy videót is megosztott közösségi oldalán a pócsmegyeri helyzettel kapcsolatban:

A lengyel kormányfő arra kérte honfitársait, ne essenek pánikba a német katonák láttán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök arra kérte honfitársait, hogy ne essenek pánikba, ha német katonák lengyel területre lépnek, mivel ők az árvízvédelemben fognak segíteni – idézte a kormányfőnek a válságstáb ülésén tett nyilatkozatát csütörtökön a Polsat lengyel tévécsatorna.

„Amikor német katonákat látnak (lengyel területen), arra kérem önöket, hogy ne essenek pánikba. Ez segítség. Csak hogy ne legyenek kétségeik!” – mondta Tusk. Németország területvédelmi egységei készségüket fejezték ki, hogy segítséget nyújtanak Lengyelországnak az árvíz elleni küzdelemben – magyarázta a kormányfő.

Légifelvétel a dél-lengyelországi Kantorowice falu közelében elárasztott területet mutatja
Fotó: Sergei GAPON / Forrás: AFP

Donald Tusk szólt arról is, hogy egy 30 fős, nehéz műszaki eszközökkel felszerelt, amerikai katonákból álló csoport már segítséget nyújt az elemi csapás elleni fellépésben.

Tusk arra is figyelmeztetett, hogy egy ismeretlen, hamis rendszámú személygépkocsival közlekedő, katonai egyenruhát viselő férfi olyan álhíreket terjeszt a térségben, melyek szerint hamarosan fel fogják robbantani a gátakat. A hatóságok keresik az illetőt, de addig is, amíg el nem fogják, arra kérte a lakosságot, hogy ne dőljenek be az álhírnek.

Lengyelország déli és délnyugati részén, a Sziléziai, Alsó-sziléziai és Opolei vajdaságokban kiterjedt áradások keletkeztek, mivel a Nysa (németül Neisse) folyó, az Odera balparti mellékfolyója a heves esőzések nyomán kilépett medréből.

Üldözött vagy válságövezetekből származó keresztény fiatalok is részt vesznek a védekezésben

Magyarország segít program támogatásával Magyarországon tanuló, üldözött vagy válságövezetekből származó keresztény fiatalok a magyarok iránt érzett hálájuk kifejezéseképpen önkénteskedve vesznek részt a gátakon az árvízi védekezésben – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.

Azbej Tristan bejegyzése szerint Magyarország elsőként indított állami programot a világban üldöztetést vagy súlyos nélkülözést szenvedő keresztények megsegítésére.

Forrás: Azbej Tristan Facebook-oldala

A Hungary Helps Program keretében több mint kétmillió szenvedő emberhez juttattuk el a magyar emberek támogatását - írta, hozzátéve, hogy az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak elnevezésű programjuk keretében több száz, válságövezetből származó keresztény fiatalnak teszik lehetővé, hogy Magyarországon tanuljanak, és tudásukkal hazatérve megerősítsék közösségeiket.

Ezek a fiatalok és közösségeik kivételes lehetőségnek tekintik ezt a programot, és nagyon hálásak Magyarországnak. Úgy érezték, hogy most, amikor az árvíz miatt hazánkat vészhelyzet éri, a maguk módján akarják viszonozni a támogatásunkat, és önkéntesen jelentkeztek az árvíz elleni védekezésre. Az önkéntes segítségnyújtásukkal nemcsak a saját közösségeiket képviselik, hanem azt is megmutatják, hogy a segítség, az összefogás és az egymás iránti felelősségvállalás határokon túl is működik

– fogalmazott az államtitkár.

Azbej Tristan szerint megható volt azt tapasztalni, ahogy a hitük miatt szélsőségesek által támadott szíriai, iraki, pakisztáni és a kaukázusi konfliktus által sújtott örmény fiatalok az árvízi védekezés során a magyar emberekkel vállvetve, homokzsákokat pakolva, gátakat erősítve dolgoztak, hogy hozzájáruljanak otthonaink megóvásához.

Ez az együttműködés nemcsak a fizikai munka miatt jelentős, hanem mert ezáltal ők is részeseivé váltak annak az összefogásnak, amely a magyar közösségek és a keresztény szolidaritás erejét mutatja meg veszélyhelyzetek idején. Szívből köszönjük nekik ezt a példaértékű szolidaritást

– írta az államtitkár.

Orbán Viktor Kisorosziban ellenőrizte a védekezési munkálatokat

Kisorosziban folytatta árvízvédelmi irányító munkáját csütörtök délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök Vitályos Eszterrel, a térség országgyűlési képviselőjével együtt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök (j) árvízvédelmi irányító munkája keretében ellenőrzést tart Kisorosziban
Fotó: Fischer Zoltán / Forrás:  MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Az árvíz által körbezárt településre motorcsónakkal kelt át a miniszterelnök, ahol beszélt a védekezésben részt vevő helyi lakosokkal is. 1032-en vannak most a Duna áradása által fenyegetett faluban, de mindenki biztonságban van, mert a védekezés hatékony és eredményes – állapította meg a kormányfő.

A kormányfő egy videót is posztolt a közösségi oldalán a Kisorosziban zajló a védekezési munkálatokról. 

Olaszország középső részén a legmagasabb árvízvédelmi készültség lépett életbe

Olaszországban Emilia-Romagna és Marche tartományban a legmagasabb, vörös színű árvízvédelmi készültség lépett életbe, országutakat és hidakat zártak le, valamint több vasúti járatot felfüggesztettek, miközben megkezdődött a lakosság biztonságba helyezése csütörtök hajnaltól.
Emilia-Romagnában néhány óra alatt több mint ezer embert szállítottak el otthonából: több mint nyolcszázat Ravenna város térségében, további kétszázat Bologna körzetében.

Többen már a csütörtökre virradó éjszakát is ideiglenes szálláshelyeken töltötték, amelyeket a katasztrófavédelem jelölt ki számukra. Hajnalban elkezdődött az elszigetelt települések evakuálása, valamint a töltések melletti lakóépületekből is kiköltöztették az embereket. Ahol szükség van rá, helikopterrel szállítják el a helyieket.

A tanítás szünetel, öt vasúti vonalon függesztették fel a forgalmat, a nagysebességű vonatok is kerülőúton kötik össze az ország északi és déli részét.

Ravennában az egyébként patakként ismert Senio duzzadt meg és lépte át a rakpartokat, jelenleg a város központja felé áramlik. Folyamatos figyelem alatt áll a Lamone folyó is, valamint Forlí város térségében a Montone, amely már több ponton kilépett a medréből. Michele de Pascale, Ravenna polgármestere, elmondta, hogy készültek a térségben az utóbbi időben évente ismétlődő árvízre, de most is hirtelen és nagy erővel érkezett. A problémát először a patakok és folyók jelentik, utána pedig a csatornarendszer „felrobbanása” – mondta.

A ravennai polgármester elrendelte, hogy a Lamone és Montone folyók mentén élők az épületek magasabb emeleteire húzódjanak, vagy a befogadásra kijelölt szálláshelyekre költözzenek át. Csütörtöktől zárva tartanak a piacok, temetők, sportlétesítmények, múzeumok, könyvtárak, nappali idősellátó és más szociális központok, lezárták a parkokat, és szünetelnek a kulturális események is.

Szentkirályi Alexandra: mikor lép Karácsony Gergely az autós közlekedés ellehetetlenülése miatt?

A Fidesz budapesti elnöke választ vár Karácsony Gergely főpolgármestertől arra, hogy az árvíz miatt szinte ellehetetlenült fővárosi autós közlekedés ügyében mikor tesz már lépéseket.

Forrás: Szentkirályi Alexandra Facebook-oldala

Szentkirályi Alexandra csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: 

az árvíz egész Budapest életét megnehezíti, az autós közlekedés szinte ellehetetlenült a rakpartok lezárása és a további forgalomkorlátozások miatt.

Két napja kérte Karácsony Gergelyt, tegye lehetővé, hogy a Budapesti Közlekedési Központ járatait mindenki ingyenesen használhassa a rakpart lezárása idején, ezzel ösztönözve az autósokat, hogy a közösségi közlekedést válasszák - emlékeztetett a kormánypárti politikus, aki úgy zárta bejegyzését:

Főpolgármester úr! Mikor lép már a budapestiek érdekében?

Már több mint 150 helyen kellett kikapcsolnia az áramot az E.ON-nak

Több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot csütörtök reggelig az E.ON Hungária Csoport, az óvintézkedéseket az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása indokolja.

Az E.ON azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetéséért felelős vállalatcsoport szakembereinek 

az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkoznia, a többi között Kisorosziban, Nagymaroson, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is.

Forrás: E.ON Hungária Csoport

Az energiacég folyamatosan kapcsolatban áll az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal. Velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében – olvasható.

Kiemelték, 

az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető, veszélyhelyzet esetén azonban azonnal kikapcsolják a szolgáltatást.

Az E.ON az ár levonulásának ütemét is folyamatosan figyeli majd, a krízishelyzet megszűnését követően pedig a lehető leghamarabb újraindítja az áramellátást az érintett területeken.

Számos árvízvédelmi beruházás valósult meg a Szigetközben

Számos árvízvédelmi beruházás valósult meg a Szigetközben a 2013-as, történelmi árvíz óta – mondta az agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Nagy István a videóban hangsúlyozta, hogy a Duna, Lajta és Mosoni-Duna közelsége miatt Mosonmagyaróvár és Szigetköz kiemelt figyelmet kap az árvízvédelemben.

A 2013-as történelmi árvíz óta olyan fejlesztések valósultak meg, amelyek az ár elleni védekezésben eddig soha nem látott biztonságot garantálnak az itt élők számára

– fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, hogy a beruházások között vannak olyanok, amelyek a gátak megerősítését, új árvízvédelmi rendszerek kiépítését, valamint a vízszintek gyorsabb előrejelzésére szolgáló korszerű monitoringhálózat kialakítását szolgálták, és megvalósult a Mosoni-Duna, valamint a Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja.

Úgy folytatta, hogy 

a települések igényeinek figyelembevételével partrendezést, burkolatátalakítást és építést végeztek.

A projekt tartalmazta a Lajta mosonmagyaróvári duzzasztó felújítását és a duzzasztó ökológiai átjárhatóságának biztosítását; árvízvédelmi védvonal épült a porkolátoki csatorna környezetében; Dunaszeg térségében zárt szivárgó létesült; a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja szintén megtörtént, a nagy műtárgyak fejlesztése és rekonstrukciója is megvalósult – sorolta Nagy István.

Hozzátette, hogy emellett a felső-dunai mellékágrendszerek árvízvédelmének és vízpótlásának első üteme is elkészült: 

a beruházások során az árvízlevezetés feltételeinek a javítása érdekében mellékágkotrások, a mellékágrendszer műtárgyainak átalakítása történt meg a szigetközi hullámtéri mellékágakban.

Az Insula Magna komplex vízgazdálkodási és fenntartható fejlesztési program pedig a Szigetköz-Csallóköz térség árvízvédelmi veszélyeztetettségének csökkentését, a hullámtéri levezetőképesség hosszú távú biztosítását célozza meg – jelezte a tárcavezető.

Az emberek biztonsága az első. Ezek a beruházások nemcsak a természeti erőkkel szembeni védekezést szolgálják, hanem a helyi gazdaság és a lakosság jövőjét is biztosítják. Éppen ezért mindent megteszünk azért, hogy a mosonmagyaróvári és környékbeli emberek nyugodtan élhessék mindennapjaikat, tudva, hogy otthonaik, termőföldjeik, értékeik biztonságban vannak

 – fogalmazott a videóban Nagy István.

Rétvári Bence: zöldszámot hozott létre a kormány

Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány

– jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

 

Rétvári Bence közölte, a 06/80-204-240-es számon az árvízzel kapcsolatos lakossági információk kérhetők és bejelentéseket is lehet tenni az árvízhelyzettel kapcsolatban, valamint a felajánlásokat is itt lehet megtenni.

RÉTVÁRI Bence
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Beszámolt arról is, hogy 

egy friss kormányrendelet értelmében a sárga megkülönböztető jelzéssel a védekezésben részt vevő gépjárművek a buszsávokat is használhatják.

Kisoroszi kapcsán Rétvári Bence elmondta, hogy a Duna által körbezárt település felkészült az elzártságra, élelmiszert és homokzsákokat halmoztak fel, a mentőszolgálat egy teljesen felszerelt mentőautóval a településen van. Továbbá egy helikopterleszállót is kiépítettek arra az esetre, ha valamit sürgősen hozni vagy vinni kell Kisorosziba.

Mindenhol sikerült 9 méteres magasságig felkészíteni Budapestet a közelgő árvízi tetőzésre

Megtörténtek az utolsó lépések a védekezésben: mindenhol sikerült 9 méteres magasságig felkészíteni Budapestet a közelgő árvízi tetőzésre - közölte a főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szerdán mindenhol 90 százalékban elkészültek az ideiglenes gátak megépítésével, csütörtökön már csak a kisebb kiegészítő munkálatok vannak hátra. 

A Margit-szigeten és a Királyok útján az ideiglenes gátak szerda estére 90 százalékban elkészültek, a munka éjszaka is folyt, a szigeten idáig mintegy 500 ezer homokzsákot helyeztek el. Mára minden készen áll a tetőzés fogadására – olvasható Karácsony Gergely bejegyzésében.

Az áradó Duna Budapesten a Margit hídnál
Fotó: Lakatos Péter / Forrás: MTI

Ismertette azt is, hogy a pesti oldalon, a Dagály fürdőnél csaknem 500 méteres mobilgát épült, a IV. kerületben, a Komp utcában is végeztek a csatornázási művek szakemberei egy mintegy 20 méter hosszú és 3,80 méter magas mobilgát építésével. Közben folyamatosan és biztonságosan elvezetik és tisztítják a fővárosban keletkező napi körülbelül 500 ezer köbméter szennyvizet.

Védekeznek az ivóvíz szennyeződése ellen is, egyelőre minimális mértékben növelték a szabad klór értékét az ivóvízben. Lehet, hogy további emelésre lesz szükség, de a lényeg, hogy a víz minősége változatlanul kiváló, nyugodtan fogyasztható

– írta a főpolgármester.

A Lajtán, a Szigetközben, a Dunakanyarban és Budapest alatt is védekeznek

A Lajtán, a Szigetközben, a Dunakanyarban, illetve a Budapest alatti Duna-szakaszon ad védekezési feladatokat a vízügy számára az árvíz - jelentette ki a Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Láng István felhívta a figyelmet arra, hogy az ár levonulása után is fenn kell tartani a figyelőszolgálatot, mert sok helyen alakulnak ki szivárgások és buzgárok.

LÁNG István
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója 
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője azt közölte, hogy 51 településen 991 tűzoltó vesz részt a védekezésben.

Ötre emelkedett a csehországi árvíz halálos áldozatainak száma

Ötre emelkedett a csehországi árvíz halálos áldozatainak száma, nyolc személy pedig eltűnt, őket továbbra is nagy erőkkel keresik – jelentette be Vít Rakusan cseh belügyminiszter szerdán késő éjjel a CNN Prima News hírtévében.

Petr Fiala kormányfő azt közölte, hogy az árvíz napjaiban - szombattól szerdáig - több mint 19 ezer embert telepítettek ki országszerte. Egy részük még a következő napokban sem térhet vissza otthonába, mert az árvíz által elöntött épületeket előbb a statikusoknak kell megvizsgálniuk, hogy lakhatók-e, érdemes-e újjáépíteni őket, vagy annyira megsérültek, hogy le kell őket bontani.

Az árvíz által egyik leginkább sújtott város, az észak-morvaországi Opava polgármestere szerint az ár a mintegy 60 ezer lakosú településen tíz négyzetkilométernyi területen pusztított, okozott nagy károkat, ahol több mint 6500 épület áll.

Az áradó Bela folyó romba döntötte ház az észak-csehországi Jesenikben
Fotó: Martin Divisek / Forrás: MTI/EPA

Csehország 15 ezer nedvességelszívó gépet kért Brüsszeltől, mert ezekből nagy a hiány. A cseh tűzoltóság és a mentőszolgálatok eddig nyolcezer páramentesítő készüléket bocsátottak a lakosság rendelkezésére saját felszereléseikből.

Továbbra is gondok vannak az áramszolgáltatással. Csütörtökön reggel még mintegy 35 ezer háztartás volt áram nélkül, elsősorban a Morva-sziléziai régióban. A vasúti közlekedés több mint 20 helyi vonalon szünetel, s a közlekedés teljes újraindítását a jövő hét elejére ígérte a cseh vasúttársaság.

A megáradt folyók vízszintje országszerte csökken, már csak egy helyen van legmagasabb szintű árvízveszély.

Petr Pavel cseh államfő szerdán előzetes bejelentés nélkül meglátogatta a Morva-sziléziai régiót, s felkereste a leginkább árvíz sújtotta helyeket. „A károk hatalmasak, az újjáépítés több helyen nem hónapokig, hanem évekig fog tartani” – mondta késő éjjel az elnök.

Leállt a kompközlekedés Mohácsnál

Komp helyett kishajóval szállítják az utasokat Mohács és Újmohács között csütörtöktől. Járművekkel az árhullám elvonultáig nem lehet átkelni – közölte a mohácsi révhajózási társaság csütörtökön az MTI-vel.

Forrás: Mohács Város Önkormányzata 

A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási NKft. közleményében felhívták a figyelmet arra, hogy az intenzív áradás miatt a közlekedési körülmények óráról órára változhatnak, ezért az aktuális helyzetről érdemes az utazás előtt tájékozódni.

A Liget komphajó helyett közlekedő, járműveket nem szállító kishajó egyelőre menetrend szerint szállítja az átkelőket

– közölték.

A mohácsi átkelővel kapcsolatos aktuális információk a www.mohacsvgv.hu webcímen olvashatók.

Kocsis Máté: az árvízi helyzetre tekintettel elhalasztják a kormánypártok kihelyezett frakcióülését

Az árvízi helyzetre tekintettel, a kormánypártok a jövő hét keddre és szerdára tervezett kihelyezett frakcióülését elhalasztják – közölte a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán.

Forrás: Kocsis Máté Facebook-oldala

Kocsis Máté a bejegyzésben a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy Magyarország sikeresen védekezzen az árvízzel szemben, ezért a kormány tagjainak és a képviselőknek is ezen kell dolgozniuk.

Minden más ráér utána

– fogalmazott a politikus.

Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél

Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Siklós Gabriella a műsorban azt mondta, hogy az említett területeken szerda éjszaka a szakemberek már észleltek buzgárokat, csurgásokat a védműveken, de az azonnali beavatkozásnak köszönhetően a töltések tartanak.

Hozzátette, hogy 

a védművek a Dunakanyarban már elkészültek, s a szóvivő reményei szerint már a fővárosi szakaszokon is készen állnak. Kisoroszit körbezárta a víz, és a számítások szerint akár egy hétig tarthat ez a helyzet

- közölte.

Siklós Gabriella azt kérte, hogy most senki ne menjen a védművekre csak azért, hogy megnézze az árvizet: a töltéseknél ugyanis dolgoznak, a védműveket nem szabad pluszsúllyal leterhelni, a helyzet könnyen és gyorsan veszélyessé válhat.

A szóvivő elmondta azt is, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy hány napig lesz másod-, illetve harmadfokú árvízvédelmi készültség.

Siklós Gabriella az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta azt is, hogy 

a védművek egyelőre jól bírják a terhelést, és nagyon fontosnak nevezte, hogy a szakemberek a nap 24 órájában figyelik a töltéseket, s ha gond van, akkor beavatkoznak.

Kérdésre közölte azt is, hogy 

jelentős csapadék a vízgyűjtő területeken nem várható, de az ausztriai olvadás egyértelműen lassítja az ár levonulását.

Térképen a védekezési helyszínek

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság friss térképén mutatjuk, hol, milyen árvízvédelmi készültség mellett dolgoznak a szakemberek. A kék színnel jelölt vízmérce-pontokon nincs szükség védekezésre. A zöld jelek I. fokú, a sárgák II. fokú készültséget jelölnek. A piros jelzésnél III. fokú, míg a bordónál rendkívüli a készültség szintje. Jól látszik, hogy jelenleg a legkritikusabb árvízvédelmi helyzet Mosonmagyaróvár térségében van.

Fotó: vizugy.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában