Most volt elég!

2022.12.09. 08:52

Az RTL műsorában tapasztalt erőszak ellen tiltakozik a Magyar Nemzeti Médiaszövetség

Semmilyen profitéhség sem indokolhatja az erőszakot és a megalázást az újságírószervezet szerint.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

„A Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) megdöbbenve tapasztalja, hogy az RTL kereskedelmi csatorna nemhogy önvizsgálatot nem tartott az alig több mint egy hónapja az alapvető emberi jogokat megsértő műsora miatti felháborodás nyomán, hanem még rá is tudott tenni egy lapáttal: ezúttal élőben közvetítették, ahogy egyik műsoruk szereplőjével erőszakoskodtak” – hívja fel a figyelmet az esetre közleményében az MNMSZ.

Mint írják,

a Való világ című „vállaltan pornográf és alpári” műsorszámban az egyik szereplő fizikailag és verbálisan is bántalmazta a másikat. Megjegyzik, a történtek miatt egy volt szereplő, aki egy videómegosztón reklámozta az adást, szerződést is bontott a csatornával.

„Az RTL – nyilvánvalóan jogászai tanácsára – természetesen mosta kezeit, állítva, az erőszak minden formáját elítéli. Erre minden bizonnyal a műsor hosszú hónapokig tartó castingja során is nagy hangsúlyt fektettek. Aggodalomra ad okot ugyanakkor, hogy a közleményükben hozzátették: »a műsor és a műsorsugárzás jellege miatt« a villában zajló eseményekre nincs teljes ráhatásuk a készítőknek. Ami nemcsak meglepő és mulatságos, hanem rendkívül aggasztó is – már amennyiben igaz” – mutatnak rá közleményükben, hangsúlyozva:

„A műsorkészítés és -szolgáltatás világos felelősségi rend alapján működő műfaj. Egy adott műsorszámnak, bármilyen platformon is fusson, kell, hogy legyen szerkesztője, felelős szerkesztője, egy csatornának pedig programigazgatója, sőt, vezérigazgatója is, akik mind felelősek a sugárzott tartalomért. Ha egy műsorszolgáltató társaság maga ismeri el, hogy nem tudja befolyásolni, milyen tartalmakat közvetít, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy azokért felelősséget vállalni nem tud, vagyis alkalmatlan a feladata ellátására.”

Az MNMSZ szerint az RTL nem először tesz szert hatalmas bevételre emberek megalázásából, de az újságírók úgy vélik, a nézettség- és pénzhajhászás mára alapvető morális határokat lépett át. Ezért a szervezet az egész újságírószakma nevében azt követeli, hogy „ezúttal ne ússzák meg egy bocsánatkéréssel és némi érzékenyítő tréninggel, hanem nevezzék meg és büntessék meg a felelősöket”. Kérik a műsor szerkesztőit, hogy „álljanak ellen a pénzmogulok által mozgatott vezetői elvárásoknak, és ne agresszióból, szennyből és kínból építsék fel a műsoraikat”. Az MNMSZ egyúttal felszólítja a Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) is, hogy haladéktalanul indítson etikai vizsgálatot az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában