Lista van, program nincs

2022.02.25. 07:41

Hiába kérték az ellenkezőjét, Gyurcsány mégis kampányol

Márki-Zay Péter közölte, a programbemutatót halasztják, a közös lista bejelentése után esedékes.

A programbemutatót halasztjuk, a közös lista bejelentése után esedékes – közölte tegnap Márki-Zay Péter. Ismert, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje még február 13-án, a Partizánnak adott interjúban állította azt, hogy február 17-én hivatalosan is bemutatják az ellenzéki pártok választási programját, később pedig mára módosították az időpontot – számolt be a Telex.hu nyomán a Magyar Nemzet.

Mivel a Nemzeti Választási Bizottságnak legkésőbb szombat 16 óráig kell leadniuk a közös listát, a programbemutatóra minden jel szerint legkorábban a jövő héten kerülhet sor. A Partizánban Márki-Zay egyébként azzal kampányolt, hogy eltörölnék a vállalkozók kötelező kamarai tagságát, bérlakásprogramba kezdenének, megszüntetnék a dohánykereskedelem jelenlegi monopóliumát, illetve 4 év alatt 50 százalékos béremelést akarnak elérni az egészségügyi szakdolgozóknál, a pedagógusoknál, a rendőröknél és a szociális munkásoknál.

Mindeközben az ATV.hu arról számolt be, hogy megszületett a baloldal közös listája. A portál információi szerint a lista első 45 helye a következőképpen oszlik meg: DK – 14; Jobbik – 12; Momentum – 8; MSZP–Párbeszéd – 8; LMP – 3.

Mindez Gyurcsány Ferencék és a Jobbik brutális erőfölényét igazolja a baloldalon.

A portál úgy tudja, a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd saját, befutó helyei közül egy-egy helyen Márki-Zay Péter kérésének megfelelően roma politikust indít.

Végül még egy érdekes, sokatmondó epizód. A jelek szerint Márki-Zay Péter hiába kérte Gyurcsány Ferencet, hogy a kampányban húzódjon hátra, a DK elnöke Itt a Feri címmel önálló korteskedésbe kezdett. Ez azt jelenti, hogy a baloldal vezére már teljesen vállalhatatlannak tartja Márki-Zay Pétert, és újra nyíltan hirdeti, ő a főnök a baloldalon, Márki-Zay csak egy utánzat. Mindez egyértelműen igazolja a mini Feri plakátok létjogosultságát.

Borítókép: MTI / Illyés Tibor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában