Nyomkövetőt kell viselnie

2023.02.24. 09:45

Feltételes szabadlábra helyezték a Katargate egyik kulcsfiguráját

Francesco Giorgit, Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnökének élettársát, a korrupciós botrány egyik kulcsfiguráját elektronikus nyomkövető viselésének kötelezettségével helyezték szabadlábra. Élettársa azonban továbbra is börtönben marad.

Eva Kaili és Francesco Giorgi

Forrás: STR / Eurokinissi / AFP

Francesco Giorgit feltehetőleg a hatóságokkal mutatott együttműködő magatartása miatt helyezhették feltételes szabadlábra. Az  egyebek mellett pénzmosással vádolt, 35 éves Giorgi ugyanis bocsánatot kért a botrányért, és mindent magára vállalva azt mondta, párja nem volt érintett az ügyben – írja a Magyar Nemzet.

Nyilvánvaló, hogy Belgium igazságszolgáltatási rendszere jutalmazza azokat, akik bevallják bűneiket, és nekimegy azoknak, akik az ártatlanságukért harcolnak – megvetve az ártatlanság vélelmét, amely az európai jogi kultúra egyik pillére

– reagált a hírekre Kaili ügyvédje, Mihalisz Dimitrakopulosz.

A szocialista politikus börtönbüntetését éppen egy héttel ezelőtt hosszabbították meg további két hónappal, ügyvédi stábja azonban fellebbezést nyújtott be, azzal érvelve, hogy Kailinek a gyermeke mellett lenne a helye, akit a nagyapjánál helyeztek el.

Ügyvédet vált Kaili

Sven Mary belgiumi védőügyvéd váltja Eva Kaili eddigi ügyvédjét – adta hírül a Politico

Sven Mary Belgiumon belül neves ügyvédnek számít, külföldön pedig azért ismert, mert ő védte Salah Abdeslamot, a 2015-ös párizsi terrortámadás kulcsfiguráját, akit azóta bűnösnek találtak és életfogytiglani börtönbüntetését tölti.

A teljes cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában