Honvédelem

2022.05.31. 17:38

Novák Katalin aláírta az ország fegyveres védelmének tervét (videó)

2020-ban elfogadták a nemzeti biztonsági stratégiát, a következő évben pedig a nemzeti katonai stratégiát.

Aláírta Magyarország fegyveres védelmének tervét Novák Katalin köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka kedden a Honvédelmi Minisztériumban, Budapesten.

Az ország fegyveres védelmi tervének illeszkednie kell az ország védelmi tervébe – közölte Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka a közmédiával a helyszínen.

Hozzátette: a Magyar Honvédség a legkisebb incidenstől a teljes háborús helyzetig elemzi azokat a kihívásokat, amelyek az országot érhetik.

A mindenkori köztársasági elnöknek meg kell ismernie, és el kell látnia kézjegyével a dokumentumot – hangsúlyozta a tábornok.

Kun Szabó István vezérőrnagy, a köztársasági elnök főhadsegédje kiemelte: az aláírás valódi aktualitását az adja, hogy 2020-ban elfogadták a nemzeti biztonsági stratégiát, a következő évben pedig a nemzeti katonai stratégiát. Ennek figyelembevételével vizsgálták felül a védelmi tervet – tette hozzá.

Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy a Magyar Honvédség alapvető feladata Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, továbbá a nemzetközi szerződésből eredő közös védelmi és békefenntartó feladatok ellátása. Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka.

A terv tartalmazza a Magyar Honvédség feladatait a törvényes rend fenntartásában, a kritikus infrastruktúra és a kibertér védelmében. A tervet a honvédelmi miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök hagyja jóvá.

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök aláírja Magyarország fegyveres védelmének tervét a Honvédelmi Minisztériumban 2022. május 31-én. Balról Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b), mellette Kun Szabó István, a köztársasági elnök főhadsegédje (j2) és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában