Árpád-házi Szent Margit

2022.01.18. 22:30

Olyan világot élünk, hogy még inkább szükséges a közép-európai nemzetek összefogása

Olyan világot élünk most, hogy még inkább szükséges a közép-európai nemzetek összefogása – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az MTI-nek, miután látogatást tett Zágrábban és Splitben. Az államtitkár szerint ez volt a fő üzenete horvátországi körútjának.

Soltész Miklós először a horvát fővárosban tárgyalt Nina Obuljen Korzinek horvát művelődési miniszterrel, akivel a zazinai templom felújításáról egyeztetett. A 2020 decemberében történt közép-horvátországi földrengés után a magyar kormány felajánlotta, hogy felújít egy iskolát Petrinjában és egy templomot Zazinában.

Az államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: az a megállapodás született, hogy a statikai felmérések után dől el, megmaradnak-e a templom azon falai, amelyek épségben fennmaradtak, vagy teljesen újjá kell építeni.

– Természetesen, hogyha a magyar kormány támogatása erre nem lesz elég, akkor Horvátország is hozzájárul az újjáépítéshez – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy a végleges döntés március közepére születik meg.

– A másik, egyben jelképes témája a megbeszélésnek az volt, hogy 

a magyar kormány Árpád-házi Szent Margit emlékére szeretne egy szobrot felállítani Klissza várában, ahol a hercegnő 1242. január 27-én született 

– mondta Soltész Miklós.

Szavai szerint ígéretet kapott a horvát művelődési minisztertől, hogy a helyi műemlékvédelmi hivatallal egyeztetve mihamarabb választ kapnak arra, hol és mikor lesz felállítható az emlékmű.

– Közös szentünkről van szó, közös történelmünknek egy nagyon fontos személyéről, és ezt mindenképpen a horvátok is szeretnék támogatni

– fogalmazott az államtitkár, és egyben rámutatott: a Dalmáciában nyaraló magyaroknak kiváló turisztikai célpontja lehet a jövőben Klissza vára.

A Szent Margit-szoborhoz kapcsolódóan Marin Barisic Split-Makarska főegyházmegyei érseknél is látogatást tett az államtitkár. 

– Az érsek nagy örömmel támogatja és szorgalmazza Szent Margit szobrának az elhelyezését a klisszai várban – mondta Soltész Miklós, megemlítve, hogy 

az érsek megköszönte azokat a törekvéseket is, amelyeket Magyarország a kereszténység és a családok érdekében tesz.

Az államtitkár Splitben találkozott a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) Split-Dalmát megyei alapszervezetével, majd a spliti székesegyházban részt vett a Szent Margit tiszteletére bemutatott szentmisén. Szent Margit halálának évfordulóján, január 18-án a Sveti Dujam-katedrálisban 2000 óta tartanak szentmisét.

– Az itt élő magyarok küzdelme a megmaradásáért, magyarságuk megőrzéséért mindenképp tiszteletreméltó és becsülendő, valamint teljesen természetes, hogy a jövőben számíthatnak a magyar kormány támogatására és figyelmére – húzta alá az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Borítókép: Árpád-házi Szent Margit festett üvegablaka a fővárosi Szent István bazilikában / Illusztrációfotó / Shutterstock

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában