Éretlen kijelentés

2022.07.28. 10:03

Kétéveseknek is szavazati jogot adna a legfiatalabb német parlamenti képviselő

Emilia Fester, a Zöldek parlamenti képviselőjének még a pártját is sikerült felüllicitálnia: szerinte a kétéveseknek is szavazati jogot kellene adni. Fester máskor is felhívta magára a figyelmet az éretlen kijelentéseivel – olvasható a V4NA cikkében.

A német Bundestag legfiatalabb képviselője, Emilia Fester a parlament legidősebb tagjával, a kereszténydemokrata Wolfgang Schauble-lel vitázott egy lapinterjúban. Amikor szóba került a szavazati jog korhatárának csökkentése – amely a zöldek egyik legnagyobb vágya, mióta a kormánykoalíció tagjai – Schauble megkérdezte, hogy akár a kétéves unokájának is szavazati jogot biztosítana-e? Fester akkor azt válaszolta, hogy

én személy szerint így látom. A parlamenti frakciónk képviselőjeként viszont azt mondom: a 15, 16, 17 évesek is szavazhassanak.

Emilia Fester többek között azzal magyarázta mindezt, hogy ő személy szerint már 8 éves korában is szavazni szeretett volna. Pártja, a Zöldek egyébként még azzal kampányolt a legutóbbi voksoláson, hogy 14 évre csökkentené a szavazati jog alsó korhatárát, végül a kormánykoalíció többi tagja miatt meg kellett elégedniük a 16 évvel – írja a V4NA.

Emilia Fester nem először hívja fel magára a közvélemény figyelmét éretlen kijelentéseivel.

A 24 éves képviselőnő a Spiegel című lapnak arról panaszkodott, hogy az egész fiatalságát felemészti az, hogy politikus és semmilyen hobbija nem lehet, mert folyton elfoglalt és kimerült. Festert heves bírálat érte a kijelentése után, különösen azért, mert havonta bő tízezer eurós fizetést vihet haza egyéb juttatások mellett. Ilyen fizetésről nagyon kevesek álmodhatnak, nem számít, hogy mennyire keményen dolgoznak. Egy kommentelő szerint egy 24 éves ápolónő három műszakban dolgozik, nincs ünnepnap, sem hétvége a számára, mégis Fester töredékét keresi.

Egy másik szerint pedig Fester azokkal szemben is lenéző, akiknek 16 éves koruktól keményen kell dolgozniuk a megélhetésért.

Szegény gyermek, feláldozza fiatalságát egész élete ellátásáért… sírnom kell

– írja gúnyosan egy másik.

Egy másik kommentelő pedig azt írta: „és én idióta csak a fiatalságomat áldoztam fel az iskolára, tanulásra és részmunkaidős munkákra a mosodában és az egyetemen”. De volt olyan is, aki megjegyezte, hogy jobban érezné magát, ha Fester megtiszteltetésnek tartaná Németországot szolgálni, hiszen így döntött, nem kényszerítette senki erre.

A zöldpárti képviselőnő már az első parlamenti felszólalása alatt is éretlenül viselkedett, ráadásul hazudott is. A szigorú járványügyi intézkedésekért azokat az embereket okolta, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen. Azt mondta, hogy miattuk nem mehetett buliba, nem randevúzhatott, nem csókolhatott meg senkit és nyaralni sem mehetett.

Utóbbi azonban biztosan hazugság volt, hiszen korábban a saját közösségi oldalain dicsekedett a dániai nyaralásával és egyéb kirándulásokkal.

Borítókép: Emilia Fester, a német Zöldek parlamenti képviselője. Fotó: AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában