Vádlott köztörvényesek

2022.04.27. 07:03

Fekete-Győr és Varju is repülhet a parlamentből

Az alaptörvény és az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény is kimondja: bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt nem lehet tovább képviselő. Az új Országgyűlésben két baloldali képviselő, Fekete-Győr András és Varju László okkal tarthat a jogerős elmarasztalástól, ami képviselői státuszuk végét jelentené.

Az alaptörvény és az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény értelmében az, akit jogerősen elítél a bíróság bűncselekmény elkövetéséért, nem lehet tovább képviselő – írja a Magyar Nemzet.

Az újonnan felálló Országgyűlésnek két olyan képviselő is tagja lesz, aki már vádlottként lesz honatya.

A magyar törvények ugyanis azt önmagában nem büntetik, ha egy országgyűlési képviselő gyanúsított, majd vádlott lesz, ilyenkor csupán az illető mentelmi jogát kell felfüggesztenie a legfőbb ügyész javaslatára a mentelmi bizottságnak, majd az Országgyűlésnek. 

Ez történt Varju László, a szocialistáktól a Gyurcsány-pártba távozott országgyűlési képviselő esetében is. Varju már a Demokratikus Koalíció alelnökeként lett gyanúsított, majd vádlott.

A Fővárosi Főügyészség választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellene. Varju egyike volt azon baloldali képviselőknek, aki 2018-ban betörtek a közmédia Kunigunda útjai központjába, hogy élő adásban szerepeljenek, a biztonsági őrök azonban megakadályozták ezt. A vádban szereplő bűncselekményekből kettő − a súlyos testi sértés és a garázdaság vádja − ehhez az ügyhöz kapcsolódik. Az MTVA székházánál zajló, 2018. decemberi, baloldali tüntetések során az egyik alkalommal 

Varju nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, később a földre feküdt, majd az egyik őr lábát elkapta és kihúzta. Az őr elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A választás rendje elleni bűntettet a vád szerint Varju László még 2018-ban, egyéni jelöltként követte el: 

egy kávézóban találkozott egy független jelölttel, akinek pénz ígért, ha visszalépne az ő javára, a férfi azonban ezt elutasította.

A másik vádlott új országgyűlési képviselő, Fekete-Győr András. A vád szerint vádlott-társa, Szarvas Koppány Bendegúz egyszerű momentumos párttagként, 

Fekete-Győr pedig a párt elnökeként támadt 2018-ban a rendőrökre egy Kossuth téri tüntetésen. A vádhatóság videófelvétellel bizonyítja is, hogy valóban törvénysértő módon, agresszívan léptek fel az egyenruhások ellen. 

Fekete-Győr András a vád szerint füstgránáttal dobálta meg a rendőröket 2018-ban egy tüntetésen a Kossuth téren. A szerdai tárgyaláson saját tettét nézhette vissza a kivetítőn, ám kissé zavarba jött a látottaktól Fotó: Magyar Nemzet / Mirkó István

Fekete-Győr Andrásra társtettesként csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kéri a vádhatóság.

Elmarasztaló jogerős ítélet esetén a mentelmi bizottság mondja ki az elítélt képviselő összeférhetetlenségét, amit az Országgyűlés hagy jóvá, ami után pedig megszűnik az érintett képviselői jogállása.

Borítókép: Varju László vádlott / Magyar Nemzet / Mirkó István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában