Rossz döntés

2023.11.11. 20:27

Leváltották a halálos balesetet okozó horvát védelmi minisztert

Andrej Plenkovic horvát kormányfő felmentette szombaton tisztségéből az autóbalesetben súlyos sérüléseket szenvedett Mario Banozic védelmi minisztert.

MW

Mario Banozic horvát védelmi miniszter 2023. június 19-én Párizsban

Forrás: AFP

Fotó: Geoffroy Van der Hasselt

A miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: felhatalmazta az államtitkárt a védelmi miniszteri feladatok ellátására, és egyúttal kifejezte őszinte részvétét a miniszter autójával összeütköző gépjármű életét vesztett sofőrje családjának.

A 44 éves miniszter - aki maga vezette az autóját - szombaton kora reggel vadászni indult a kelet-horvátországi Vinkovcéból (Vinkovci), amikor összeütközött egy furgonnal.

Biljana Luburic, a vukovári megyei helyettes államügyész a sajtónak úgy nyilatkozott: a balesetet a miniszter okozta. Banozic a sűrű ködben előzött egy kamiont, és eközben frontálisan ütközött a szembe szabályosan közlekedő gépjárművel, amelynek 40 éves sofőrje életét vesztette.

Krunoslav Sego, az eszéki kórház igazgatóhelyettese a sajtónak úgy nyilatkozott: a miniszter koponyaüregi, mellkasi, hasi és végtagi sérüléseket szenvedett.

"Ebben a pillanatban a beteg olyan állapotban van, hogy nem emlékszik az eseményekre, ráadásul tudatállapota nem teljes" - tette hozzá.

Bár sérülései súlyosak, nincs életveszélyes állapotban - mondta Sego, viszont megjegyezte: mivel több testtájéka egyidejűleg sérült, nagyon óvatosnak kell lenniük, mert az egészségi állapot ilyen helyzetben hirtelen romolhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában