Döntöttek

2023.01.03. 19:22

Láng Zsolt: 44 milliárd forint rezsitámogatást kapnak a 10 ezer lakos feletti települések

Negyvennégy milliárd forint kormányzati támogatást kapnak rezsiköltségeikhez a 10 ezer lakos feletti települések és fővárosi kerületek - jelentette be a közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője (b) a Fővárosi Közgyűlés rendes ülésén a Városháza Dísztermében 2022. január 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Láng Zsolt közölte: a támogatást az alapvető közszolgáltatások fenntartására adja a kormány az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt kialakult gazdasági helyzetben.     

Emlékeztetett: 

a kormány már korábban döntött arról, hogy a 10 ezer lakosúnál kisebb településeknek 32 milliárd forint támogatást nyújt megemelkedett energiaköltségeikhez. 

A kormány minden erejével támogatja a helyhatóságok mindennapi normál működését, és bízik abban, hogy ez a segítség elég lesz a téli-tavaszi hónapokra az önkormányzatoknak - tette hozzá a kormánybiztos. 

Láng Zsolt a támogatásokról azt mondta: 

pártállástól, politikai hovatartozástól függetlenül minden magyar településnek igyekeznek segíteni. 

A kormánybiztos közölte, a több mint 10 ezer lakosú települések vezetőivel egyenként egyeztettek, 

csak azokkal nem, amelyek vezetői nem mentek el a megbeszélésre. 

Megvizsgálták a többi között a települések anyagi helyzetét, energiabeszerzési szerződéseit, azok lejártát. A támogatás odaítélésének nem volt feltétele az önkormányzati takarékossági program, de ennek, úgy látja, maguktól eleget tettek a helyhatóságok. 

Azzal kapcsolatban, hogy a Demokratikus Koalíció bejelentette, fővárosi polgármesterei pert indítanak, arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását", Láng Zsolt azt mondta, ez komolytalan lépés. 

Kiemelte:

 látszik az odaítélt támogatásokból, hogy pártállástól függetlenül minden önkormányzat kapott segítséget. 

Csak azok nem - mondta -, amelyek vezetői nem mentek el az erről szóló egyeztetésre, nem kértek segítséget. 

Ezek a kerületek vagy olyan jól állnak, hogy nem kell nekik a támogatás, vagy nem akarnak segítséget nyújtani az ott élőknek - fogalmazott a kormánybiztos, hozzátéve: 

szomorú, hogy fontosabb volt ezen kerületvezetőknek a pártközpont utasítása, mint a kerületi lakók. 

Láng Zsolt elmondta azt is, hogy Balla György miniszteri biztos 137 vidéki, ő maga pedig 17 budapesti kerület vezetőjével tárgyalt a támogatásról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában