Idegen érdekek, guruló dollárok

2023.04.17. 06:02

Így támogatják külföldről a dollármédia működését

A Magyar Nemzet cikksorozatot indított, amelyből kiderül, kik és hogyan támogatják az ellenzéki sajtót, hogy az a külföldi érdekekkel egybecsengő álláspontot képviselje bizonyos ügyekben.

Soros György magyar származású amerikai üzletember

Forrás: MTI/EPA pool

Fotó: PETER FOLEY

Sajátos és látszólag ellentmondásos folyamat zajlott le az elmúlt években a balliberális médiában. A kilépések, szakadások, állandó pénzügyi panaszok ellenére valahogy mindig jutott forrás az újonnan indult médiumoknak. Így például az egykori indexesek által indított Soros-blognak, a 444-nek, a később szintén volt indexesek által létrehozott Telexnek, vagy éppen a korábbi 168 Órából kivált Jelen című lapnak. 

Mindez persze rengeteg pénzbe került, de valahogy, valahonnan mindig jutott forrás újabb és újabb médiumok alapítására. Sok esetben külföldről gurult és gurul a szükséges pénz, így az elmúlt esztendőkre egyre inkább dollármédiáról beszélhetünk – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.  

Mivel pedig a források nagyrészt Soros György alapítványaitól, Washingtonból vagy éppen Brüsszelből jönnek, a dollármédiumok egyre többször képviselnek a magyar közvélemény döntő többségével ugyan szembemenő, a külföldi érdekekkel viszont egybecsengő álláspontot.

Mindez pedig sokszor az olvasókat elriasztó hatásokkal jár. Pont ugyanaz a folyamat zajlik tehát, mint a szavazók százezreit elveszítő dollárbaloldal esetében, amely szintén egyre inkább kitetté vált a külföldi elvárások irányába. 

A Magyar Nemzet sorozatában bemutatja a dollármédia nagyobb hírportáljait, a szakosított, „ráhordó”, oknyomozó, illetve a gyakorlatilag kizárólag kampánycélokat szolgáló portálok, végül pedig azon vidéki dollármédia kiépülését, amelynek a finanszírozók kulcsszerepet szánhatnak a 2024-es önkormányzati, illetve európai parlamenti választásokon. 

A balliberális internetes médiafölénynek évekig meghatározó szereplői voltak a Varga Zoltán-féle 24.hu, a Szauer-féle, egyre inkább szélsőbalos húrokat pengető HVG, valamint az egyaránt volt indexesek által létrehozott 444.hu, illetve a Telex. 

Mára ezek mindegyike kisebb-nagyobb mértékben külföldi finanszírozással működik. Mindez a legkülönbözőbb technikákkal valósul meg. A cserekompatibilitás szintén ezen portálok meghatározó jellemzője lett. 

A Soros-hálózat legnagyobb magyarországi szereplői közül több is üzemeltet blogokat. Ezek közül volt, amely korábban a HVG online kiadásán jelent meg, egy időben az Indexhez tartozó blog.hu-n, manapság pedig a 444-en lelhető fel. Erre példa a Helsinki Bizottság, amely mindhárom említett helyen felbukkant. Szintén több helyen megfordult a TASZ vagy éppen a Drogriporter felülete. Ma már ezek mind a Soros-blogon keresztül kommunikálnak. 

Szintén jellemző, hogy a Direkt 36 nevű, Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által finanszírozott portál kezdetben a 444 mellett működött, tehát a Soros-blog is megjelentette írásaikat, de a választás előtt nem sokkal „átkerültek” a Telexre, utóbbi lett az új partnerük. A váltás hézagmentesen következett be, ami azért sem csoda, mert a Soros-blogot vezető Uj Péter a volt indexesek távozása kapcsán maga is beszélt arról, hogy akár hozzájuk is kapcsolódhattak volna a Telex megalapítói

A dollármédia nagyobb portáljai azért is csereszabatosak, mert ma már egyre több külföldi forrásban részesülnek. E juttatások közül is kiemelkedik a Telexbe történt amerikai „beruházás”. Tavaly év végén derült ki, hogy a Biden-adminisztrációhoz ezer szállal kötődő DRL (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor) nevű szervezet két évre 740 ezer dollárral, azaz mintegy 300 millió forinttal támogatja a Telex oktatóközpontját. 

Szintén már a lap indulását követően nem sokkal felbukkant a külföldi finanszírozás az Uj Péter-féle 444 működésében. A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól „Civil újságírás” projektre a 2013. október 1-je és 2014. május 31-e közötti időszakra 49 500 dollárt, azaz mai árfolyamon számolva több mint 16 millió forintot kapott a Magyar Jeti Zrt., a 444.hu kiadója. A portál egyébként arra kapta a pénzt, hogy mintegy „felügyelje” a kampányidőszakot, valamint a választást, mind a 106 választókerületben.

Sőt, a 444-ben tőkealapokon keresztül is jelentős közvetett befolyásra tett szert Soros György.

Van ugyanakkor külföldi pénz a Szauer-féle, egyre inkább szélsőbaloldali hangvételű HVG működésében is. 

A teljes cikk a részletekkel ITT érhető el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában