2022.02.25. 05:59
Orbán Viktor: nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba!
„Közösen elítéltük Oroszország háborús lépéseit Ukrajnával szemben és egységes szankciók bevezetéséről döntöttünk – mondta Orbán Viktor péntek hajnalban, a brüsszeli uniós csúcs után, a Facebookon közzétett nyilatkozatában. – Világossá tettem, hogy mi ki fogunk állni Magyarország nemzeti érdekei mellett és nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba” – fogalmazott a miniszterelnök.
A magyar kormányfő elmondta:
a csúcson egyetértettek abban, hogy a háború semmilyen konfliktushelyzetre nem jelenthet megoldást.
Hangsúlyozta, hogy
az egységes szankciók nem érintik az energia területét, ezért, mint mondta, Magyarország és az unió többi tagállamának energiaellátása a szankciók ellenére is biztosított.
Orbán Viktor közlése szerint döntöttek arról, hogy több pénzt kell fordítani azoknak az országoknak a biztonságára, amelyek szomszédosak Ukrajnával, így Magyarországéra is, „és több pénzt kell fordítanunk a keleti határvédelemre”.
A kormányfő leszögezte, hogy a csúcson egyetértettek abban: felelős magatartásra van szükség, elhamarkodott és felelőtlen nyilatkozatok csak rontják a helyzetet és veszélyeztetik az európai emberek biztonságát.
Közölte, hogy a tárgyalások a NATO-ban folytatódnak.
Orbán Viktor videóüzenetét itt nézheti meg.
Ukrán válság
- Vlagyimir Putyin: Ukrajnának nincs jövője
- Mozgósítás Kárpátalján: „egy férfi sem élvezhet privilégiumot háború idején” (videó)
- Az orosz erők támadást mértek egy bányára a kelet-donyecki régióban
- Hőerőművet ért találat Ukrajnában
- Hollandia 2,5 milliárd euróval támogatja Ukrajnát