Papírforma

2022.10.22. 22:43

Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnökei

Az MSZP szombati, zárt ajtók mögött tartott tisztújító ülésén Komjáthi Imrét és Kunhalmi Ágnest választották meg a párt társelnökeivé. Kihívók nélkül teljesült a papírforma – adta hírül a Magyar Nemzet.

Kunhalmi Ágnes (MSZP), Pestszentlőrinc-Pestszentimre országgyűlési képviselője az 50-es villamos Határ úti végállomásán tartott sajtótájékoztatón 2022. szeptember 1-jén

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az eseményen Kunhalmi a 237 küldöttéből 214-nek, Komjáthi Imre pedig 211-nek a szavazatát nyerte el, ami 90,3, illetve 89 százalékos győzelmet jelent. Az MSZP Facebook-oldalán online közvetítették az elnökválasztás eredményhirdetését, valamint a megválasztott elnökök beszédét. A kongresszus előtt a párt két Facebook-posztban is részvételre buzdított a pedagógusok melletti, ám a baloldali pártok és Soros-szervezetek által megszállt október 23-i tüntetésre, és öt pontban foglalta össze, mit vár a kormánytól az oktatás helyzetének a javítása érdekében – írja Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet arra, hogy 

az elmúlt időszakban számos MSZP-s politikus lépett át Gyurcsány Ferenc pártjába, mert ott látták biztosítottnak a jövőjüket.

Legutóbb Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője jelentette be, hogy több évtizednyi tagság után távozik a szocialista pártból, megfogalmazása szerint „a mai MSZP mechanizmusaitól, szem­ellenzős jövőtlenségétől” köszön el. 

A teljes cikket ITT lehet elolvasni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában