Beismerés

2022.10.29. 18:20

Dobrev Klára szerint, ha a baloldal lenne kormányon, már januárban megérkeztek volna az uniós támogatások

Gyurcsány Ferenc felesége egy új, a globalista érdekeknek tetsző költségvetést sürget - írja a Magyar Nemzet.

Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba

Forrás: Magyar Nemzet

Fotós: Mirkó István

Ha a baloldal lenne kormányon, nem indult volna jogállamisági eljárás Magyarország ellen, és már januárban megérkeztek volna az uniós pénzek – jelentette ki Dobrev Klára a DK kongresszusán. Gyurcsány Ferenc felesége egy új, szavai alapján a globalista érdekeknek tetsző költségvetést, a pedagógusoknak pedig azonnali, 45 százalékos béremelést követelt.

Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti monológjához mérhető közel egyórás, nettó hazugságokkal és szürreális képzelgésekkel teli beszédet tartott a DK XII.  kongresszusán Dobrev Klára. 

A párt árnyék-miniszterelnöke ebben egy erős, kiszámítható, az emberekkel törődő államot sürgetett, szerinte ugyanis Magyarországnak ma nemtörődöm kormánya van. 

A miniszterelnök dolga a közös ügyeink intézése, nem filozófiai fantazmagóriák a jövő kereszténységéről, a magyarság ősi küldetéséről 

– mondta Gyurcsány Ferenc felesége, aki ugyanakkor fittyet hányva arra, hogy a választók akaratából az Orbán-kabinet immár negyedszer kapott kétharmados felhatalmazást, elfantáziált azon, mi lenne, ha Magyarországot baloldali kormány vezette volna az elmúlt időszakban. 

Állította, ebben az esetben 2014–2015 környékén be tudtunk volna lépni az eurózónába, folytatódott volna a panelfelújítási, a megújuló energia, így a napelem- és a szélenergia-program is, végül, de nem utolsósorban pedig

 

nem indult volna jogállamisági eljárás Magyarország ellen, és már januárban megérkeztek volna az uniós pénzek.

 

 

– A mostani válságnak a tizedét sem éreznénk meg, ha egy hozzáértő, baloldali kormány vezethetné az országot. Az árnyékkormány pont erre képes 

– jelentette ki. 

Dobrev Klára ugyanakkor egy új, szavai alapján a globalista érdekeknek tetsző költségvetést sürgetett.

– Őszinte szembenézéssel tisztességes költségvetést kell csinálnunk, olyat, amiben megbízik a világgazdaság, és egy tisztességes gazdaságpolitika megalkotásával pár hónap alatt egy euróbevezetési céldátumot tudnánk mondani 

– jelentette ki. Mint fogalmazott, „önmagában a céldátum bevezetése, a jogállamiság helyreállítása és az európai pénzek megérkezése stabilizálná a forintot, és nagyban csökkenne az az infláció, amit az elrontott orbáni gazdaságpolitika okozott. A jó kormányzás nemcsak években mérhető, hanem néha hónapokban is. Most sem lenne késő tenni, és mi így tennénk, ha kormányoznánk.” 

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában