Kifogásolható

2022.08.27. 14:00

Írásban utasították a Petz Aladár egyetemi kórházat botrányos gyakorlatának megszüntetésére

Korábban a győri intézmény pénzt kért a hozzátartozóktól elhunyt rokonuk holttestének megtekintéséért.

illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotós: fizkes

Írásban utasította az országos kórházi főigazgató a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházat, hogy szüntesse meg azt az intézményi gyakorlatot, miszerint pénzt kérnek azért, hogy az elhunytak holttestét láthassák a hozzátartozók – erről az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője, Jenei Zoltán kérdésre válaszolva, írásban tájékoztatta az Indexet. 

A nem mindennapi gyakorlat a napokban látott napvilágot: kiderült ugyanis, hogy a győri intézményben

ha egy hozzátartozó még a kórházból való elszállítás előtt látni akarja elhunyt rokona holttestét, akkor a megtekintésért 5500 forintot kell fizetnie. 

Ugyanakkor a fizetés alól csak a kórház dolgozói mentesülnek. Korábban egyébként dr. Jávor László, a győri kórház főigazgatója az Úgytudjuk.hu-nak kifejtette, hogy szerinte a kérdés megítélése nem orvosetikai tárgykörbe tartozik, valamint elmondta azt is, hogy a hozzátartozók a fent említett összeget a kórház számlájára utalták. 

Jelenleg ugyanakkor nincs kötelező központi szabályozás, vagyis a kórházak maguk dönthetik el, kérnek-e pénzt a megtekintésért vagy sem. Úgy tudni, más intézményekben nincs ehhez hasonló gyakorlat. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában