Árvíz

2024.09.22. 07:00

Orbán Viktor: ha baj van, akkor a magyarok összekapaszkodnak (videó)

Az évtized árvize miatt a fővárosban és országszerte intenzív védelmi munkálatok zajlanak. Az árhullám elleni védekezés fejleményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

A miniszterelnök szerint jót tesz a közösségnek, hogyha van egy közös sikerélményük

Forrás: Orbán Viktor / Facebook

OFV-szóvivő: még mindig komoly a helyzet

Habár a Szigetközben és a Dunakanyarban megkezdődött az apadás, de még mindig komoly az árvízi helyzet az országban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Siklós Gabriella közölte, hogy a Szigetközben megkezdődtek a bontási munkák, először azokat a homokzsákokat viszik el, amelyek egyáltalán nem érintkeztek vízzel.

Közben a Lajtán is látványosan csökken a vízszint - tette hozzá.

Budapesttől délre azonban még áradás van, Baján hétfőn, kedden pedig Mohácson várható a tetőzés

 - ismertette a szóvivő, megjegyezve, hogy ezen a szakaszon is mindenhol elkészültek az ideiglenes védművek, ahol szükség volt rá.

Kiemelte, amíg egy adott területen másodfokú vízállás alá nem megy a Duna, 24 órás megfigyelésre van szükség az esetleges szivárgások miatt.

Kedden hagyja el az országot a legmagasabb vízszint

Jó hírekkel jelentkezett közösségi oldalán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

A kormányfő a videós bejelentkezésében azt mondta: a legfontosabb, hogy nem csütörtökön, hanem kedden hagyja el a legmagasabb vízszint Magyarországot.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fegyelem és a figyelem lazulhatna, ugyanis ma még a harmadfokú védekezés hosszúságát nem lehetett csökkenteni

– hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor hozzátette, további jó hír, hogy továbbra sem várható olyan mértékű csapadék, amely az árhullám levonulását érdemben befolyásolná.

A várakozásoknak megfelelően sikeres a védekezés

– szögezte le.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Kisoroszi is számíthat a Magyar Honvédség segítségére

Kisoroszi is számíthat a Magyar Honvédség segítségére – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, Kisoroszi árvíz esetén mindig komoly támadás alatt áll, hiszen körbeveszi a víz.

Elmondta, amikor értesültek arról, hogy ez most is megtörtént, egyeztetett a település polgármesterével, hogy a Magyar Honvédség miként tud a falu rendelkezésére állni.

A tárcavezető ismertette, kijelölt egy operatív tisztet, aki kifejezetten a kisorosziak igényeire figyel. 

Illetve egy helikopter is települt ide, a H145-ös Airbus helikopterünk, amelynek tegnapi nap feladata is akadt, hiszen egy beteget kellett sürgősséggel bejuttatnia a körülzárt településről a kórházba. Ez hál'Istennek sikerült, a beteg jól van

 - mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a videóban kiemelte: Kisoroszi és a Magyar Honvédség között az együttműködés töretlenül folytatódik, ahogy vonul el az ár, úgy gondoskodnak arról, hogy ahol szükséges, a honvédség mindig segítsen az embereknek. A Békéhez erő kell, folytatjuk a munkát! - zárta videóját Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter a videó alatt közölt posztjában hozzátette: szombat után, vasárnap még egy személy mentésében vett részt a honvédség H225M típusú helikoptere.

Orbán Viktor: ha baj van, akkor a magyarok összekapaszkodnak

A miniszterelnök szerint jót tesz a közösségnek, hogyha van egy közös sikerélményük.

Amikor dunai árvíz van, akkor az ország három részből áll: van a Budapest fölötti rész, van maga Budapest és a Budapest alatti rész – mondta Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban.

A bajok tipikusan Budapest felett szoktak jelentkezni, ott az összefogás is nagyobb, sokkal több emberre van szükség, és ahogy jövünk lefele, annál jobb állapotban vannak a védműveink.

– jelezte a miniszterelnök.

Azt lehet mondani, hogy ha baj van, akkor a magyarok jobban összejönnek, sőt össze is kapaszkodnak. Jót tesz a közösségnek, hogyha van egy közös nagy baj elhárításához kapcsolódó sikerélménye – vélekedett Orbán Viktor. Majd kiemelte:

most pedig lesz ilyen sikerélmény, mert Magyarország ezt az árvizet kivédte.

Magyarország ezt meg tudja csinálni – tette hozzá.

Menekülő vadak miatt korábban lezárják az utat Pörböly és Baja között

Vasárnap korábban, már 17 órától lezárják az 55-ös főutat Pörböly és Baja között a dunai árhullám elől menekülő vadak miatt - közölte honlapján a rendőrség.

A tájékoztatás szerint az érintett útszakaszt vasárnap 17 óra és hétfő 7 óra között teljes szélességében lezárják. A közlekedők a forgalom nagyságától függően mindkét irányból kizárólag rendőri felvezetéssel haladhatnak át - tették hozzá.

A lezárásig óránként 60 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben, mert a gemenci erdőből az ár elől menekülő vadak gyakrabban bukkanhatnak fel az úton és annak közelében.

Hétfőtől újra megáll az M2-es metró a Batthyány téren

A jövő héten várhatóan több vonalon is helyreállhat a közlekedés a fővárosban, az M2-es metró hétfőn üzemkezdettől már megáll a Batthyány téren - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.

A közleményben felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy hétfőn a H5-ös HÉV még nem éri el a Batthyány teret, arra továbbra is a Margit híd budai hídfőnél lehet majd felszállni.

A jelenlegi előrejelzések szerint várhatóan szeptember 24-én, kedden a 19-es villamos újra a teljes vonalán, azaz a Bécsi út/Vörösvári út és Kelenföld vasútállomás között jár majd. Ugyancsak keddtől a 41-es villamos is az eredeti útvonalán, a Bécsi út/Vörösvári úttól a Batthyány téren át a Kamaraerdei Ifjúsági Parkig fog közlekedni.

A megáradt Duna miatt elhelyezett homokzsákok Budapesten, a Batthyány téri metróállomáson
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Várhatóan szeptember 25-étől, szerdától a H5-ös HÉV újra a Batthyány térig jár majd, ettől a naptól a Margit hídnál ideiglenesen lezárt kerékpárút is újra használható lesz.

A szakemberek folyamatosan figyelik a vízszintet és attól függően döntenek a jelenlegi forgalmi korlátozások feloldásáról. A BKK minden változásról a lehető leghamarabb értesíti a közlekedőket, a jelenleg még érvényben lévő forgalmi korlátozásokról a bkk.hu/arviz oldalon lehet tájékozódni - közölte a közlekedési központ.

Ütemes apadásnak indult a Duna a folyó felső szakaszain

Ütemes apadásnak indult a Duna a folyó felső szakaszain, ahol már a helyreállítási munkálatokat készítik elő. Az árhullám Budapest alatt, Paks térségében tart – közölte vasárnap az MTI-vel az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) sajtóosztálya.

A tájékoztatás szerint Nagybajcsnál a tetőzés óta már két és fél métert apadt a Duna, ez pedig a folyó alsóbb szakaszain is érezhető. Győrnél – a Mosoni-Duna és a Duna szintjének kiegyenlítődését követően – szombaton a vízügyi szakemberek meg tudták nyitni a Mosoni-Duna árvízkapuként funkcionáló torkolati műtárgyát, mely a győri tetőzéskor 130-140 centiméterrel mentesítette a várost.

A Lajtán is folyamatos az apadás, az állami töltéseken helyenként megkezdődhetett az ideiglenes magasítások elbontása, a káros jelenségek feltérképezése, összesítése, a kezelésükre épített ideiglenes védművek vizsgálata és bontása, valamint a későbbi rekonstrukciós munkák előkészítése – áll a közleményben.

Mint írták, a Duna teljes Budapest fölötti szakaszán is folyamatos az intenzív apadás, azonban a fokozott figyelőszolgálatot továbbra is a nap huszonnégy órájában fenntartják a vízügy szakemberei. A káros jelenségek, buzgárok, szivárgások figyelése és a szükséges beavatkozások mellett, lassan az önkormányzati védvonalakon is megkezdődhetnek a magassági hiányok miatt kiépült ideiglenes védművek felmérései.

A közlemény szerint az árvízzel érintett területeken, ha a második fok alá csökkent az árvízvédelmi készültség a helyreállítási munkálatok is elindulhatnak. Ezen munkák jelenleg a víz által nem érintett, magassági hiányok miatt épült ideiglenes védművek elbontásával kezdődhetnek meg és ezután következhet a felhasznált anyagok vizsgálata, elszállítása, majd kezelése.

Levonuló árhullám a Duna belvárosi szakaszán 2024. szeptember 22-én. A fővárosban a folyam  szeptember 21-én tetőzött 830 centiméterrel
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI

A Duna Budapest alatti szakaszán a vasárnap az árhullám tetőzése elérte Paks térségét, Baján pedig hétfőn lehet számítani a tetőzésre, harmadfokú árvízvédelmi készültség mellett. Ezeken a területeken a vízügyi szakemberek megerősített figyelőszolgálatot látnak el – közölték.

Az OVF közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy az emberek adományokkal kapcsolatban a karitatív szervezeteket, míg az útlezárásokkal az Útinformot keressék, az Árvíz Vonal telefonszámát pedig csak vízügyi-árvízi információkért hívják.

Mint írták, homokzsákürítő önkéntesekre a bontási munkálatok alatt is szükség lehet, a segítség aktuális módjairól az önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni.

Figyelőszolgálat földön, vízen, levegőben

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter személyesen ellenőrzi a Dunakanyart – közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő a Facebook-oldalán.

Takarmánnyal mentik a vadakat a vízbefúlástól

Erdőlátogatási tilalom van érvényben Gemencben, a szakemberek a vadakat szemes- és szálastakarmány segítségével csalogatták a magaslati biztonságos pontokra – írja a Magyar Nemzet.

A Gemenc Zrt. arra kéri a lakosságot, hogy

vadállomány védelme érdekében a vadakat ne zavarják, mert ijedségükben az ártér felé menekülhetnek.

Az erdőn át vezető autós és vasúti forgalmat korlátozzák, az autósok a megszokottól eltérően körültekintőbben vezessenek.

Budapest agglomerációjában a Pilisi Parkerdő pedig arra kéri a természetjárókat, hogy ameddig az árvízhelyzet fennáll, ne látogassák az erdőket.

Vízzel a víz ellen: különleges mobil gátat vetett be a kormány

Dunaszekcsőnél vízzel tölthető mobil gát lett bevetve – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a magyar kormány. Felidézték,

a 2013-as nagy árvíz után 12 kilométernyi ilyen védművet vásároltak.


 

OVF-szóvivő: a déli szakaszokon még áradás van, a felső szakaszokon már elkezdődött az apadás

A déli dunai szakaszokon még folyamatos az áradás, a felső szakaszokon pedig már elkezdődött az apadás – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Siklós Gabriella közölte: az árhullám Dunaföldvár térségében jár és az alsóbb szakaszok felé tart, ahol hétfőre-keddre várják a tetőzést. Mindenütt elkészültek a védekezési munkákkal, felépítették az ideiglenes védműveket – tette hozzá.

Elmondta, jó hír a védekezőknek, hogy a fenti szakaszon, a Szigetközben már kicsit gyorsult az apadás mértéke, a Dunakanyarban viszonylag még lassabb, de azt várják a szakemberek, hogy itt is felgyorsulhat majd.

A drónnal készült felvételen a Duna vizével elöntött utcák a Fejér vármegyei Adonyban 2024. szeptember 22-én
Fotó: Jánossy Gergely / Forrás: MTI

Kitért arra is, hogy még mindig az árvizes jelenségek okozzák a legtöbb gondot a vízügyi szakembereknek. Mint mondta, egyre többfelé találnak buzgárokat, jelennek meg szivárgások, csurgások, amelyeket azonnal kezelni kell – hangsúlyozta a szóvivő.

Példaként említette, hogy szombaton a szakembereknek egy hódjárta üreg miatt kialakult szivárgást kellett kezelniük.

Siklós Gabriella kérdésre elmondta azt is, hogy a lenti szakaszokon a vízügyi igazgatóságok szakemberei, illetve átvezényelt kollégák is dolgoznak, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetése pedig abban az esetben érkezik a helyszínre, ha azonnali beavatkozásra van szükség. A szóvivő erre példaként említette Pilismarótot, ahol 16 órás megfeszített munkával érték el, hogy ne szakadjon át a gát.

A Duna főváros alatti szakaszán folytatta az árvízvédelmi munka ellenőrzését Orbán Viktor

A dunai árhullám tetőzése által érintett Kisapostag volt a miniszterelnök munkájának következő állomása vasárnap – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Orbán Viktor Varga Gáborral, a térség országgyűlési képviselőjével és Nagy Attila polgármesterrel együtt a kisapostagi Panoráma utcában kiépített ideiglenes védművet ellenőrizte. A vízügyesek azt jelentették a miniszterelnöknek, hogy

a településen két zsáknyi szélességű, négy zsák magas nyomvonal épült ki 500 méter hosszan, ami 50 ház 150 lakóját védi.

A védmű kiépítésében helyi és a szomszédos települések: Mezőfalva és Baracs önkéntesei vettek részt a vízügyi szakemberek műszaki koordinálása mellett.

A védművek jól bírják a terhelést, és a védekezésben dolgozók is kiválóan teljesítenek a Duna térségbeli tetőzése idején

– hangzott el a jelentésben.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: szervezetten, nyugodtan zajlik az árvízi védekezés

Amíg bárkit bárhol fenyeget az árvíz, a Magyar Honvédség készen áll a segítségre, szervezetten, nyugodtan zajlik a munka – mondta a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára vasárnap reggel feltöltött videóban.

A magyar emberek számíthatnak a segítségünkre!

– hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter az operatív törzs ülésére tartva elmondta: az ülésen kiértékelik a szombaton elvégzett munkát és kiadják a vasárnapra vonatkozó feladatokat.

Ezután irány Kisoroszi, ahol a körbezárt települést a Magyar Honvédség H145-ös helikoptere segíti

– mondta.

– A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát! – zárta a felvételt Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Rétvári Bence: keddig-szerdáig még magas vízállásra kell számítani

Keddig-szerdáig mindenképpen még magas vízállásra kell számítani – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről adott telefoninterjújában, a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Rétvári Bence elmondta, a tetőzés után arra kell figyelni, hogy a lassan apadó víz mellett is megőrizzék a gátak és védművek stabilitását. Felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző nehézségek, szivárgások, gátszakadások, buzgárok 80 százaléka a tetőzés utáni időszakban következik be, ezért a következő napokban folyamatos figyelőszolgálatra van szükség, hogy sehol ne tudjon áttörni, átszivárogni a víz.

Az államtitkár közölte, a Duna déli részén is folyamatos volt a felkészülés, az ottaniaknak annyi előnyük van, hogy pár nappal később ér oda a tetőzés. Jelezte: eddig nem volt nagyobb probléma, minden nehéz helyzetet sikerült kivédeni. Ehhez arra volt szükség, hogy folyamatosan, a nap 24 órájában mindenki odategye magát az építkezés és a megfigyelés terén is – tette hozzá.

Rétvári Bence kérdésre elmondta, hogy egyedül Pilismarótnál volt rendkívüli esemény, ahol megcsúszott a védekezés gerincét adó töltés, de a búvároknak egy 16 órás művelettel sikerült a problémát megoldani. Ezért is nevezte fontosnak, hogy mindenhol ott vannak a vízügyes szakértők, akik tudják, mit kell tenni kritikus helyzetekben, és azok a katasztrófavédők és katonák, akik a megfelelő élőerőt biztosítják az önkéntesek mellett.

Az államtitkár kitért arra is, hogy alig van olyan vármegye, ahonnan ne jött volna önkéntes a védművek megerősítését szolgáló munkálatokhoz. „Jó érzés, hogy az ország így össze tud fogni” – fogalmazott. Hozzátette: mindenki összefogott, „mindenki beletette a magáét”, ezért sikerült azt elérni, hogy a környező országokkal ellentétben eddig nem követelt emberéletet az áradás.

Rétvári Bence köszönetet mondott minden politikusnak, akik hasznossá tették magukat a gátak mentén és a közösségi médiás megjelenéseikkel arra ösztönöztek másokat is, hogy vegyenek részt a védekezésben. A leghatározottabban visszautasította ugyanakkor Magyar Péter és a Tisza Párt részéről azokat a kritikákat, miszerint nem vesznek részt katonák és egyéb hivatalos szervek a védekezésben, mert – közölte – a katonák mindenhol ott voltak, ahová hívták őket, mint ahogy a katasztrófavédelem szakemberei is.

Hatékonyan és gyorsan lehet reagálni a mobil gátakkal az árvízi helyzetre

Az elmúlt tizenegy év legnagyobb dunai árvize halad végig Magyarországon, ám a 2013 óta végzett előkészületeknek köszönhetően hazánk könnyebben tudja venni az árhullám okozta veszélyt.

Az egyik ilyen fejlesztés a mobil gátak megépítése volt több településen, amivel hatékony módon és gyorsan lehet reagálni az árvíz okozta nehézségekre

– írja a Magyar Nemzet.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a minap látványos felvételeket tett közzé, szemléltetve, ahogyan a korábban felállított mobil gátak sikeresen védelmezik Nagymaroson, Szentendrén, Visegrádon és Budapesten az elárasztott környék melletti otthonokat, házakat, kerteket és utakat.

A héten Orbán Viktor miniszterelnök ellátogatott Nagymarosra, ahol személyesen ellenőrizte az árvízi védekezést, majd a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben leszögezte:

Nagymaroson a mobil gát jól vizsgázik. Megcsináljuk!

A Ripost kereste az Országos Vízügyi Főigazgatóság kommunikációs osztályát, hogy a mobil gátakról érdeklődjenek, a portál kérdéseire pedig az alábbi válaszokat adták:

Árvízvédelmi falakat olyan belterületeken létesítenek, ahol a szokványos, szerkezetes földtöltésekhez szükséges hely nem áll rendelkezésre. Magyarországon az árvízvédelmi falak és a mobil árvízvédelmi falak túlnyomó többsége az önállóan védekező önkormányzatok tulajdonában és kezelésében van. Az árvízvédelmi falak fix magassággal és kiépítéssel rendelkeznek. Ezzel szemben a mobil árvízvédelmi falak esetében az oszlopok helye (alépítménye) van kialakítva, a mobil elemeket pedig egy raktárban tárolják és szükség esetén állítják fel.

Megjegyzendő, hogy hiába ígérgette a baloldali városvezetés, nem épült meg Budapesten a Római-parton a mobil gát. További részletekért kattintson.

Ez történt szombaton:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában