Vigyázzunk magunkra!

2023.03.16. 18:45

Nem csillapodik a járvány, még mindig sokan fordulnak influenzagyanúval orvoshoz

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján csaknem 63 ezren fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében csütörtökön.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Március 6. és 12. között az országban 275 700-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 62 900 influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.

Utóbbiak közül a betegek 44,8 százaléka gyermek, 28,5 százaléka 15-34 év közötti volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 19,8 százaléka, 6,9 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

A 10. héten négy közigazgatási területen (Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér) nőtt, 11 területen csökkent és ötön (Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében volt, a legkevesebb pedig Vas, Pest és Zala vármegyében.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a múlt héten három - Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Vas vármegye - területről hét jelentés érkezett; hat általános iskola és egy szociális intézmény volt érintett.

Az NNK laboratóriumába a 10. héten 225 betegtől érkezett légúti minta vírus kimutatására. A beküldött 124 légúti mintából 65 betegnél az influenza valamelyik típusát, ötnél koronavírust, háromnál a légúti óriássejtes vírust (RSV) igazoltak.

Kórházba a múlt héten 268-an kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 44-en szorultak intenzív ellátásra. A 268 beteg 32,1 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, 41,4 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 56-nál az influenzavírus, 46-nál a SARS-CoV-2 és 30-nál az RSV állt a megbetegedés hátterében. Az RSV-pozitív betegek 73,3 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, a Covid-19 fertőzöttek 82,6 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt - olvasható a közleményben.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában