2022.05.16. 16:54
Svéd kormányfő: benyújtják a csatlakozási kérelmet a NATO-hoz
A svéd kormány úgy döntött, hogy benyújtja az ország csatlakozási kérelmét a NATO-hoz – jelentette be hétfő délután Magdalena Andersson svéd miniszterelnök.
A kormányfő az ügyben tartott parlamenti vitát követően tett bejelentésében azt mondta: az ország most lezár egy korszakot, és egy új korszakba lép át. Hangoztatta, hogy a svéd parlamentben a képviselők nagy többsége támogatta a NATO-csatlakozást, és a hivatalos jelentkezést – Finnországgal összehangolva – már a napokban be is nyújtják.
A legjobb döntés Svédország és a svéd lakosság számára az, hogy csatlakozik a katonai szövetséghez – mondta Andersson, hozzátéve: arra számítanak, hogy a taggá válás teljes folyamata egy éven belül lezárulhat. A stockholmi parlamentben tartott biztonságpolitikai vitán hétfő délelőtt csaknem az összes párt támogatta Svédország NATO-tagságát.
A finn parlament is hétfőn ül össze, hogy megvitassa a NATO-csatlakozás kérdését. Az ország államfője és miniszterelnöke vasárnap már megerősítette, hogy Helsinki be fogja adni csatlakozási kérelmét. A két skandináv ország csatlakozását az észak-atlanti szövetség összes jelenlegi tagállamának jóvá kell hagynia.
Borítókép: Svéd vadászgép a NATO „Cold Response” hadgyakorlatán Norvégiában 2022. március 22-én / AFP / John Thys
Ukrán válság
- Egy amerikai ezredes szerint Zelenszkij a távozását tervezi – frissül
- Joe Biden Ukrajna folytatódó támogatásáról biztosította nyugati szövetségeseit
- Az ankarai támadás rávilágít a terrorizmus elleni globális erőfeszítések fontosságára (videó)
- Az orosz erők ismét Herszont lőtték, többen megsérültek
- Meginoghat Ukrajna amerikai támogatása?