Másodfokú riasztás

2022.09.29. 13:49

Pénteken is heves zivatarokra kell számítani

Zivatarveszély miatt három megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

 Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani 

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megye területén. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is 

– olvasható az MTI-hez csütörtökön eljuttatott figyelmeztető előrejelzésben.

 A zivatarveszély miatt egyébként csütörtökön az ország egész területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az OMSZ honlapján közzétett előrejelzés szerint csütörtökön napközben többször és többfelé kialakulhatnak zivatarok, a legnagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon, az Alföldön és északkeleten. A Dél-Alföldön és a Tiszántúlon intenzív, akár heves zivatarok is előfordulhatnak viharos (óránkénti 60-80 kilométeres, a hevesebb gócoknál akár 80 kilométeresnél erősebb) széllel, és rövid idő alatt 20 milliméternyinél több csapadékkal, jégesővel. Este keleten, északkeleten fokozatosan megszűnnek a zivatarok, majd nyugat felől az éjszaka újabb hullámban érkezik csapadék.

Pénteken a csapadékrendszer fokozatosan kelet, északkelet felé vonul, mögötte átmeneti szünet után újabb záporos, zivataros gócok képződhetnek.

Többfelé várható zivatar, kiemelten az Alföldön heves zivatar is kialakulhat. A kísérőjelenségek közül továbbra is a viharos szél, a jégeső (akár nagyobb átmérőjű is lehet), és a nagy mennyiségű csapadék jelenthet veszélyt.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában