Közlemény

2022.03.31. 21:31

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség elítéli a sajtót ért alattomos támadásokat

A történtek mellett nem szabad szó nélkül elmenni - szögezte le a Médiaszövetség.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) határozottan kiáll a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtó háborítatlan működése mellett, ezért elítéli a Telex és a 444 hírportálok, valamint a Momentum.hu weboldala ellen indított terheléses támadásokat

hangsúlyozta csütörtök esti, a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében a Médiaszövetség, amelyben leszögezték: a történtek mellett nem szabad szó nélkül elmenni. 

Az eset kapcsán ugyanis az MNMSZ rámutatott, hogy a baloldali portálok, valamint a Momentum.hu honlapja ellen elkövetett hekkertámadások már nem számítanak példátlan eseményeknek. 

Ez a virtuális térben lezajló atrocitás ugyanis jól összevethető azzal a felháborító hekkertámadással, amely hétfőn érte a Mediaworks Hungary Zrt. szerverein keresztül a nemzeti irányultságú híroldalakat 

rögzítették a közleményben. 

Éppen ezért a Médiaszövetség szakmai szolidaritását fejezte ki a mai támadásban érintett médiumok munkatársaival, még azzal együtt is, hogy pontosan tudják, a csütörtökön megtámadott oldalak más értékrendet követve végzik munkájukat. 

 Ebben a tekintetben azonban nem lehet közöttünk nézetkülönbség: ami történt, az megengedhetetlen

– szögezték le.

Miként a Magyar Nemzet is beszámolt róla, csütörtökön a kora délutáni órákban terheléses támadás érte a Telex és a 444.hu szervereit, és hasonló okok miatt a Momentum.hu sem volt elérhető. A baloldali portálokhoz hasonlóan hétfő reggel több online jobboldali hírportált is informatikai támadás ért, így a Mediaworks Hungaryhoz tartozó több online jobboldali újság, mint például a 888.hu, a Metropol, a Szabad Föld és a Mandiner is elérhetetlenné vált, szerda este pedig a Fidesz honlapja ellen indítottak támadást.

A jobboldali médiumok esetében egyértelműen látszott, hogy politikai hekkertámadásról van szó, hiszen az online lapokon nem sokkal a leállás előtt az alábbi üzenet jelent meg:

Ez a weboldal a kormányzati propaganda része! Elhozzuk az igazságot nektek! Kormányzati propaganda helyett független sajtót!A kicserélt szövegek helyén arról is lehetett olvasni, hogy Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt ígéreteiből már több tucat teljesült. Emellett fontos megemlíteni, hogy a magyar sajtó ezen szegmense a baloldal számára számos kínos ügyet tár fel. 

A mostani, politikai támadás elkövetői egyébként az Anonymous-csoport tagjaiként állították be magukat, bár azt nem tudni, hogy tényleg ők állnak-e az incidens mögött.  A Mediaworks Hungary a rendőrséghez fordul, és feljelentést tesz. 

Legutóbb tavaly októberben tett kísérletet egy ismeretlen hekkercsoport bizonyos jobboldali portálok ellehetetlenítésére. Akkor az Origó, a most is érintett Mandiner, a békemenetet szervező CÖF–CÖKA honlapja, valamint a Magyar Hírlap ellen is indult terheléses támadás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában