Életmód

2022.04.07. 15:45

Gyilkossági kísérletért tartóztatták le a visszaeső illegális bevándorlót

A szomáliai migránst a bíróság korábban már elítélte fegyverekkel és kábítószerrel való visszaélésért, azonban a fiatal korára való tekintettel nem küldték hosszabb időre börtönbe. Most a próbaideje alatt ölhetett meg egy szolgálatot teljesítő rendőrt.

A Stockholm északnyugati részén fekvő Rinkebyben március 25-én nem sokkal délután 5 óra után rálőttek egy rendőrre, majd a sebesült társai visszalőttek a támadóra. Röviddel a lövöldözés után a rendőrségnek sikerült letartóztatnia két embert, akik közül az egyiket később szabadon engedték - írja a V4NA.

Az ügy egyik fő gyanúsítottja egy szomáliai származású illegális bevándorló, akit gyilkossági kísérlet gyanújával tartóztattak le. Tavaly már több súlyos bűncselekményért elítélték, például illegális fegyvertartásért, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért, és fegyverrel való visszaélésért, illetve jogosítvány nélküli vezetésért. A férfi továbbá kapcsolatban áll a település egyik bandájával, a Skorpiókkal is. 

Annak ellenére, hogy a bűncselekmények másfél év szabadságvesztéssel jártak, a kerületi bíróság úgy ítélte meg, hogy a korára való tekintettel csak rövidebb időre küldik börtönbe, mivel Abdikarim Abdi a bűncselekmények elkövetésekor csak 19 éves volt. A börtönbüntetés kétharmadának letöltése után szabadon engedték a férfit, így feltételes szabadlábon folytathatta bűnözői életét, és most azzal gyanúsítják, hogy megpróbált megölni egy rendőrtisztet.

Borítókép: illusztráció 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában