Gyanús ügyek

2022.11.03. 08:01

Rátámadt egy amerikai férfira, garázdaság miatt ítélték el a gyurcsányista alpolgármestert

Egy közlekedési vita hevében rátámadt egy külföldi állampolgárra, ezért garázdaság miatt ítélte el jogerősen a bíróság Csobánczy Gábort, az I. kerület DK-s alpolgármesterét, akinek 150 ezer forintos pénzbüntetést kellett fizetnie – tudta meg a Magyar Nemzet.

Gelencsér Ferenc (b) és Csobánczy Gábor, az I. kerület alpolgármesterei a budai Várnál 2020. július 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Garázdaság miatt ítélte 150 ezer forintos pénzbüntetésre a Demokratikus Koalíció (DK) politikusát, az I. kerület alpolgármesterét, Csobánczy Gábort a bíróság – értesült a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja,

az incidens még 2019-ben történt, amikor Csobánczy egy közlekedési vitába keveredett egy amerikai állampolgárral. A DK-s politikus üvöltözni kezdett a férfival, majd dühében úgy meglökte, hogy a külföldi személy a földre esett. Az ellenzéki alpolgármester erőszakos fellépése nem maradt következmények nélkül, vádat emeltek ellene, majd a bíróság is bűnösnek mondta ki.

A Magyar Nemzet az ügyben megkereste a Fővárosi Főügyészséget is, amely közölte, hogy

a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint egy vádlott 2019 januárjában – közúti közlekedési helyzet miatt – szóváltásba keveredett egy külföldi férfival, akivel kiabáltak és szidalmazták egymást, majd a vádlott meglökte a másik férfit, aki ennek hatására a földre esett. A vádirat alapján a bíróság a vádlottal szemben garázdaság vétsége miatt 150 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, az azóta jogerős büntetővégzésében.

Noha Csobánczyt először érte utol az igazságszolgáltatás, a DK-s politikus „titkos életéről” a Magyar Nemzet korábban már lerántotta a leplet. A képviselő kapcsolati hálóját górcső alá véve ugyanis kiderült, nem tűnik túl hitelesnek, hogy ő az egyik legszegényebb képviselő a Budavári Önkormányzatnál, ahogy ez a vagyonnyilatkozatából – legalábbis papíron – megállapítható. Megírták, Csobánczy Gábor mindössze egy 36,5 millió forintos tartozást tüntetett fel vagyonbevallásában. Hivatalosan a Csobánczyval egy háztartásban élő gyermek és élettárs adatai sem érhetők el, miközben a Facebook-profilján maga az alpolgármester dicsekedett el azzal, hogy nemrég született gyermeke az élettársától. Mindazonáltal Csobánczy politikai szövetségesei előtt világosak lehetnek a DK-s politikus életkörülményei: V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester, Gelencsér Ferenc Momentum-elnök, valamint Korsós Borbála budavári alpolgármester az elmúlt években rendszeresen hozzászóltak a Csobánczy magánéletével kapcsolatos Facebook-bejegyzéseihez.

Az sem mellékes körülmény, hogy a Magyar Nemzet a Csobánczy Gábor ügyeiről szóló írásában több olyan céget is említett, amelyek az alpolgármester érdekeltségébe tartoztak, a vállalkozásokban pedig több mint kétszázmilliós vagyon összpontosult. Csobánczyhoz köthető például a szlovákiai P. S. Capital Group, amelynek korábban a tulajdonosa is volt. Bár a cég egyik magyarországi vállalata, az Oiltrend Kft. is tulajdonosváltáson esett át és egy másik szlovákiai céghez került, az ügyvezető személye változatlan maradt. A Gold and Partners Kft. pedig a P. S. Capital Group tulajdonában van. A társaság kizárólagos tulajdonosa a Donáti Property Kft.-nek, a Donáti utca 7/B alatt álló ház résztulajdonosának, így az ingatlanhoz tulajdonképpen Csobánczy Gábornak is köze van.

Figyelemre méltó, hogy a Gold and Partners Kft. a többségi tulajdonosa az Ebéd Elek Kft.-nek, viszont a tagok között szerepelt kisebbségi tulajdonosként a Sapezok Kft. is. Érdekesség, hogy az utóbbiból kivált Beacon Hungary Kft. neve egyrészt kísértetiesen hasonlít a Csobánczyval összefüggésbe hozott dubaji cég, az Al Manal Beacon LLC. elnevezésére (a dubaji cégről később még lesz szó), másrészt a cégkivonatban a Csobánczyhoz kapcsolható Donáti utca 7/B címet adták meg székhelyként, elektronikus postacímként pedig Csobánczy Gábor jó ismerősének, Pető Dórának az e-mailes elérhetőségét tüntették fel. Pető számos Csobánczy-érdekeltséget vezet papíron, a legfontosabb összefonódás kettejük között, hogy Pető Dóra és Csobánczy Gábor címe azonos volt a cégnyilvántartások szerint.

Fontos megemlíteni, hogy Csobánczy a Sőtér-villát is megvásárolta a Budavári Önkormányzattól még 2006-ban, azzal a feltétellel, hogy az épületet fel kell újítania. Az ingatlan később a Gold and Partners Kft. tulajdonába vándorolt. 2015-ben a villa a DRB Vagyonhasznosító Kft.-hez került, egy hónappal később pedig két évre szóló vételi jogot jegyeztek be a Pető Dóra által alapított és vezetett Gold Group Hungary Kft. részére. A Gold Group Hungary Kft. valószínűleg egyedül nem tudott élni a vételi joggal, így alapíthatták meg a baloldali oligarcha, Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Arago Zrt.-vel közösen, 50-50 százalékos részesedéssel a Water City Zrt.-t.

Végül 2017. október 5-én ez a cég vásárolta meg az ingatlant. Úgy tűnik, az Ékszerdoboz nevű, a Sőtér-villában található szálláshelyet hivatalosan üzemeltető Gold Group Hungary Kft. lényegében visszabérli az épületet a saját leányvállalatától. Az apartmant üzemeltető cégben Csobánczynak látszólag semmilyen érdekeltsége nincs, ugyanakkor a szálláshoz tartozó szám márciusban még Csobánczy Gábor saját telefonszáma volt. Hozzá korábban turistaként jelentkeztek be a Magyar Nemzet munkatársai, és miután az alpolgármester elmondta a tudnivalókat, munkatársához, Pető Dórához irányította őket. 

A Magyar Nemzet cikke itt folytatódik

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában