Véleménynyilvánítás

2022.10.05. 09:41

Az olajtermékek szankciója is szerepel a nemzeti konzultáció témái között (videó)

Irányváltásra van szükség az európai politikában, mert teljesen egyértelmű, hogy az energetikai szankciók tönkreteszik az unió gazdaságát – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerda reggel a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.

MTI

Kovács Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Kovács Zoltán azt mondta, nem lehet szó nélkül elmenni az olajra és az olajtermékekre kivetett brüsszeli korlátozások mellett.

Úgy fogalmazott, hosszú ideig a háború kitörése után arról volt szó, hogy az energiát illetően nem vezetnek be szankciókat, majd júniusban hirtelen minden megváltozott, és Brüsszel kierőltetett egy döntést az orosz kőolaj, illetve olajszármazékok tiltásáról, szankciójáról.

Mi kezdettől fogva azt mondtuk, hogy az energiára kivetett bármilyen szankció mind a magyar, mind az európai gazdaság esetében egy arra ledobott atombombával lenne egyenértékű. Hiszen csak Magyarország esetében – amelynek nincsenek tengeri kikötői és csak vezetéken érkezhet ide gáz és kőolaj is – nyilvánvaló, hogy egy ilyen átállás csakis hosszú évek és sok száz milliárd forint befektetése után lenne megvalósítható

– emelte ki.

Hozzátette: ezért hosszú küzdelem és kemény harcok után Orbán Viktor miniszterelnöknek sikerült mentességet elérnie az orosz kőolajra kivetett szankciókat illetően.

Mára már látjuk, hogy ezek a szankciók Európának sokkal jobban fájnak, mint Oroszországnak, hiszen Oroszország bevételei még nőttek is, miközben Európában elszabadultak az energiaárak és elszabadult az infláció. Ha kellően sokan állunk ki emellett, és elmondjuk a véleményünket, sikerülni fog megváltoztatni ezeket a döntéseket

– mondta Kovács Zoltán a kormány konzultációja kapcsán. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában