Ukrán válság

2022.11.28. 06:10

Újabb mozgósításra készülnek az oroszok

278. napja tart a háború a szomszédban.

Helyi lakosok tartálykocsiból jutnak ivóvízhez egy újabb áramszünet idején a dél-ukrajnai Herszonban 2022. november 25-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Roman Pilipej

Stoltenberg: Ukrajna további támogatásának módozatairól tanácskoznak Bukarestben a NATO külügyminiszterei

Az Ukrajnának nyújtandó további támogatás módozatairól kell tanácskozniuk a NATO-tagországoknak a bukaresti külügyminiszteri értekezleten - hangoztatta a NATO főtitkára hétfőn a román fővárosban.

Jens Stoltenberg szerint a NATO saját biztonsága érdekében nem engedheti meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy győzzön, mert az más vezetőket is arra sarkall majd, hogy erőszakkal próbálják elérni céljaikat.

Úgy vélte: az Észak-atlanti Tanács kedden kezdődő kétnapos külügyminiszteri értekezletének egyik üzenete az Ukrajnának nyújtandó légvédelmi segítség erősítése lesz.

Kifejtette: Putyin a lakosság villamosenergia- és gázellátását próbálja ellehetetleníteni, hogy a közelgő telet fegyverként használhassa Ukrajna ellen. A NATO eddig is küldött az orosz ballisztikus rakéták, drónok és robotrepülőgépek ellen bevethető eszközöket, de Stoltenberg szerint további légvédelmi rendszerekre, valamint cserealkatrészekre, kiképzésre és lőszerre is szüksége van Ukrajnának, hogy ellenállhasson a támadásnak.

Klaus Iohannis román államfővel folytatott megbeszélése után Stoltenberg köszönetet mondott a vendéglátó országnak, kiemelve, hogy Románia jelentős katonai segítséget nyújtott Ukrajnának, menekültek tömegét fogadta be és segítette az ukrán gabonaexportot.

Közös sajtóértekezletükön a román elnök azt emelte ki, hogy még több NATO-katonára és hadfelszerelésre van szükség a keleti szárnyon. Emlékeztetett: a NATO júniusi madridi csúcsértekezletén román kezdeményezésre került be az új stratégiai koncepcióba a Fekete-tenger kiemelt stratégiai jelentőségének elismerése. Iohannis szerint ugyanakkor ideje a tettek mezejére lépni, a szükséges terveket és hadi felszerelést előkészíteni.

"Világosan tudnunk kell, hogy támadás esetén kik, milyen csapatokat küldenek és hova irányítjuk ezeket. Nem hagyhatjuk a döntést az utolsó pillanatra, hogy meglepetés érjen bennünket" - hangoztatta a román elnök.

A NATO kedden és szerdán tartandó bukaresti külügyminiszteri értekezletén nemcsak a harminc NATO-tagállam, hanem a csatlakozásra meghívott Finnország és Svédország külügyminisztere is részt vesz. A kedd esti munkavacsorán Ukrajna is képviselteti magát, az utolsó megbeszélésre pedig Moldova, Georgia, valamint Bosznia-Hercegovina is meghívót kapott.

Zelenszkij Ukrajna katonai célú támogatásáról tárgyalt a holland miniszterelnökkel

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon megbeszélést folytatott hétfőn Mark Rutte holland miniszterelnökkel elsősorban a két ország védelmi együttműködéséről és Ukrajna katonai célú támogatásáról. 

"Örömmel hallottam, hogy Ukrajna támogatása jövőre növekedni fog. Megbeszéltük az általam felvázolt béketerv végrehajtásának és Ukrajna energiatakarékos technológiákra való átállásának lehetőségeit is" 

- írta Zelenszkij a Twitteren. 

ZELENSZKIJ, Volodimir
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül szólal fel a NATO parlamenti közgyűlésének ülésén Madridban 2022. november 21-én
Fotós: Andrea Comas / Forrás: MTI/AP

Hollandia eddig már 800 millió euró értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának. A holland védelmi minisztérium adatai szerint ebben vannak páncélozott tarackok, légelhárító rendszerek, lőszerek, páncéltörő fegyverek és légvédelmi rakéták. 

Hétfőn közösen látogatott Kijevbe hét észak-európai és balti állam - Litvánia, Lettország, Észtország, Finnország, Svédország, Norvégia és Izland - külügyminisztere, hogy kifejezze szolidaritását Ukrajnával. 

Megérkezésükről közös fotót posztolt a Twitteren Edgars Rinkevics lett külügyminiszter, azt írva a fénykép fölé, hogy "Oroszország bombaesői és barbár brutalitása ellenére Ukrajna győzni fog". 

Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hétfőn arról számolt be, hogy a nemrég ismét ukrán ellenőrzés alá került Herszonban a rendvédelmi szervek az orosz erőkkel folytatott együttműködés vádjával őrizetbe vettek három személyt, akik jogellenesen helyeztek előzetes fogságba Ukrajna-párti helyi lakosokat. A közlemény szerint a herszoni fogda megbízott vezetőjét, az előzetes letartóztatási központ operatív munkáért felelős helyettesét és a drogellenes osztály egyik nyomozóját vették őrizetbe.

Ferenc pápa megerősítette, hogy a Vatikán kész közvetíteni a felek között

A vatikáni diplomácia a békét és a felek közötti párbeszédet keresi az Oroszország indította ukrajnai háborúban, és kész a közvetítésre Ferenc pápa szavai szerint, aki az America című jezsuita folyóiratban hétfőn közölt interjúban azt is elárulta, miért nem nevezi meg soha az orosz elnököt. 

Ferenc pápa leszögezte, 

egyértelműnek tartja, hogy Oroszország a támadó. 

"Nem mondom ki mindig, nehogy sértsek vele, és ne ítélkezzek általánosságban, mégis köztudott, hogy kit ítélek el. Nem szükséges, hogy családnevet és keresztnevet is tegyek hozzá" - jelentette ki a katolikus egyházfő. 

FERENC pápa
Ferenc pápa heti általános audienciát tart a vatikáni Szent Péter téren 2022. október 26-án
Fotós: Fabio Frustaci / Forrás: MTI/EPA-ANSA

"Miért nem nevezem meg (Vlagyimir) Putyint? Mert nem szükséges; közismert. Az emberek néha a részletekbe kötnek bele. 

Mindenki ismeri állásfoglalásomat, Putyinnal vagy Putyin nélkül, anélkül hogy megnevezném" 

- jelentette ki. 

Megjegyezte, amikor Ukrajnáról szól, mártírsorsot szenvedő népről beszél. Hozzátette: 

információi vannak az orosz csapatok által elkövetett kegyetlenségekről, elsősorban a csecsen és a burját nemzetiségű katonák részéről. 

Felidézte, hogy a február 24-én kirobbant háború második napján személyesen elment Oroszország szentszéki nagykövetségére, ahol a nagyköveten keresztül üzent Vlagyimir Putyinnak: készen áll az utazásra azzal a feltétellel, hogy az orosz elnök akár szűk lehetőséget is ad a tárgyalásra. "Szergej Lavrov külügyminiszter nagyon udvarias levéllel válaszolt, melyből megértettem, hogy egyelőre nincs rá szükség" - közölte Ferenc pápa. 

Elmondta, három alkalommal beszélt telefonon az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel. Kijevtől listát kapott a civil és katonai foglyokról, ezt továbbította az orosz kormánynak, és mindig pozitív választ kapott. Négyszer az ukrán kormányzat delegációját fogadta a Vatikánban. 

"Ha útra kelek, elmegyek Moszkvába és Kijevbe, mindkét helyre, nem csak az egyikre" 

- jelentette ki. 

Hangsúlyozta, hogy Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításáért felelős vatikáni hivatal vezetője, valamint a külügyekért felelős Paul Richard Gallagher érsek több napot töltött Ukrajnában. A pápa jobbkezeként ismert Konrad Krajewski bíboros pedig négyszer járt az országban. "A Szentszék jelenléte erős, és én folyamatos kapcsolatban vagyok a felelős pozíciót betöltő személyekkel" - mondta a katolikus egyházfő. 

A párbeszédet nevezte a legjobb diplomáciai eszköznek a Kínával való kapcsolattartásban is. 

"Lassú, néha visszás, de sikereket is hoz, és én nem találok más utat" - mondta Ferenc pápa. Úgy vélte, a kínai nép bölcs, és megérdemli a pápa tiszteletét és elismerését. "Ezért próbálok közvetíteni, mivel nem egy nép meghódítása a cél, és ott keresztények is vannak. Szükségük van a figyelmünkre, hogy jó kínaiak és jó keresztények legyenek" - közölte. 

A Szentszék korábban meglepetését és sajnálatát fejezte ki, miután november 24-én a pekingi kormány által elismert hivatalos katolikus egyház segédpüspököt nevezett ki Csianghszi tartományban, amelynek egyházmegyéjét a Vatikán nem ismeri el.

Kreml: az orosz erők nem vonulnak ki a zaporizzsjai atomerőműből

Nem igaz, hogy az orosz erők a zaporizzsjai atomerőmű elhagyására készülnek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn. 

Peszkov az ukrán Enerhoatom állami atomenergetikai vállalat vezetője, Petro Kotin ezzel ellentétes vasárnapi állítására reagált. 

"Nem kell jeleket keresni ott, ahol ilyenek nincsenek, és nem is lehetnek" 

- hangsúlyozta a Kreml szóvivője. 

Hasonlóképpen valótlannak minősítette Kotin kijelentését az orosz ellenőrzés alá került Enerhodar katonai-polgári közigazgatása, amely rámutatott, hogy az atomerőmű alkalmazottjai munkaszerződést írtak alá a Roszatommal és a város lakói, beleértve az energetikai létesítmény dolgozót, folytatják az orosz állampolgárság felvételét. 

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) hétfőn arról számolt be, hogy "terrortámadás-sorozatot" akadályozott meg Zaporizzsja megye orosz megszállás alá került részén, és hogy három ukrán állampolgárt vett őrizetbe Melitopol környékén. A gyanúsítottaktól, akik forgalmas helyeken készültek robbantásokat végrehajtani, egy improvizált robbanószerkezet alkotóelemeit, két pisztolyt, lőszert és egy gránátot foglaltak le. 

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy

 precíziós csapásuk következtében, vasúti rakodás közben elpusztult az ukrán fegyveres erők 17. páncélosdandárjának nyolc harckocsija, öt járműve és több mint száz katonája a Dnyipropetrovszk megyei Mojsziivka állomás közelében. 

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett közigazgatási főtanácsának tagja a RIA Novosztyi hírügynökségnek mondta el, hogy a dandárt Zaporizzsja megyébe szándékozott átirányítani az ukrán parancsnokság. 

Gyenyisz Pusilin, az Oroszország által elcsatolt Donyecki Népköztársaság vezetője hétfőn a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy 

az orosz csapatok és a Wagner zsoldoscsoport erői közel kerültek Artemivszk (Bahmut) "operatív bekerítéséhez" s hogy Marjinka belvárosában harcok folynak. 

Pusilin szerint az ukrán hadvezetés Herszonból próbál meg tartalékosokat átcsoportosítani. 

Konasenkov tábornok szerint az ukrán erők meghiúsult támadási és ellentámadási kísérletek során Artemivszk irányában mintegy nyolcvan katonát, egy harckocsit, három páncélozott harcjárművet, két kisteherautót, a donyecki régió déli részén több mint ötven katonát, két páncélozott harcjárművet és egy gyalogsági harcjárművet, Kupjanszk irányában több mint félszáz katonát, egy harckocsit, két páncélozott személyszállító járművet és egy kisteherautót, Liman irányában pedig több mint harminc katonát, két páncélozott járművet és három kisteherautót veszítettek. 

Az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és a tüzérségi csapatok a hadijelentés szerint nyolc vezetési pontra, 57 lőállásban lévő tüzérségi egységre, valamint 124 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra mértek csapást, megsemmisítve két lőszerraktárt a donyecki régióban. Az orosz légvédelem lelőtt hét ukrán drónt és két HARM radarelhárító rakétát. 

Az orosz védelmi minisztérium szerint 

az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 333 repülőgépet, 177 helikoptert, 2572 drónt, 390 légvédelmi rakétarendszert, 6866 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 904 sorozatvetőt, 3624 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 7395 speciális katonai járművet veszítettek.

 Az adatokat más forrás nem erősítette meg.

Oroszország beidézte a norvég nagykövetet 

Oroszország külügyminisztériuma ma közölte, hogy beidézte a norvég nagykövetet, mivel szerintük politikai indíttatásból tartóztattak le orosz állampolgárokat, akik állítólag illegálisan használtak drónokat Norvégiában.

A jelentések szerint 

a norvég hatóságok több orosz állampolgárt is letartóztattak, mert a két ország közötti határ közelében drónokat reptettek vagy titkos létesítményekről készítettek fényképeket 

- írja a Sky News.

Klicsko: Több mint százötven civil halt meg eddig Kijevben 

Több mint 150 békés kijevi lakos, köztük négy gyermek halt meg Ukrajna orosz inváziójának februári kezdete óta - mondta el Vitalij Klicsko kijevi polgármester hétfőn egy brüsszeli befektetési fórum megnyitóján tartott online beszédében sajtószolgálatának közlése szerint.

Az ukrán főváros vezetője kiemelte még, hogy

 mostanáig 678 kijevi létesítmény rongálódott vagy semmisült meg teljesen az orosz bombázások és rakétacsapások következtében.

 "Ebből több mint 350 lakóépület, 77 oktatási intézmény, 80 kommunális és 25 közlekedési infrastrukturális létesítmény, valamint 26 egészségügyi intézmény" - sorolta a polgármester.

Klicsko az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában kijelentette, hogy a legrosszabb esetben sem fogják Kijevet teljesen kiüríteni.

 "Nem zárom ki a legrosszabb forgatókönyvet, de nem lesz teljes evakuálás, talán részleges, de ezt nem nevezném evakuálásnak" 

- fogalmazott.

Kifejtette, hogy bizonyos kategóriákba tartozó emberek ideiglenes áttelepítéséről lehet szó Kijev peremvidékére, olyan településekre, amelyekben működnek a létfontosságú szolgáltatások.

Putyin: az orosz kereskedelem új piacokra összpontosít

A nemzetközi kereskedelem válságban van, Oroszország pedig új piacokra összpontosítja exportját és importját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta Kaszim-Zsomart Tokajev kazah államfőt.

„Különös figyelmet fordítunk a közös közlekedési és logisztikai infrastruktúra fejlesztésére, valamint a kölcsönös kereskedelmet és beruházásokat akadályozó korlátozások megszüntetésére. Ez különösen fontos most, amikor a nemzetközi kereskedelem válságban van. Ezt szem előtt tartva Oroszország nagyszabású intézkedéseket hajt végre export-import műveleteinek átirányítására új piacokra” – mondta Putyin.

Tokajev első külföldi útja Moszkvába vezetett, miután november 20-án újabb 7 évre újraválasztották. A találkozón Putyin ismét gratulált neki választási győzelemhez, és sok sikert kívánt az ország politikai és társadalmi-gazdasági életének átalakítására irányuló tervei megvalósításához.

Az orosz elnök szerint a két ország együttműködésének jó kilátásai vannak, egyebek között a csúcstechnológia területén. Mint mondta, Oroszország továbbra is Kazahsztán legnagyobb tőkebefektetője, az orosz beruházások mértéke megközelíti a 17 milliárd dollárt. A felek közösen több mint 30 nagy beruházási projektet hajtanak végre a gazdaság minden kulcsfontosságú ágazatában. Putyin hozzátette, hogy Oroszország 89 régiója közül 76 közvetlen kereskedelmi és gazdasági kapcsolatot alakított ki kazahsztáni partnerekkel.

Tokajev kijelentette, hogy Kazahsztán megteszi a szükséges erőfeszítéseket az orosz beruházások biztonságának szavatolása érdekében, és újabb befektetéseket kíván az országba csábítani. Megjegyezte, hogy Kazahsztán nem korlátozza a kereskedelmét Oroszországgal.

Az újraválasztott kazah elnök korábban azt ígérte, hogy vezetése alatt az ország békés és „sokvektorú” külpolitikát fog folytatni.

KONASENKOV, Igor
Megrongálódott lakóépület romjait nézik emberek a donyecki régióban lévő Csasziv Jar településen 2022. november 27-én, miután az orosz légierő csapást mért az ukrajnai idegenlégió ideiglenes állomáshelyére
Fotós: Andrij Andrijenko / Forrás: MTI/AP

Áramkikapcsolások kezdődtek

Hétfőn reggel Ukrajna egész területén áramkikapcsolások kezdődtek – közölte az Ukrenerho áramszolgáltató társaság. A tájékoztatás szerint

27 százalékos a kapacitáshiány.

November 18-án Denisz Smihal ukrán miniszterelnök azt közölte, hogy a célzott orosz rakétacsapások miatt Ukrajna áramszolgáltatásának csaknem 50 százaléka nem működik. November 23-án Andrij Jermak, az elnöki hivatal vezetője azt mondta, hogy az áramkikapcsolások hetekig is tartanak.

Orosz támadásokat vert vissza Donyeckben

Az ukrán hadsereg orosz támadásokat vert vissza az Ukrajna délkeleti részén található Donyeck megyében az elmúlt 24 órában – közölte az ukrán vezérkar napi helyzetjelentésében hétfőn.

Az oroszok Bahmut és Avgyijivka városa ellen is támadást indítottak. Oleh Zsdanov ukrán katonai elemző szerint Harkiv megyében szintén összecsapásokra került sor.

Ezek olyan területek, amelyeket az ukrán csapatok szeptemberben és októberben visszafoglaltak a megszálló erőktől.

Kreml: szívesen fogadjuk a Vatikán segítségét

A Kreml hétfői nyilatkozata szerint szívesen fogadnák a Vatikán segítségét a béketárgyalásokban, azonban Kijev hozzáállása ezt „lehetetlenné” teszi. Így reagáltak Ferenc pápa múlt heti nyilatkozatára, amikor azt mondta, hogy a Vatikán kész segédkezni abban, hogy véget érjen a háború Ukrajna és Oroszország között.

Evakuálják az időseket Herszonból

Megkezdődött a lakosság evakuálása az orosz támadás alatt álló Herszonból. Először az időseket menekítik ki.

Orosz légi csapásban megsebesült embereket kísérnek ukrán mentősök a dél-ukrajnai Herszonban 2022. november 24-én
Fotós: Bernat Armangue / Forrás: MTI/AP

Követelés Franciaországból: Zelenszkij fizesse vissza a segélyeket és vigye haza a pénzt, amit ellopott!

Florian Philippot, volt EP-képviselő, ismert francia politikus kijelentette, hogy Biden amerikai, Macron francia elnököknek és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság vezetőjének követelnie kell Volodimir Zelenszkijtől az Ukrajnának nyújtott segélyek visszafizetését – írja az Origo.

A francia politikus szerint az a tény, hogy az ukrán elnök nem téríti meg a nyugati országoknak a fegyverszállítást, csak szégyenteljesebbé teszi a helyzetet.

Újra van áram Herszonban

Továbbra is orosz irányítás alatt van a zaporizzsjai atomerőmű

Továbbra is orosz irányítás alatt marad a zaporizzsjai atomerőmű – közölte a megszállt Enerhodar város vezetése. Az orosz vezetés a hétfői bejelentéssel azokat a pletykákat cáfolja meg, amelyek szerint elhagyják az erőművet.

Több ezer ukrajnai menekülő érkezett tegnap is

Magyarországra tegnap az ukrán–magyar határszakaszon 4948 fő, a román–magyar határszakaszon belépők közül 4177 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – írta közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság. 

Az ukrajnai háború elől szintén tegnap 263 ember, köztük 86 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

Időben elmenekültek az orosz kollaboránsok

Az összes orosz kollaboráns elhagyta a Herszon melletti Nova Kakhovkát – írta a Kyiv Independent. Az ukrán hadsereg Nemzeti Ellenállási Központja szerint a kollaboránsok attól való félelmükben hagyták el a várost, hogy Ukrajna hamarosan felszabadíthatja azt az orosz megszállás alól.

Erre számít Zelenszkij

 Újabb orosz támadások, újabb nehéz hétre számít az ukrán elnök. Zelenszkij szerint az oroszok nem is fognak leállni, míg el nem fogynak a rakétáik.

Tömeges mérgezés

November 25-én tizennégy embert, köztük gyerekeket szállítottak kórházba, miután valószínűleg tömeges mérgezés történt a lengyelországi Glucholazy város ukrán menekültek számára fenntartott szállásán – jelentette az Opolei Rádió.

Újabb mozgósításra készülnek az oroszok

Újabb rejtett mozgósításra készülnek az oroszok – jelentette az ukrán vezérkar. A mozgósítás december 10-én kezdődik az Orosz Föderációban és az Oroszország által megszállt területeken – áll az ISW amerikai agytröszt összefoglalójában.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában