Próbálkozás

2022.03.17. 20:44

A Független Kisgazdapárt lesz Márki-Zay új pártja?

A párt alelnöke elárulta, a vidéki szavazók meggyőzését tűzték ki célul április 3-ára.

– A hétvégén zászlót bont az egykori Független Kisgazdapárt, hosszú évek hallgatása után agrárfórumra hívja a híveit – írta meg a Blikk. A portálnak Atyánszky György, a Független Kisgazdapárt alelnöke elárulta, az eseményen kiáll mellettük és beszédet mond Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Iványi Gábor lelkész és Raskó György agrárközgazdász, az Antall-kormány államtitkára. Mint részletezte, az eseményen Raskó György a párt agrárprogramját fogja ismertetni, „azt, hogy álláspontunk szerint milyen lépéseket kell tennie egy új kormánynak a vidéki gazdák megsegítésére”.

Hiszem, hogy két hét elegendő arra, hogy főként a vidéki szavazókat meggyőzzük, és ők is megértsék, hogy van erőnk, szakértelmünk és támogatottságunk ahhoz, hogy újra életre keltsük a magyar mezőgazdaságot.

 − mondta. A Független Kisgazdapárt alelnöke hozzátette, felméréseik szerint a választópolgárok mintegy harminc százaléka az utolsó napokig nem tudja, melyik politikai erő mellé tegye a voksát. 

− Azt reméljük, ők lesznek azok, akik megszólítva érzik magukat, ez pedig akár ötszázaléknyi plusz voksot eredményezhet a kormányváltó erők számára, ami elegendő lehet a fordulat eléréséhez 

− zárta gondolatait a politikus. A történet különösen érdekes annak fényében, hogy a hódmezővásárhelyi politikus korábban az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette, egy új konzervatív-szabadelvű pártot szeretne felépíteni, amely az Európai Néppártnak is tagja lehetne, és – a négy év múlva következő országgyűlési választás után – önálló frakcióval is rendelkezhetne.

Márki-Zay nem túl népszerű vidéken

Nem véletlen, hogy most tesz kísérletet a vidéki polgárok megszólítására Márki-Zay. A múlt heti, nagy visszhangot kiváltó Závecz-kutatásból ugyanis kiderült, a baloldal miniszterelnök-jelöltjénél még Fekete-Győr András és Dobrev Klára is népszerűbb a vidékiek körében. Márki-Zay népszerűtlenségének oka az lehet, hogy az elmúlt fél év során számtalan olyan nyilatkozat látott napvilágot, amelyekben a baloldal jelöltje a vidéki polgárokat gyalázta. Többek között a bunkó, tudatlan és ostoba jelzőkkel.

Borítókép: Márki-Zay Péter, ellenzéki miniszterelnök-jelölt Hajdúböszörményben tartott lakossági fórumot 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában