Tagadnak

2022.10.13. 18:20

DatAdat-ügy: a NAV vizsgálja a cég könyvelési anyagait

Súlyos dolgokat talált az eddigi vizsgálat során az adóhivatal - írja a Mandiner.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM pártszövetség eredményváróján Budapesten, egy Dob utcai szórakozóhelyen az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Kedden írta meg a Magyar Nemzet, hogy információik szerint házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Datadat Professional Kft. magyarországi irodájában. A Bajnai Gordon érdekeltségébe tartozó vállalat szerdán kiadott egy közleményt, melyben tagadják, hogy megjelentek náluk az adóhivatal emberei. 

A cég úgy fogalmaz, hogy mindig piaci alapon, a teljesítményüknek köszönhetően jutottak bevételeikhez,

„melyek jelentős részben külföldi megbízásokból, nemzetközi munkákból származnak, a cég számára a magyar piac nem jelentős”.

A NAV közölte, a gyanú szerint a DatAdat Professional Kft. 2020-ban illegális módon csökkentette fizetendő adóját. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint a vizsgálatuk eddigi mérlege alapján a DatAdat Proffessional Kft-nél megsértették a jogszabályokat, akadályozták a nyomozást és a gyanú szerint eltitkolt bevételeket találtak. 

 

A cég valótlan tartalmú nyilatkozatot tett bevallásában, így a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozhatott”

– áll az adóhivatal közleményében.

Kijelentették, a költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárásban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói 2022. szeptember 27-én megpróbálták lefoglalni a társaság könyvelési iratait, de a cég jogszabálysértő működése miatt ez nem sikerült.

A DatAdat – a törvényi előírásokat megszegve – nem a bejegyzett székhelyén működött”

– olvasható a közleményben.

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában