Gyurcsány-korszak

2022.12.01. 18:29

Újabb volt titkosszolgálati vezető került rács mögé

Gyurcsány egykori titkosszolgálati főnöke, Galambos Lajos után a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt műveleti osztályvezetője is bevonult a börtönbe – értesült a Magyar Nemzet.

Gyurcsány Ferenc beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A Magyar Nemzet információi szerint megkezdte a rá kiszabott szabadságvesztés letöltését Gyarmati György, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt műveleti osztályvezetője is. Ő ugyanabban az ügyben érintett, ami miatt Galambos Lajosnak november 16-án kellett börtönbe vonulnia.

A titkosított ügy szálai a Gyurcsány-kormány idejére vezethetők vissza: az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány „kincstárnokát”, Jakubinyi Róbertet és a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját, Galambos Lajost, illetve a „cég” volt műveleti osztályvezetőjét még 2013-ban folytatólagosan elkövetett, hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta meg az ügyészség.

A vád szerint az alapítvány számára egy magáncég 2005-ben és 2006-ban Ázsiából hozott az országba milliárdos értékű vámárut, többtonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azok a nagy áruházláncok polcaira kerültek, így csaknem másfél milliárdnyi adót nem fizettek be az államkasszába. Később feltáró vallomásokból kiderült, hogy az egykori közhasznú szervezet a Gyurcsány-kormány legmagasabb rangú titkosszolgáinak a kifizetőhelyeként működött évekig, cserébe a hatóságok vezetői elsimították Jakubinyi büntetőügyeit. Szolgálataikért a vádlottak százmilliós összegeket kaphattak.

A lap információi szerint Jakubinyinak még nem kellett bevonulnia, róla ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy nem először került szembe az igazságszolgáltatással: az 1980-as évek közepén például egy sokvádlottas ügyben volt az egyik érintett egy olyan betörőhálózat tagjaként, amely tippek adásával foglalkozott és híres művészeket, operaénekest, gazdag kisiparosokat fosztott ki. Ez volt a magyarországi szervezett bűnözés kialakulásának első állomása, az úgynevezett Presztízs-ügy.

A Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa a titkosított perben 2017-ben első fokon mindhárom vádlottat bűnösnek mondta ki. Jakubinyi Róbert elsőrendű vádlottat kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett vesztegetés miatt négy év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélték. A másodrendű vádlott Galambos Lajos folytatólagosan elkövetett vesztegetésért és államtitoksértésért öt évet kapott, valamint nyolc évre a közügyektől is eltiltották. Az NBH volt műveleti osztályvezetőjét, harmadrendű vádlottat három év börtönnel és öt év közügyektől eltiltással sújtották. A bíróság emellett Galambost 150, a volt osztályvezetőt 100 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte.

Az ügyészség ugyan súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta, ám a Fővárosi Ítélőtábla – eljárásjogi okok miatt – hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla a megismételt eljárás lefolytatására a Kaposvári Törvényszék másik katonai tanácsát jelölte ki, amely 2019 februárjában kezdte meg a büntetőügy tárgyalását.

A bíróság végül tavaly szeptemberben a megismételt elsőfokú eljárásban Jakubinyit kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette miatt három év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra, Galambos másodrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett vesztegetés és államtitoksértés miatt négy év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte. Gyarmati két év hat hónapot kapott, szintén vesztegetés miatt, valamint négy évre őt is eltiltották a közügyektől. Mivel a vádlottak fellebbeztek, az ügy újra az ítélőtáblára került, amely szeptember 13-án lényegében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A teljes cikket itt olvashatja el

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában