Ízléstelen támadás

2022.06.02. 19:54

Orbán Viktor halálát kívánta az ORF egyik igazgatója

Karl Pachnernek bocsánatot kellett kérnie a magyar miniszterelnök megtámadásáért.

Az Österreichischer Rundfunk (ORF), az osztrák állami közszolgálati műsorszolgáltató online ügyvezető igazgatója, Karl Pachner a közösségi médiában egy ízléstelen posztban azt kívánta, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő „mielőbb lemondjon”. Az ORF vezetője ebben az összefüggésben a szívrohamot „tisztességes dolognak” nevezte – írja a Kronen Zeitung.

Magyarul megnevezve: a magyar miniszterelnök halálát kívánta.

„Tekintettel a testalkatára és az érzelmi állapotára, egy szívroham már tisztességes dolog lenne” – tette korábban világossá a vezérigazgató, hogy mit gondol Orbánról a Facebookon mostanra törölt bejegyzésében. A továbbiakban úgy fogalmazott, hogy Európa „boldogabb”, „békésebb és a világ sokkal jobb” lenne, ha Putyin, Erdogan és Orbán „nem lenne többé”.

Oszrák sajtóban megjelent az eredeti bejegyzés mentett képe is
Forrás: Facebook

A kirohanást az orf.at portálon megjelent hír váltotta ki, miszerint Magyarország bojkottálni akarja az Oroszország elleni olajembargót a Kirill orosz pátriárka elleni uniós szankció miatt. Azt mondta, „hihetetlen, hogy az önjelölt magyar nagyonkatolikus kiáll az orosz imperialista figura mellett”. (Pachner ebben is téved, Orbán Viktor ugyanis református – a szerk.)

„Csak zsarolni akar minket a magyar korrupciós eljárás miatt”, „valamint a sajtószabadság és a jogállamiság lerombolásának elítélése miatt" – ismételgette a szokásos kliséket Pachner. Kiemelve, hogy azok az országok, „amelyeknek a költségvetését mi segítünk finanszírozni, elvi engedményeket tegyenek, ne csak a kezüket nyújtsák” – jelentette ki az ORF-Online és a Teletext ügyvezető igazgatója.

Pachnernek most bocsánatot kellett kérnie „érzelmi, sajnálatos és meggondolatlan megfogalmazásáért”.

„Természetesen nem kívánom Orbán halálát, ahogyan azt ma néhány Facebook-felhasználó kiolvasta szarkasztikus szövegemből. Valójában senkinek sem kívánom a halálát, ezért is érint meg annyira, ami jelenleg Ukrajnában történik, ami érzelmi, sajnálatos és meggondolatlan megfogalmazásra késztetett” – mentegetőzött Pachner.

Forrás: Facebook

Az esetet Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára is elítélte közösségi oldalán az igazgató lemondását követelve.

"A durva és mélyen megdöbbentő megnyilvánulás miatt" a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) péntek reggelre berendeli Ausztria budapesti nagykövetét, magyarázatot kér az osztrák állami média vezetőjének botrányos kijelentésére - tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő az MTI-t.

Borítókép: Orbán Viktor / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában