Konferencia

2022.06.13. 16:41

Magyarországtól akar tanulni a brazil konzervatív oldal

Az Alapjogokért Központ képviseletében Farkas Vajk is felszólalt a brazíliai CPAC-en.

Negyedszer rendezték meg a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) brazil kiadását. A június 11-12-én Sao Paulóban megtartott eseményen a brazil jobboldal színe-java gyűlt össze: politikusok, miniszterek, képviselők, influenszerek, gondolkodók. Latin-Amerikából a korábbi chilei jobboldali elnökjelölt, José Antonio Kast, valamint a jövő évi argentin választások egyik várható elnökjelöltje, Javier Milei szólalt fel. Az amerikai eredetű CPAC idei brazil konferenciájának egyetlen európai felszólalója az Alapjogokért Központ képviseletében Farkas Vajk volt - írja a Magyar Nemzet. 

Farkas Vajk felszólalásában elmondta, meghívása köszönhető egyrészt a közel egy hónapja Budapesten megrendezett első európai CPAC sikerének elismerésének, valamint annak, hogy a magyar jobboldal negyedik nagyarányú győzelme felkeltette az egész világ jobboldali erőinek figyelmét. 

Előadásában kiemelte, hogy a magyar jobboldalnak az áprilisi választásokon nemcsak a saját belső ellenzékével kellett megküzdenie, hanem a nyílt társadalom és a nemzetközi baloldal határokon és kontinenseken átnyúló erőivel. 

Zsúfolásig telt a brazíliai CPAC. Fotó: Alapjogokért Központ

Most ugyanezek az erők azt tűzték ki célul, hogy megbuktassák a jobboldalt a legnagyobb latin-amerikai országban, Brazíliában. Magyarország azonban megmutatta, hogy nem kell félni a nemzetközi fősodratú média és a baloldal kritikáitól, mert azok nem a demokrácia, hanem a mainstream érdekeinek védelméről szólnak, ráadásul nem tükrözik a választópolgárok véleményét sem. A progresszió álcája mögött szinte mindig marxizmus-neomarxizmus húzódik, amely kizárólagosságra törekszik. Előbb kulturális dominanciát akar, de azzal szinte párhuzamosan politikait is –  figyelmeztetett. Majd azzal folytatta, a magyar jobboldal sok év kitartó munkájával bontotta le a posztkommunista elit által dominált struktúrákat és teremtette meg a plurális demokrácia valódi feltételeit. 

Most Brazílián a világ szeme, hogy megállítsa az utóbbi időszak tendenciáit, amikor is Latin-Amerikában sorra kerültek hatalomra egyértelműen neomarxista kormányok.

Farkas Vajk kérdésre rámutatott, hogy Brazília októberben sorsdöntő választásokra készül: a kérdés, hogy Brazíliában, Latin-Amerika legnépesebb országában marad-e a jobboldali kormányzat Jair Bolsonaro elnök vezetésével, vagy visszatér a marxista gyökerű, szélsőbaloldali húrokat pengető, korábban korrupció miatt elítélt Lula da Silva. – A nemzetközi baloldal egyértelműen Lulának drukkol, és nemcsak drukkol, segíti is őt. Hasonló felállású közdelem elé néz a brazil jobboldal, mint a magyar az idei választásokon. A mostani brazil CPAC-nek célja is, hogy felkészüljön a helyi konzervatív oldal a választásokra – magyarázta.

Egyébként a konferencián a résztvevők döntően brazilok voltak. Az pedig, hogy Magyarországról is hívtak felszólalót, egyértelműen annak köszönhető, hogy a sorozatban negyedik magyar jobboldali győzelem felkeltette a brazil konzervatív erők érdeklődését is Magyarország iránt, és el akarják tanulni azt a magyaroktól, ami a brazil politikában is alkalmazható.

Borítókép: Farkas Vajk felszólalása a brazíliai CPAC-en (Fotó: Alapjogokért Központ)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában