Voks

2022.05.08. 23:00

Tizenegy településen tartottak vasárnap időközi választást

A voksolásokat a koronavírus-járvány miatt hatályba lépett veszélyhelyzet miatt nem tudták korábban megtartani.

Két független jelölt közül Oncz Pétert választották meg polgármesternek vasárnap Zalaszabarban

– tájékoztatta az MTI-t a garabonci közös önkormányzati hivatal jegyzője a helyi választási iroda vezetőjeként.

László Árpád elmondta: a szavazáson a 488 választópolgár közül 179 vett részt, a szavazólapok között egy érvénytelent találtak. Oncz Péter 97, Takács Béla 81 szavazatot kapott.

Zalaszabar korábbi polgármestere, a független Takács Péter 2020 augusztusában mondott le írásban tisztségéről.

A településen az időközi önkormányzati választást 2020. november 29-re ki is tűzték, a két jelöltet nyilvántartásba vették, de a járvány miatt életbe lépett veszélyhelyzeti rendelkezések értelmében a voksolás elmaradt. Vasárnap ezt a kitűzött választást tartották meg, így a jelöltek személye nem változhatott, ilyen esetben csak visszalépésre van lehetőség.  A most polgármesterré választott Takács Béla eddig képviselő-testületi tag volt, ezért a helyére új önkormányzati képviselő kerül. Ilyenkor a legutóbbi önkormányzati választáson a nyertesek után legtöbb szavazatot kapott képviselőjelölt veheti át a mandátumot, ha vállalja a feladatot.

Szegedi Szabolcs lett Vizsoly polgármestere; a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen vasárnap képviselőket is választottak. Szatmári Fruzsina körjegyző az MTI-nek elmondta, hogy a szavazást a képviselő-testület feloszlása miatt írták ki. A polgármesteri tisztségért két független jelölt, Palotás András korábbi polgármester és Szegedi Szabolcs indult, míg a négy képviselőhelyért tizennégy független jelölt mérette meg magát. A választási névjegyzékben 738 vizsolyi lakos szerepelt, közülük 600-an szavaztak, a legtöbb voksot, 395-öt Szegedi Szabolcs kapta, így ő lett a község új polgármestere.

Kehi Józsefet (független) választották polgármesternek a vasárnap tartott időközi polgármester-választáson a Baranya megyei Illocskán – közölte a nagyharsányi közös hivatalhoz tartozó település jegyzője az MTI-vel. Szarkándi Zita közlése szerint a horvát határszélen, Villánytól néhány kilométerre délkeletre fekvő község egyetlen szavazókörében a névjegyzékben szereplő 197 választópolgár közül 124-en voksoltak, érvénytelen szavazat nem volt. A tisztségért öten indultak: a négy független jelölt közül Kehi József 66, Polyák Erika 45, Mészáros József 9, Jankovics János 4  szavazatot szerzett, míg a Munkáspárt jelöltjére, Kós Zoltán Istvánra senki nem szavazott. Az időközi választásra a falu korábbi vezetőjének halála miatt volt szükség.

Három független jelölt közül Kozma Istvánt választották polgármesternek a vasárnap tartott időközi polgármester-választáson a Baranya megyei Bürüsön. Szigetvár közelében fekvő község egyetlen szavazókörében a névjegyzékben szereplő 71 választópolgár közül 63-en voksoltak, ketten érvénytelenül. Kozma István 42, Sárosi Gyula 17, Kovács László 2 szavazatot kapott. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert az előző polgármester lemondott posztjáról.

Az egyedüli jelöltként induló Radics Attila (Fidesz-KDNP) lett a Győr-Moson-Sopron megyei Agyagosszergény polgármestere a vasárnap tartott időközi választáson. A 787 választásra jogosult polgár közül 263 adta le voksát a szavazókörben. A választáson a képviselő-testület további négy tagját is megválasztották. A Radics Attilára leadott voksok közül 12 volt érvénytelen, a képviselő-testület tagjaira leadott szavazatok közül pedig tíz.

A településen azért tartottak időközi választást, mert 2020. augusztus 13-án feloszlott a képviselő-testület.

A választás időpontját eredetileg 2020. november 8-ra tűzték ki, a koronavírus-járvány miatt november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet idején azonban nem lehetett időközi választást tartani. Sötét Györgyöt (független) választották a Veszprém megyei Balatonudvari polgármesterévé vasárnap. Az időközi választáson a posztért három független jelölt indult. Nagyné Kalauz Diána kirendeltségvezető tájékoztatása szerint Sötét György 92, Puhr Ádám Balázs 47, Varga Andrea 44 szavazatot kapott. A 321 választásra jogosult közül 185-en mentek el szavazni, ketten érvénytelenül voksoltak. A településen az előző polgármester, Szabó László (független) lemondása miatt kellett időközi választást tartani.

Az egyedüli jelöltként induló Zólyomi Tamás (Fidesz-KDNP) maradt a polgármester Etyeken. Úgy tudni, a névjegyzékben 3602-en szerepeltek, az időközi választáson 1722-en voksoltak, 1453-an adták szavazatukat Zólyomi Tamásra. A településen hat képviselői tagot is választottak. Az időközi polgármester- és önkormányzati képviselő-választásra azért volt szükség, mert a képviselő-testület 2020. július 29-én feloszlott.azokat a korábban kitűzött időközi választásokat rendezik meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt hatályba lépett veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani.

Öt független jelölt közül Serfőző Szabolcsot választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei  Tállya község új polgármesterévé a vasárnap megtartott időközi voksoláson

– tájékoztatta Lengyel Attila, a helyi választási bizottság elnöke az MTI-t. A választást azért írták ki, mert az 1700 lakosú település korábbi polgármestere lemondott posztjáról. A polgármesteri tisztségért Drozsnyik-Kiss Mónika, Serfőző Szabolcs, Szentmarjai Levente, Szabó Zoltán Bence és Tökölyi János indult, közülük Serfőző Szabolcs kapta a legtöbb, szám szerint 586 szavazatot – közölte a helyi választási bizottság elnöke.

Az érvényes szavazatok 50 százalékával a független Hunyadi Balázst választották polgármesterré a Komárom-Esztergom megyei Pilismaróton a vasárnapi időközi választáson. A választáson a szavazásra jogosult 1650 lakos közül 741 ember adott le érvényes szavazatot, ez 45 százalékos részvételi aránynak számít, az itt élők hét független jelölt közül választhattak. A településen újraválasztották a képviselő-testületet is, a hat helyért 11 független jelölt indult. Pilismaróton 2020 augusztusában a lakosság tiltakozott egy 122 hektáros külszíni sóderbánya megnyitása ellen, ezt látva mondott le a polgármester, majd a testület feloszlatta magát. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal később visszavonta a tervezett bánya környezetvédelmi engedélyét, arra hivatkozva, hogy a bányanyitás nincs összhangban a község szabályozási tervében és a helyi építési szabályzatban rögzített előírásokkal.

A független jelöltként induló Perneki Lászlót választották Csanádpalota polgármesterévé a vasárnap tartott időközi voksoláson – derül ki a Nemzeti Választási Iroda honlapján közölt adatokból. A 2376 választásra jogosult csanádpalotai közül 1420-an vettek részt a választáson, közülük 1400-an adtak le érvényes szavazatot. A 2006 óta önkormányzati képviselőként dolgozó Perneki Lászlót 1026-an támogatták, a szintén függetlenként induló Debreczeni István korábbi polgármester 374 szavazatot kapott. A Csongrád-Csanád megyei kisvárosban azért kellett időközi választást tartani, mert a képviselő-testület 2020 júliusában a feloszlásról döntött. Az időközi választást 2020. november 8-ra tűzték ki, de a voksolást a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megrendezni. A román határ menti kisvárosban képviselő-választást is tartottak, a hat helyéért tizennyolcan indultak, valamennyien függetlenként.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában