Álláspont

2022.04.06. 08:59

Kovács Zoltán: Brüsszelnek nincs jogalapja a pénzek visszatartására

Az Európai Bizottságnak nincs jogalapja a pénzek visszatartására; politikai játszmák és zsarolás zajlik, ami békeidőben is kicsinyes, ám háborús helyzetben egyenesen elfogadhatatlan – idézi a Pesti Srácok a kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárának szavait, melyeket a Mandinernek adott interjúban mondott. Kovács Zoltán elmondta azt is, hogy szerinte miért bukott ekkorát a baloldal.

Kovács Zoltán a választással kapcsolatban elmondta, hogy a baloldalnak 850 ezer szavazója eltűnt, ami annak az eredménye, hogy rosszul politizálnak. Az EBESZ jelenlétéről úgy vélekedett:

Az EBESZ egyébként valaha jobb sorsra érdemes, mértékadó testületnek tűnt, amelynek egyik kiemelt feladata a választások megfigyelése. Ehhez képest már amikor megérkezett a mostani delegáció, rögtön politikai üzengetésbe kezdett. Ez persze annak ismeretében talán érthető, hogy a csapat egyes tagjai ezer szállal kötődnek ahhoz a nemzetközi hálózathoz, amit mi csak Soros-univerzumnak hívunk, s amely szemben áll a magyar kormány politikájával. Csakhogy ez a tevékenység nem tartozik az eredeti mandátumukhoz.

A megállapításaiknak azonban nem lesz jogi következménye, a választások érvényességét nem érinti a tevékenységük. A választásokat értékelve Kovács Zoltán elmondta:

a kormány jó teljesítménye volt a választási győzelem alapja, erre rakódott rá a kampány és a háború kérdése.

A baloldal most azzal riogat, hogy megszorítások lesznek, de a politikus elmondta, hogy a megszorításokban a baloldal hisz, a jobboldal nem.

A politikai hozzáállás számít; lehet máshogy válságot kezelni, mint ahogy a baloldal szokta. Ezt egyébként a koronavírus-járvány hatásainak kezelése kapcsán is megmutattuk – olykor a hátrányból is lehet új lehetőségeket találni. Folytatjuk az építkezést

– hangsúlyozta Kovács Zoltán. Az uniós kifizetések visszatartásával kapcsolatban elmondta:

Brüsszelnek valójában nincs jogalapja a pénzek visszatartására; politikai játszmák és zsarolás zajlik, ami békeidőben is kicsinyes, ám háborús helyzetben egyenesen elfogadhatatlan. Ráadásul a választás egyértelmű legitimációt és megerősítést adott a Fidesz–KDNP-nek, vagyis innentől kezdve az Európai Bizottságnak már tényleg nem a kormánnyal, hanem a magyar emberekkel van vitája. Ezt az eredményt az uniós intézményeknek is illene elfogadniuk, ha számít nekik a demokrácia.

Ma az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy elindítják hazánkkal szemben a jogállamisági mechanizmust, amire Kovács úgy reagált:

Elképesztő lépés ez, hiszen az Európai Bíróság is kimondta, ehhez megfelelő jogalap kellene. Márpedig, ahogy azt már említettem, ilyen nincsen. Már csak azért sem, mert még egyetlen eurócentet nem kaptunk azokból a támogatásokból, amelyek szabálytalan felhasználása esetén megindítható egy adott ország ellen a jogállamisági mechanizmus. Hogyan büntethetnének meg minket olyasmiért, amit el sem követhettünk? Továbbra is az üres vádaskodás szintjén vagyunk.

A politikus hozzátette:

A megváltozott helyzet és az előttünk álló kihívások miatt valóban úgy döntött a kormány, hogy az egész keretet lehívja.

A Pesti Srácok oldalán megjelent cikk ITT érhető el.

Borítókép: Kovács Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában