Ukrán válság

2022.03.22. 06:16

A veszélyes füst miatt aggódnak Csernobilnál, gyerekrablásokkal vádolnak az ukránok – frissül (videó)

A 27. háborús nap kezdődött el Ukrajnában.

Cikkünk frissül!

 

WHO: 62 támadás ért eddig ukrán egészségügyi intézményeket

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint a háború kezdete óta 62 támadást intéztek az oroszok ukrajnai egészségügyi intézmények ellen – írja a BBC. A szervezet szerint 15-en haltak meg ezekben a támadásokban és 37-en megsérültek.

 

Gyerekrablásokkal vádolnak az ukránok

Az ukrán külügyminisztérium azt állítja, hogy több ezer ukrán gyereket vittek el eddig a donyecki és luhanszki régiókból.

A gyerekeket állítólag Oroszországba vitték.

Az információkat eddig egyetlen forrás sem hitelesítette.

Ferenc pápa felhívta az ukrán elnököt

Ferenc pápa azt mondta, mindent megtesz a háború befejezése érdekében – számolt be a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott beszélgetést követően Andrij Jurash, Ukrajna szentszéki nagykövete. A diplomata sokat ígérőnek nevezte a beszélgetést.

 

A veszélyes füst miatt aggódnak Csernobilnál

Az ukrán parlament közleménye alapján félő, hogy az orosz ellenőrzés alatt tartott csernobili atomerőműnél nem lesz, aki megfékezze a tűz terjedését, ezért azt sem zárták ki, hogy akár radioaktív anyagok kerülnek a füsttel a levegőbe.

A közlemény valóságtartalmát független forrásból nem lehetett ellenőrizni.

A dpa német hírügynökség a jelentésében emlékeztetett arra, hogy a területen korábban már többször is volt erdő- és futótűz a múltban. Az atomerőmű romjai körül 2020 tavaszán nagyobb tüzek törtek ki. Akkoriban a hatóságok arról biztosították a lakosságot, hogy a tüzek nem jelentenek veszélyt – tette hozzá az MTI.

 

Az ukránok szerint 15 ezer orosz katona halt meg eddig

Körülbelül 15 300 orosz katona halt meg az orosz-ukrán háborúban eddig – állítja legfrissebb jelentésében az ukrán védelmi minisztérium.

Az adatokat eddig sem a BBC, sem pedig a Sky News nem tudta megerősíteni. 

A BBC hozzátette, eddig Oroszország mindössze egyszer közölt adatot csapatai veszteségéről: 498 katonájuk halálát jelentették be még március 2-án. Az Egyesült Államok a közelmúltban úgy becsülte, hogy körülbelül 7000 orosz katona halt meg eddig a harcokban.

 

Oroszország megszólalt Ukrajna amerikai felfegyverzéséről

Az oroszok szerint az Egyesült Államoknak be kell fejeznie Ukrajna felfegyverzését az orosz-amerikai kapcsolatok fenntartása érdekében – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

Hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok jövője attól függ, hogy Washington milyen irányvonal mellett dönt – írja az Origo.

 

Diverzáns csoportot fogtak el Kárpátalján

Viktor Mikita, a kárpátaljai katonai közigazgatás vezetője, közösségi oldalán számolt be arról, hogy szabotázsakciókra készülő diverzáns csoportot fogtak el hétfőn. A posztban megköszönte a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársainak az operatív műveletet, amelyben számos fegyvert, lőszert és kézigránátot foglaltak le.

Valamint felhívta a kárpátaljai lakosok figyelmét, hogy legyenek éberek és jelentsék a rendőrségnek és a hadseregnek a gyanús tevékenységet folytató ismeretlen személyeket. A vezető hozzátette: az ügyben nyomozást indítottak – írja a Mandiner.

Látványos térképen az orosz csapatok haladása

Az Ukraine War Map Twitter-oldalra feltöltött grafikán látszik, hogy az elmúlt hét napban sem sikerült jelentős területeket elfoglalnia az orosz csapatoknak Ukrajnában.

Újra életbe lép a kijárási tilalom Kijevben

Kijárási tilalom lépett életbe Kijevben, amely március 23-án reggel 7 óráig tart – írja a Sky News.

 

Jelenleg valószínűtlen a tenger felőli támadás Odessza ellen

Valószínűtlennek tartja Sidharth Kaushal, a brit Royal United Services Institute biztonságpolitikai kutatóintézet elemzője, hogy Oroszország a tengeren keresztül indítana támadást Odessza ellen – írja a BBC.

Az elemző ezt arra alapozva mondta, hogy az orosz szárazföldi erők nem haladtak Mikolajiv mellett, egy ilyen támadásnak pedig csak akkor lenne értelme, ha a katonákat két frontról tudnák megindítani. Hozzétette, Oroszország inkább elrettentésnek vetette be a hadihajókat, ezzel arra kényszerítve az ukrán csapatokat, hogy Odessza területére koncentráljanak, és minél több csapatot vonjanak ki más városokból. 

 

Újabb kísérletet tesznek Mariupol evakuálására

Kedden megpróbálják folytatni a régóta ostromolt Mariupol evakuálását három humanitárius folyosón keresztül – írja a Sky News Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettesre hivatkozva.

A buszok helyi idő szerint 9 és 10 óra között érkeznek a kijelölt folyosókra. A hírportál ugyanakkor megjegyezte, nem világos, hogy a mai evakuálásról megegyeztek-e Oroszországgal.

 

Segítséget kapnak az ukrajnai állatkertek

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége 576 371 eurót (vagyis átszámítva több mint 216 millió forintot) gyűjtött össze az ukrajnai állatkertek megsegítésére – számoltak be róla közösségi oldalukon.

Az első utalások már megtörténtek a rászoruló állatkerteknek. A gyűjtés az után kezdődött, hogy az állatkertek segélykéréseket tettek közzé az interneten.

Megállás nélkül dolgoznak a mentők Ukrajnában

Tüzet oltanak és romokat takarítanak a mentőcsapatok Ukrajában, szinte megállás nélkül rohannak egyik helyszínről a másikra - közölte az Ukrajnai Állami Sürgősségi Szolgálatra hivatkozva a BBC.

Különösen sok a munkájuk Harkovban és Kijevben, ahol még mindig túlélők után kutatnak a lebombázott lakóépületeknél.

Hozzátették, a pirotechnikai egységek folytatták a fel nem robbantott robbanóeszközök hatástalanítását.

 

Friss adatokat közölt a rendőrség a menekültekről

Március 21-én az ukrán-magyar határszakaszon 5 743 fő, a román-magyar határszakaszon 5 247 fő érkezett Magyarországra. 

A háború viszontagságai elől menekülők a rendőrségtől továbbra is minden segítséget megkapnak – írja közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság.

 

Videón a rettegett vákuumbombák kilövése

Felvételt a termobarikus rakétákról, más néven vákuumbombákról, amely eredetét a BBC is hitelesítette, a Donyecki Népköztársasághoz kapcsolódó forrás jelentette meg. A videón az látható, amint a rakétákat egy orosz gyártmányú TOS-1A sorozatvetőről lövik ki.

A vákuumbombák sokkal pusztítóbbak, mint a hasonló méretű hagyományos robbanóanyagok, és rettenetes hatással vannak mindenkire, aki a robbanás közelében tartózkodik. 

ENSZ ukrajnai irodája számokat közölt a háború civil áldozatairól

Az ENSZ ukrajnai képviselete szerint Ukrajnában eddig 925 civil áldozata van a háborúnak, legalább 75 gyerek meghalt és 99 megsebesült.  

A szervezet hozzátette, a valós számok ennél magasabbak is lehetnek – írja a közlemény alapján a Sky News.

Elfogyhattak az oroszok készletei

Csak három napra elegendő készletük maradt az oroszoknak – állítja legfrissebb jelentésében az ukrán védelmi minisztérium. Szerintük az oroszok jelentős utánpótláshiánnyal küzdenek az üzemanyag, valamint a lőszer- és élelmiszerkészletek terén. 

Az ukrán hadsereg szerint az orosz katonák moráljával. Szerintük ugyanis Szumi megye egyik kisvárosában, Okhtyrkában 300 orosz katona letette a fegyvert. Az ukrán erők – állításuk szerint – 14 harckocsit, nyolc gyalogsági harcjárművet, három tüzérségi rendszert és négy másik járművet semmisítettek meg az elmúlt napon.

A BBC nem tudta megerősíteni az ukrán hadsereg állításait.

 

Oroszország fokozta a légi jelenlétét

Az ukrán hadsereg szerint az orosz erők az elmúlt 24 órában növelték légi jelenlétüket Ukrajna légterében.

"Sok pilóta nélküli légi jármű használata mellett az ellenség bombázókat, vadászrepülőgépeket, cirkálórakétákat és ballisztikus rakétákat használ különböző irányokból" - áll az ukrán légierő parancsnokságának közleményében.

Állítása szerint Ukrajna hétfőn megsemmisített egy orosz repülőgépet, két helikoptert és hat drónt.

 

Támaszpontnak használta az ukrán haderő a megsemmisült kijevi bevásárlóközpontot

Az orosz védelmi minisztérium által közzétett videó szerint a kijevi bevásárlóközpont katonai célpontnak minősült.

A videón látható, hogy egy ukrán sorozatvető tüzel vélhetően orosz célokra, majd újratöltés céljából a bevásárlóközponthoz érkezik. A videón látható az orosz hadsereg rakétacsapása (amit egyes hírek szerint Iszkander típusú harcászati ballisztikus rakétával hajtottak végre). Az óriási robbanást és pusztulást magyarázhatja a tárolt hadianyag detonációja.

Más Twitteren terjedő fotókon is látható, hogy ukrán katonai járművek használták a bevásárlóközpontot.

Az utolsó kocsma még kitart Kijevben

A hetek óta tartó háborúban a normalitás utolsó szeletét egy kis kocsma szolgáltatja Kijevben. Ide járnak azok, akik még ki mernek mozdulni otthonról. A Guardian helyszíni videója: 

Valami megváltozhatott Volodimir Zelenszkij környezetében

Az orosz támadások kezdeti sokkja idején az ukrán elnök rendszeresen tett közzé videóüzeneteket, amiket sokszor szabadtéren, kijevi hivatala előtt rögzített, a legtöbbször mobiltelefonnal, bevilágítás nélkül. Néhány nappal később Volodimir Zelenszkij áttért arra, hogy jellemzően saját kezében tartva, de még mindig mobillal készült videón beszélt a néphez. Újabb néhány nap elteltével már az elnöki irodában, az írósztalánál ülve, néha súgógép segítségével, de professzionálisan bevilágított körülmények között, profi kamerába beszélt – vízszintes képtájolással. 

A legutóbbi, március 21-én éjjel az internetre felkerül videóban megmaradt a bevilágított iroda, de az ukrán elnök jól láthatóan egy számítógép monitoráról olvasta fel az előre megírt szöveget, amit valószínűleg egy szelfibot végére rögzített mobiltelefonnal, függőleges képtájolással ismét maga készíthetett.

96 éves holokauszt-túlélő is meghalt Harkovnál

Borisz Romancsenkó történetéről is beszélt legújabb videóüzenetében Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök elmondta, hogy a férfi a II. világháború idején megjárta a buchenwaldi, a Dora-mittelbaui, a peenemündei és a Bergen-belseni náci koncentrációs táborokat is. Szívósságának köszönhetően túlélte a borzalmakat, de 96 évesen megölte egy orosz lövedék, amelyik egy közönséges harkovi sokemeletes épületet talált el.

 

Washington kibertámadásokra figyelmeztet

A Fehér Ház újabb figyelmeztetést adott ki az amerikai vállalkozásoknak az Oroszországból érkező lehetséges kibertámadások miatt.

Az amerikai hírszerzés mozgolódást tapasztalt a kibertérben, ami egy átfogó támadást készíthet elő az Egyesült Államok és a nyugati gazdaságok ellen, válaszul az Oroszországot ért szankciókra.

 

Joe Biden szerint Oroszország vegyi vagy biológiai fegyverek bevetését fontolgatja

Joe Biden amerikai elnök egy üzleti kerekasztal-rendezvényen azt mondta, úgy véli, hogy Oroszország vegyi vagy biológiai fegyver bevetését fontolgatja. Szerinte erre utalnak azok a hamis orosz utalások, ami szerint Ukrajna rendelkezik ilyen eszközökkel.

Március elején Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója figyelmeztette az orosz Biztonsági Tanács titkárát, hogy következményei lesznek, ha Moszkva vegyi vagy biológiai fegyvereket telepít Ukrajnában.

 

Az S&P nem ad többé adósbesorolást orosz vállalatoknak

Az S&P Global Ratings hitelminősítő intézet hétfőn bejelentette, hogy április 15-ig felszámolja minden üzleti kapcsolatát oroszországi ügyfeleivel, és nem nyújt számukra többé adósbesorolást.

A hitelminősítő társaság lépése hetekkel követi anyavállalata, az S&P Global Inc. pénzügyi információ szolgáltató és adatelemző cég bejelentését, miszerint felfüggeszti oroszországi üzleti kapcsolatait, és csatlakozik az Oroszországgal szembeni, szigorodó gazdasági szankciók keretében az országból kivonuló vállalatok sorához.

 

Az Azovi-tengert elzárták az orosz erők

Az ukrán fegyveres erők vezérkara azt közölte, hogy az orosz csapatok „szárazföldi folyosót" foglaltak el a Krím-félszigettel, elzárva Ukrajna hozzáférését az Azovi-tengerhez, ugyanakkor erősítés nélkül nem tudnak tovább haladni, ezért megakadtak. Az állítják, a hétfői harcokban körülbelül 300 orosz katona halt meg.

Az orosz–ukrán háború 26. napján történt

  • Bevásárlóközpont lángolt Kijevben az éjjel
  • Mariupolban nem teszik le a fegyvert
  • Ismét Nyugat-Ukrajnát lőtte Oroszország
  • Mariupol kulcsfontosságú az orosz inváziónak
  • Az olajembargót szorgalmaznak az EU-ban
  • Ismét 300 dolláros olajárral riogat Oroszország
  • Hétfőn is folytatódnak a béketárgyalások
  • Az orosz bíróság hivatalosan is betiltotta a Facebookot és az Instagramot
  • Herszonban lövésekkel kergették szét a tüntetőket
  • Sokaknak segítettek a budapesti BOK csarnokban
  • Németország további fegyvereket szállít Ukrajnába
  • Zelenszkij szerint nem fogadnak el ultimátumot
  • Az Európai Unió kész újabb szankciókra
  • Aki akart, távozhatott Csernobilból

Borítókép: A tüzérségi támadásban megsemmisült bevásárlóközpont romjai Kijevben 2022. március 21-én /MTI / AP / Efrem Lukackij

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában