Egészségügy

2023.02.28. 13:08

Takács Péter: elfogadhatatlan, hogy az orvosi kamara a betegellátást veszélyezteti

A magas szintű, mindenki számára hozzáférhető, biztonságos betegellátás biztosításával indokolta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az orvoskamaráról szóló törvénymódosítást, amely a kötelező kamarai tagság megszüntetését és az etikai felelősségi szabályok áthelyezését javasolja.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A kivételes eljárásban tárgyalt, az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításának összevont vitájában Takács Péter úgy fogalmazott, 

azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza, és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályait, semmibe veszi saját céljait.

Leszögezte, a kormánynak a betegek érdekei mindennél előbbre valók, és nem nézheti tétlenül, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) visszaélve tagság feletti hatalmával, veszélyezteti az emberek egészségügyi ellátáshoz való alkotmányos alapjogát.

Az államtitkár szerint 

„a legsötétebb kommunista időket” idézi az, hogy a kamara nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik nem osztják az elnökség véleményét és részt vennének a területi ügyeleti ellátásban.

Kitért arra, hogy az elmúlt időszakban sok fontos döntés született az egészségügyben és a kormányzat mindig figyelemmel volt arra, hogy a döntések előtt egyeztessen a szakmai szervezetekkel, amelyek egyes javaslatait meg is fogadták, de voltak nézetkülönbségek is.

Vérlázítónak és elfogadhatatlannak nevezte azt a hozzáállást a kamara részéről, hogy ha nem ért egyet a kormánnyal, akkor a betegellátást veszélyeztető akcióba kezd. Ráadásul egy olyan területen teszi ezt, ahol korábban a kamara szakmai konszenzusról biztosította a kormányt – tette hozzá.

Az államtitkár véleménye szerint a kamara nem törekszik a megállapodásra és folyamatosan kettős játékot játszott az elmúlt időszakban, az egyeztetéseken konstruktív volt, majd a sajtóban támadást indított a kormányzati döntésekkel szemben.

Takács Péter elmondta, 

az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatban a MOK javaslatait szinte kivétel nélkül átvezették, az új szerződéseket a kamara aláírásra javasolta. Néhány nappal később a kamara mégis azt kérte a tagjaitól, ne írják alá a szerződést és ne vegyenek részt az ügyeleti ellátásban

 – mondta, úgy értékelve ezt, hogy a kamara politikai hangulatkeltésbe kezdett.

Arról is beszélt, hogy a kamara valótlan állításokat is terjesztett az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatban. Érti – folytatta – , hogy „a Gyurcsány-kormányban megszokott volt a hazudozás reggel, éjjel meg este, de Kincses elnök úr már nem államtitkár egy baloldali kormányban, hanem egy köztestület vezetője, így joggal várhatja el az orvos társadalom, hogy tárgyilagosan tájékoztassa őket”.

Felidézte, hogy a kamara etikai eljárást indított egy vármegyei kollegiális háziorvos ellen, miután tényszerű tájékoztatást adott az orvosoknak, és azt is mondták, a sztrájktörőkkel is így járnak el. Hozzátette: az etikai eljárás nem „tréfadolog”, legsúlyosabb formában a tagság felfüggesztéséhez, kizáráshoz vezethet, azaz az érintett nem végezhet Magyarországon orvosi tevékenységet.

Értékelése szerint a kamara nyílt visszaélése a tagság feletti hatalmával veszélybe sodorja a biztonságos betegellátáshoz való jogot, ami elfogadhatatlan.

A rendőrség vizsgálja, fenyegettek-e orvosokat az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden, a police.hu oldalon közzétett közleményében azt írta, az orvosi ügyeleti rendszer átalakítása „egyesekben olyan megnyilvánulásokat váltott ki, hogy már a KR NNI is vizsgálódik”.

Az egészségügyi átalakítás részeként tervezett új orvosügyeleti rendszer bevezetése több vármegyében folyamatban van, ugyanakkor nem mindenki tetszését nyerte el, és ennek a jogszerűség keretein túlmutató stílusban és tartalommal adtak hangot

– írták.

Hozzátették: az ügyeleti rendszer átalakításával kapcsolatban

több orvos is kapott olyan üzeneteket, melyek a hivatásuk gyakorlásával összefüggésben próbálják – akár fenyegetéssel – befolyásolni döntésüket, a kérdéssel kapcsolatos véleményüket.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közölte:

az ügyben feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálja, történt-e bűncselekmény.

Fidesz: az orvosi kamara „politikai aktorrá” vált

Pesti Imre, a Fidesz vezérszónoka azt az álláspontját hangoztatta: a Magyar Orvosi Kamara „politikai aktorrá vált”. A baloldali pártok kampányfinanszírozási ügyére hivatkozott, azt hangsúlyozva, hogy szerinte most ezeknek az összegeknek a „törlesztése zajlik”. Felháborítónak nevezte, hogy míg a minisztériumi egyeztetések során a háziorvosi kamara vezetője támogatandónak tartotta az új ügyeleti szerződéseket, „máról holnapra” megváltozott a véleménye.

 

Azzal vádolta a MOK-ot, hogy megalázza az orvosi hivatást, megszegi saját küldetését, el akarja lehetetleníteni az egészségügyi ellátást. A kamarának szolgálni kellene az orvosokat, nem fenyegetni – hangsúlyozta a kormánypárti képviselő, aki szerint a kamara morális terhet tett az orvosokra, amikor azt javasolta, hogy szegjék meg esküjüket és ne vállaljanak ügyeletet.

 

Szerinte a kamara éket verne orvos és beteg közé, és alkotmányos alapjogot sért ezzel a hozzáállással.

 

Hollik István (KDNP) szerint alapvető emberiességi, alkotmányossági kérdés az előterjesztés elfogadása, miután az orvosi kamara „megzsarolta” tagjait, amivel veszélyezteti a betegek ellátását.

 

Felidézte: volt olyan tag, akit levélben értesített a kamara az etikai eljárás elindításáról, azért, mert tájékoztatta az orvosokat, hogyan tudnak részt venni az új ellátásban.

 

Szerinte ezzel a kamara pártpolitikai tevékenységet végez, amelyet az is bizonyít, hogy a MOK  elnöke két éve maga is leírta, át kell alakítani az ügyeleti rendszert, de azt is írásba adta, hogy a kormány javaslata az ügyeleti rendszer átalakításáról találkozik az orvosi kamara egyetértésével.

 

Kijelentette: mindaddig, amíg a tagság szükséges az orvosi hivatás végzéséhez, addig fenyegetés, ha valaki ellen etikai vizsgálatot indítanak.

 

„Ez zsarolás, ráadásul az útszéli fajtából” – fogalmazott.

 

A MOK olyan feszültséget generált az orvostársadalomban, ami az elmúlt harminc évben nem volt tapasztalható. Ezért szerinte nincs más lehetőség, mint amit a kormány javasol, hogy megmaradjon a betegek ellátáshoz való joga és működjön az új ügyeleti rend.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában