Összefonódások

2023.02.02. 13:15

Tízmilliókat kapott Gyurcsánytól az adócsalásért elítélt Czeglédy Csaba

Tizenkét millió forintos szerződést kötött karácsony előtt a DK parlamenti képviselőcsoportja a korábban adócsalásért elítélt Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával. Eszerint fél évig kell jogi tanácsokat adnia a párt képviselőinek - derítette ki az Origo.

Czeglédy Csaba (k) a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án, mögötte Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója két alkalommal is megbízta Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bő fél éven belül – írja az Origo.

Az Országgyűlés hivatalos oldalán közzétett adatok alapján a portál azt írja: 

a korábban adócsalásért egyszer már jogerősen elítélt Czeglédy Csaba ügyvédi irodája közel 11,5 millió forintos szerződést kapott Gyurcsány Ferenctől, így jogi tanácsokkal láthatja el a DK országgyűlési képviselőcsoportját január elsejétől június végéig.

Mint írják, a megbízási szerződést a DK részéről Sebián-Petrovszki László pártigazgató, illetve a másik féltől Fodor Tímea irodavezető (Czeglédy felesége) írta alá.

Czeglédyék mostani szerződése azonban nem az első volt a sorban: a DK-frakció májusban ugyanekkora összegért bízta meg őket jogi tanácsadással. A parlamenti adatbázis szerint a társaság összesen négy alkalommal volt befutó a baloldali párt pénzosztásánál: 2019 végén és 2020 közepén is ott voltak a nyertesek között.

Czeglédy elsősorban a botrányos ügyei miatt ellene folyó eljárásokkal került be a hírekbe. 

Húsz évvel ezelőtt, 2002-ben egyszer már jogerősen elítélték adócsalásért, de jelenleg is folyik ellene eljárás, amelyben hatmilliárd forintot meghaladó költségvetési csalással és gazdasági csalással vádolják húsz társával együtt. 

 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában