Felvételi

2022.04.08. 09:50

Idén is mintegy százezren jelentkeztek a felsőoktatásba

A jelentkezők háromnegyede a megújult felsőoktatásba jelentkezett, és átlagosan a felvételizők 80 százalékát állami ösztöndíjas helyre veszik fel.

Idén is mintegy százezren jelentkeztek a felsőoktatásba, 8,5 százalékkal többen, mint 2020-ban – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Hankó Balázs azt mondta: a felvételizők 22 százaléka gazdálkodástudományi területet, 12 százaléka bölcsésztudományi szakot jelölt meg, 11-10-9 százalékuk pedig pedagógusképzésre, orvos- és egészségtudományi, illetve műszaki informatikai képzésre jelentkezett.

A jelentkezők háromnegyede a megújult felsőoktatásba jelentkezett, és átlagosan a felvételizők 80 százalékát állami ösztöndíjas helyre veszik fel - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: a magyar felsőoktatás jó és egyre jobb. Magyarországon tizenegy felsőoktatási intézmény a világ legjobb öt százalékában van, egy most megjelent új nemzetközi rangsorban pedig idén 56 magyar képzés szerepel – fejtette ki, hozzáfűzve: emellett mintegy negyvenezer külföldi hallgató tanul a magyar felsőoktatásban, 65 százalékkal több, mint az elmúlt időszakban.

Hangsúlyozta azt is: a kormány a GDP (bruttó hazai termék) 2 százalékát fordítja a felsősoktatásra, a 2700 milliárd forintos nagy felsőoktatási fejlesztés első 200 milliárd forintját pedig már idén biztosítják az intézményeknek.

A megújuló egyetemek rugalmasabb, versenyképesebb képzést nyújtanak azzal, hogy közelebb állnak a gyakorlathoz, együttműködnek a társadalmi és gazdasági szféra szereplőivel – mondta, ismertetve: fontos, hogy a hallgatók ne morzsolódjanak le és a végzettségüknek megfelelően helyezkedjenek el.

A helyettes államtitkár az érettségivel kapcsolatos határidőkről szólva elmondta: április 20-án újra szerkeszthetővé válik a felvételi felület, ahol a felvételizők sorrendet változtathatnak, vagy akár törölhetnek is képzési helyeket július 7-ig.

 

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában