Új utakat keresnek

2022.02.22. 07:49

Sorosék már a szülőket is érzékenyítenék

Mivel a gyermekvédelmi törvény hatására a Labrisz Leszbikus Egyesület Melegség és megismerés elnevezésű programja kiszorult a középiskolákból, a szervezet most online beszélgetések formájában a szülőknek hirdette meg a több mint húsz éve futó LMBTQ-képzését. A szülők bevonása mellett azonban a Labrisz fontosnak tartja a pedagógusok és a szociális munkások felkészítését is, mivel az idő jelentős részében ők foglalkoznak a gyermekekkel.

Miután 2021 nyarán a magyar kormány törvényben rögzítette, hogy a gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülők dolga, a Labrisz Leszbikus Egyesület iskolai jelenléte és meghívásai gyakorlatilag lenullázódtak az elmúlt hónapokban. A Nyílt Társadalom Intézet által finanszírozott szervezet ezért kénytelen volt új utakat keresni a Melegség és megismerés elnevezésű programja folytatására, amelyeket rövidesen – a szülői felelősségre hivatkozva – sikerült is megtalálni. 

Kiderült ugyanis, hogy az egyesület az érzékenyítőprogrammal a gyermekek helyett ezúttal a szülőket szeretné megszólítani, így 2022 februárja és júniusa között egy hat alkalomból álló online beszélgetősorozatot indít, ahol a képzés önkénteseivel, valamint szülők és a szakemberek bevonásával járnak majd körül egy-egy témát. A online beszélgetések során olyan témákat fognak érinteni, mint az előbújás, vagyis a coming out, az óvodáskorú gyermekek felvilágosítása, a szivárványcsaládok helyzete, a családi ünnepek, valamint a Pride-események kezelése. 

A Magyar Nemzet szerint a szülőknek tartott ingyenes felvilágosítás mellett a Labrisz a továbbiakban is fontosnak tartja a pedagógusok és a szociális munkások felkészítését, hiszen, mint mondják, az ő jelenlétük sokkal meghatározóbb, mint egy kilencvenperces Labrisz-óra. „Mivel az iskolai programok leálltak, és egyébként is vannak pedagógusképzéseink, úgy mehetünk tovább, ha őket szólítjuk meg, hiszen ők vannak minden nap a gyerekekkel. Fontos, hogy ők milyen attitűddel vannak jelen az iskolában, fontosabb, minthogy mi ott vagyunk 90 percig. 

Őket, az iskolai szociális munkásokat és a szülőket próbáljuk elérni, mert lényegesnek tartjuk, hogy segítséget kapjanak akár az LMBTQ-fiatalok, akár a többségi társadalom tagjai ebben a témában

– nyilatkozta a Hvg.hu-nak Kövesi Györgyi, a Melegség és megismerés egyik programvezető koordinátora.

Mint ismert, a Labrisz Leszbikus Egyesület még 2001-ben indította el a Melegség és megismerés elnevezésű programját, amelynek keretében a budapesti és vidéki középiskolákban már több száz olyan képzést szerveztek, ahol a szexuális kisebbségek és identitások elfogadására nevelik a diákokat. A Soros-alapítvány támogatásával a Labrisz emellett kiadta a Még mindig tabu? című új tanári kézikönyvet is, amely órai ötleteket, valamint képzésre alkalmas feladatokat tartalmaz a középiskolai pedagógusoknak. 

Hangsúlyozták, az oktatási segédanyag célja olyan környezetet teremteni az iskolákban, ahol tiszteletben tartanak mindenféle másságot, és ahol senkit nem érhet semmilyen formában bántalmazás a meleg, leszbikus vagy éppen biszexuális vonzalmai miatt.

A Labrisz 2020 őszén az első, LMBTQ-ideológiát tartalmazó, Meseország mindenkié című kiadvány kapcsán vált ismertté, amelyben a szerzők újraírták a meséket olyan szereplőkkel, akik valamilyen „stigmatizált” vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. A sokakat felháborító könyv a pszichológus szakmát, sőt a teljes magyar társadalmat megosztotta. Később, a botrányos kötet kereskedelmi sikerein felbuzdulva, a szervezet újabb projekttel állt elő, és leforgatta az első hazai leszbikus websorozatot is, amellyel a leszbikus, biszexuális és transznemű nőket akarják segíteni elszigeteltségük feloldásában a járvány idején. Az alkotók A második aranykor címet viselő, hatrészes produkciót „romantikus oktatóvideó-sorozatként” határozták meg. Mint mondták, a websorozat fontos célja az is, hogy az idősebb korosztály is elsajátítsa a digitális eszközök használatát, amelynek köszönhetően az interneten való ismerkedés és közösségtalálás egyszerűbbé válhat.

Borítókép: Nem érik be a Pride-on való részvétellel, több befolyásra vágynak (Fotó: Facebook)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában